Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)

Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben

109

ét és Pozsonyét. A korabeli viszonyokhoz képest tekintélyes számú értelmiségi (120-130 fő) és viszonylag népes állami hivatalnokréteg élt a városban (kb. 100 fő). A szenátorok, esküdtek, gazdag kereskedők és művelt iparosok csoportjával együtt (200-250 fő) már jelentősnek mondható az a helyi közösség, amely éretté vált a gazdaság, a kultúra és politika új eszméinek befogadására.88 Az ország második legnépesebb települését illetően a történeti statisztikai vizsgálatok egységesen mutatják, hogy a forradalom idején a lakosságnak még több mint 95%-a református.89 Egyház és város hagyományosan szoros kapcsolatát jelzi, hogy amint régi korokban a főbírót, úgy 1848-ban a polgármestert választották meg az egyházközség világi vezetőjének.90 A Tiszántúli Egyházkerület mindkét lelkészi elöljárója, a püspök és a főjegyző is Debrecenben szolgált a szabadságharc idején. Következésképpen, ami a Nagytemplom szószékén elhangzott, az távoli vidékeknek is irányt mutatott. A nagy fordulatok idején, mint 1848 márciusában és novemberében, illetve 1849 júniusában a szuperintendens Debrecenbe hívta közgyűlésre a Tiszántúl lelkészeit.91 A város hatása annál is inkább érvényesülhetett, mert a helyi nyomda a társadalmilag legfontosabbnak ítélt egyházi beszédeket a kor viszonyaihoz képest kiemelkedően magas példányszámban jelentette meg, nemcsak a „házankénti szétosztásra”, de tudatosan az országos vásárok alkalmaira időzítve, ingyenes terjesztésre is. Könyves Tóth Mihály és Szoboszlai Pap István említett beszédeinek nyomtatását először 6-6000 példányra tervezték, végül egyéni felajánlások révén a „Mi történt? ’S mit kell tennünk” című szónoklat összesen 16000 példányban jelent meg92 és osztatott szét az országos vásár idején.93 Az egyházi felhívások a szószékről és a sajtóban egyaránt szóltak „Debrecen népéhez ’s az alföld minden magyarjaihoz”.94

Könyves Tóth Mihály emlékirata szerint a debreceni templomok tömve voltak. A feltűnő vallásos buzgalom okát egyrészt az egészséges versengésben látta: „a prédikátoroknak is egész erővel kellett igyekezniük, nehogy valamelyik káplán őket felülmúlja”, másrészt abban, hogy a teológus hallgatók rendszeresen szolgáltak (professzorok által előzetesen megvizsgált) kátémagyarázatokkal. így a hívek szüntelenül új arcokkal, új mondandóval találkoztak. A heti négyszeri bibliamagyarázat is hozzájárult a vallási öntudat ébren tartásához.95 Figyelmet érdemel azonban, hogy a Református Egyház a jelek szerint beérte a háztulajdonos polgárság aktivitásával. Az akkoriban létező három helybéli református templom hatalmas befogadóképessége mellett is aligha lett volna képes a (a cselédséggel együtt értendő) teljes lakosságnak ülőhellyel szolgálni.

A városnak, mint a Tiszántúl természetes központjának, századok óta tekintélyes „hátországa” volt. Messze földön híres vásárainak látogatottsága, a debreceni céhek és a helyi nyomda termékeinek elterjedtsége, a város kulturális szerepének elemzése régiókon át érvényesülő kapcsolatrendszerre utal. Igaz, a Rákóczi-szabadságharc utáni időktől Debrecen országos súlya folyamatosan csökkent, a XVII. században még igen aktív kereskedőváros egyre inkább agrárjellegűvé deformálódott. De távoli vidékeken továbbra is „debreceni formára” készültek egyes iparcikkek, ugyanúgy, ahogyan a 3-400 kilométer távolságban élő református közösségek is elvárták az „Anya oskolából” elhívott évenkénti 60-70 rektor tói, hogy írásos felhatalmazása értelmében „a debreceni tanításnak módja szerént” működjék.96 A Deb receni Kollégiumot létfenntartásának elemi követelményei is arra késztették, hogy az ország több min 1200 református egyházközségének mindegyikével folyamatos kapcsolata legyen. A tanítás és a szünidők aránya úgy volt szabályozva, hogy a vakáció 22 hetében, a három nagy egyházi ünnepen igét hirdető legátusok, aratás és szüret után pedig adománygyűjtő szupplikánsok járhassák be az országot. A légii ció, szupplikáció és rektória intézményeiben kifejeződő érdekközösség ápolása jelentős véleményformáló központtá tette Debrecent. Források tömege tanúsítja, hogy a Tiszántúl népe a politikától olykor nehezen

88 Bényei Miklós: Debrecen reformkori művelődéstörténetének néhány kérdése. HBm Levéltár Évkönyve, 1974. 192-193. és 196-197. Adatgazdag tanulmányában a szerző úgy véli, hogy mind a konzervativizmus, mind a haladás erői a Kollégium környezetében koncentrálódnak, de a debreceni közéletben egyedül Könyves Tóth Mihály lelkész jutott el a forradalom szükségességének felismeréséig, és a politikai mozgalmak leginkább a kollégiumi ifjúság körében hatnak.

89 Debrecen története, i. m. 2. k. 45.

90 Alföldi Hírlap, 184S. július 26. - Az 1848 májusi tisztújításkor az addigi főbírót Poroszlay Frigyest polgármesterré, főbíróul pedig Nagy Sándort választották. L. Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város történelme. 3. k. Debrecen, 1871. 1000.

91 TtREL Egyházkerületi Jegyzőkönyv. 516.

92 Benda Kálmán-Irinyi Károly: i. m. 395.

93 Hegyaljai Kiss Géza: Kossuth Lajost díszpolgársággal, Deák Ferencet képviselőséggel tisztelte meg Debrecen városa 1848-ban. Debreceni Képes Kalendárium (a továbbiakban DKK) 1948. 47.

94 Alföldi Hírlap, 1848. október 1.

95 Könyves Tóth Mihály: i. m. 1996. 88-91.

96 G. Szabó Botond: i. m. 1996. 308. ____________________