Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
____________________________________________________________________H9 2-3 hónap elteltével ismét harcra jelentkeztek.168 Az emlékiratokból tükröződő szellemiség mellett a statisztikai adatok, a vissza nem tértek nagy száma is arra utal, hogy a diákok többsége Könyves Tóth Mihályhoz hasonlóan értelmezte a Kollégium - „Orando et laborando”, azaz imádkozva és dolgozva - ősi jelszavát. A nagytemplomi lelkész ugyanis éppen e jelmondatot fölidézve jelentette be az Alföldi Hírlapban hadba vonulását: „Nekem is van négy kicsiny fiam - már anyátlan, - s ha magam is elesem, egészen árva négy fiam. De elhagyom, el kell őket hagynom. Vagy veszt a magyar nemzet, vagy győz. Ha veszt: a majdan felnőtt négy fiú méltán átkozna, hogy hazám s nemzetem halálos kínjai közt nem dolgoztam, csak imádkoztam; - pedig Isten így parancsol: imádkozzál és dolgozzál.”169 A katolikus és református egyházvezetés döntéseinek hátteréről Napjainkban aligha képzelhető el olyan szakmai vélemény, amely a szabadságharcnak határozott felekezeti jelleget tulajdonítana. Az újabb kutatások feltárták, hogy a tisztikaron belüli felekezeti arányok lényegében az ország vallási megoszlását tükrözik.170 Az alábbiak tehát nem vonatkoznak és nem vonatkoztathatóak arra, hogyan viszonyultak általában a római katolikus vallásúak a szabadságharchoz. A református egyházi vezetők magatartásának jellegzetes háttere mégis elsősorban a római katolikus püspökök sajátosan eltérő indíttatásához viszonyítva érzékelhető. Bár a gondolat igen régi keletű, eleinte bizonyosan nem református vagy evangélikus „önminősítés” volt a polgári forradalom és a szabadságharc protestáns hátterének hirdetése. A kérdésnek gazdag nemzetközi és hazai irodalma van. A nagy hatású Joseph de Maistre például a francia forradalomban egészen egyszerűen a reformáció politikai térre vitt elveit látta jelentkezni.171 Hiába hirdette a református egyház a lehető leglojálisabban „a nincsen hatalmasság hanem csak Istentől” alapelvét, buzdított az uralkodóház tiszteletére, hiába írták elő a református hitvallások a hatóságokért való könyörgést,172 az ultrakonzervatív közvélemény a reformáció egyházainak hatását a rögeszmék következetességével azonosította a felvilágosodás romboló forradalmi szellemével. Dessewffy Emil 1849 elején így írt Windischgrátzhez a „lázadás” okairól: „Három századnak és a legújabb kornak tapasztalata kétségkívül bebizonyította, hogy a forradalmi elem mindig a protestantizmussal azonosította magát.”173 Kamer püspök, aki Windischgrätz kérésére dolgozta ki a papsággal kapcsolatos politikai teendőket, a hazai helyzetről úgy vélekedett, hogy a protestáns papság, amely „demokratikus szervezetével fanatikus ellenfele a katolikus uralkodónak és a magyar nép magvának állítja magát ... Kossuth pártjaként tekintendő”.174 Általánosan elterjedt az a vélemény, hogy „minden szabadelvűség ősforrása a reformáció”.175 Tény, hogy 1848 lázas napjaiban a protestáns sajtó sem idegenkedett a rejtőzködő szabadelvű párhuzamtól. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap 1848-as évfolyamának szerzője is úgy véli, a szabadság szelleme a reformációban és a francia forradalomban ébredt önérzetre. („Külhatalma az egyháznak börtönt készített a lélekismeretnek, előidézte a szabadságra hivatottak erőteljes ellenhatását ...a’ reforrnátiót, melly a’ természeti jogok és keresztyéni kijelentés alapján minden egyes embernek szabadságot igényelt Istenhezi viszonyában... Hol legerősebb volt a’ nyomás ... összpontosított erővel emelte fel magát a szabad szellem, afranczia forradalomban elszórta rabláncait a’ szabadság, ’s győzedelmes önérzetre ébresztette ó világunk népeit.”176 Kiemelés az eredeti szövegben.) A korszak legradikálisabb lelkésze Könyves Tóth Mihály, akit saját naplója szerint „a francia forradalom és irodalom tett exaltálttá és enthusiastává” úgy vélekedett, hogy „Papismus, Absolutismus, Despotismus ugyanazon egy elv”. És összetartozó elveknek tekinti az independentizmust, demokráciát és anarchiát, illetve a konfesszionalizmust, konstitucionalizmust és presbiterianizmust is. A demokrácián a „népkormánylatot”, az anarchián a „fejedelemtelenséget”, a konstitucionalizmuson pedig a „képviseleti kormányrendszert” értette.177 De 1848-ban jóval mérsékeltebb református személyiségek is dicsőítették a szabadság respublikáját, sőt 168 Függelék: A szabadságharcban részt vevő debreceni diákok névsora. 169 Forrásgyűjtemény 18. 170 Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, 1988. 57-58. 171 Varga Zoltán: i. m. 1942. 203. 172 A Második Helvét Hitvallás magyarázata, i. m. 223. 173 Andics Erzsébet: A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848-1849-ben. Budapest, 1952. 2. k. 269. 1,4 Uo. 281. 175 Kosa László: A református egyház 1848-ban. Protestáns Szemle, 1988/2. 89. 176 Baranyai: Tudomány és vallás - közállomány és egyház PEIL, 1848. június 25. 803-804.
