Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
117 3. III._évesek 19 103 4.IV._évesek 5 89 5. V._évesek 14 55 6.VI._évesek 7 50 7. végzettek 11 50 összesen: 163 567 fő Az 1849/50. tanév első féléve folyamán végül 231 fő, a második félévben összesen 266 fő iratkozott be a Kollégiumba, de még az utóbbi szám is kevesebb, mint az utolsó tíz év átlagának fele. Következésképpen a magukat honvédnek deklarálok viszonylag csekély aránya a visszatérők között - az igen jelentős létszámcsökkenés miatt - megközelítőleg sem tükrözheti a diákság harcokbani részvételét. Az említett okokból ugyanis elsősorban azok nem merészkedtek vissza iskolájukba, akiknek volt mitől tartaniuk. Az érintettek közül sokan hosszú évekig bujkáltak, sokan az emigrációt választották. A kötetben önéletrajzával is szereplő Tüdős József például négy év kényszerkatonaság elszenvedése után, 1862-ben, 13 év elteltével tehetett ügyvédi vizsgát.152 A tragikus események sorozata tehát valamilyen formában a diákság felének pályáját derékba törte. Tekintettel arra, hogy a szabadságharc utáni években a diáklétszámból kimaradottak zömmel tanulmányaikat már megkezdett hallgatók voltak, az iméntiek érvényét nem módosítja az a statisztikai tény sem, hogy a Kollégium növendékeinek száma már a harmincas évektől folyamatosan csökkent. (Ez a tendencia a vallási viszonyok iskolázásra is kiható normalizálódásával, Pest kiemelkedésével és más tényezőkkel is összefüggött. Ráadásul a szabadságharc utáni radikális létszámcsökkenést a megtorlás mellett csekély mértékben befolyásolhatta a Kollégiumra kényszerített osztrák tanrendszer is.) Kevés kivétellel név szerint ismertek annak a „verespántlikás”-ként híressé vált, 312 főből álló debreceni önkéntes zászlóaljnak a tagjai, akiknek kvártélyozó előcsapata szeptember 28-án indult Aradra.153 Annak ellenére, hogy a korábbi várostörténeti irodalomban általános volt az a vélemény, hogy az alakulat legalább felét a diákok adták, az 1847/48. tanév diáknévsorában mindössze 33 olyan név szerepel, amely föllelhető ezen a listán, azaz megtalálható az önkéntes nemzetőrök „biztosítási kötelezvényein”. A 33 személy közül néhány esetében előfordulhat véletlenszerű névazonosság, de az ismeretlen okból hiányzó 25 név között is lehetett diák. Ebben a jegyzékben található Széli János is, akinek emlékirata magyarázatot ad a jelenségre. Amint írja, a zászlóalj toborzása páratlan gyorsasággal zajlott, így néhány nap alatt kialakult a 300 főre tervezett alakulat, „kik közt, hogy többet ne említsek csak deák több mint fele része volt, nagyrészt tanulótársaim”. Időközben azonban megérkezett a rendelet a kétszázezer újonc kiállításáról, így „a csapat színének virágának neve kihúzatott, hogy amoda besoroztassék, így én is”. Széli Jánost végül a betegség megakadályozta abban, hogy a veressapkásokhoz álljon, ezért az önkéntes zászlóaljnál maradt, ahol néhány tanulótársához hasonlóan altisztként szolgált a hadműveletekben. Egyenruhájuk kék atilla, veres zsinóros szürke nadrág és Kossuth-kalap volt veres pántlikával.154 A diákság különböző zászlóaljakba csoportosítása több megfontolásból is ésszerű volt. Bár nem kétséges, hogy egy-egy összeszokott diákcsapat elit alakulattá formálódhatott volna, a gyakorlat azt mutatja, hogy a tanult fiatalságra „kovászként”, azaz fontos pozíciókba szétszórva nagyobb szüksége volt a hadseregnek. A 68. honvéd zászlóalj alapkönyvében például több mint 150, főként kelet-magyarországi név olvasható vallás, életkor, foglalkozás feltüntetésével. A 17 tiszt és altiszt közül 10 volt bihari vagy debreceni, az utóbbiak többsége református tanuló és egy segédlelkész.155 Ez a jelenség a források alapján és a dolgok természetes logikája szerint is általánosídiató. Bár a szabadságharc sajtója általában törekedett rózsaszín képet festeni a katonai táborok hangulatáról, mégis hitelt érdemelnek azok a beszámolók, amelyek szerint „a sok vidéki színész, debreceni, pataki diák, kik a honvédek közé álltak, a sorokba jó kedvet vittek, daczára a kedvezőtlen időjárásnak”.156 A diákságnak minden bizonnyal komoly szerepe lehetett a lelkesítő nóták betanításában. Az úgynevezett „Kossuth-nóta” szerzője, Balkányi Szabó Lajos is a Kollégium növendéke volt. A források többször említik a Kollégiumi Kántus szolgálatait is: egy debreceni nemzetőr halálakor „kebelt rendítőleg, s egyszersmind elandalító bájos összhangzattal 152 Forrásgyűjtemény 43. 153 A 312 személy közül csupán 25-nek a neve nem található a kartonokon. HBML IV.B.l 114/b.8.d. Nemzetőrök biztosítási kötvényei. 154 Széli János: i. m. 51. 155 HBML X.209.8. Honvéd 68. zászlóalj alapkönyve. 156 Alföldi Hírlap, 1848. október 25. 135.______________________________________________________________________________
