Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
110 elválasztható vallási és egyéb kérdésekben Debrecenre figyelt,97 sok tekintetben akkor is a városhoz igazodott, amikor annak szerényebb lehetőségei - a XIX. században - már alig haladták meg a szellemi javak és a paraszti élet hagyományos termékeinek közvetítését. 1848 utolsó válságos hónapjaiban ismét Debrecen jól szervezett népfölkelése volt a nemzetiségi atrocitásoktól rettegő Partium és Felső-Tiszántúl egyetlen reménysége. Ezekről a közeli területekről rendszeresen kérték szorongatott polgári és katonai vezetők a népfölkelés segítségül küldését.98 99 A kormányzat egyházak iránti elvárásai természetszerűleg követték az események hullámzását. A példátlan áttörést hozó, lázas izgalmakkal járó márciusi események idején magától értetődő volt a folyamat mederben tartásának igénye. A vallásügyi miniszter még május közepén is arra szólított, hogy a lelkészek oktassák és nyugtassák a népet." Ezért a márciusi Egyházkerületi Közgyűlés hasonló szellemben buzdította a lelkészeket, hogy ,,a’ béke angyalának, a vallásnak segítségével a’ jelen hazai mozgalmakat a’ kártékony kitörésektől vissza tartóztatni igyekezzenek”, kíséreljék meg a „közcsend és rend” biztosítását.100 Később, a katonai helyzet válságosra fordultával „Isten szolgáit” arra szólította kormányzat és sajtó egyaránt, hogy nézzenek „a hajdankor szent papjára Kapisztranra, ki kereszttel kezében járta be a hazát”.101 Kossuth visszaemlékezése szerint a cívisváros a szabadságharc hónapjaiban egyszerre volt „szíve és feje” a hazának. Ha a helyi népgyűlések légkörére és a trónfosztás nagytemplomi fogadtatására gondolunk, értékelése nem udvarias gesztus vagy a múltat megszépítő messzeség következménye volt arról a támogatásról, mellyel Debrecen „a kebelébe menekült országgyűlést és kormányt” és főként az ő személyét körülvette.102 1849. április 14-én például a rendkívüli esemény előérzete és a zárt tárgyalások híre - egyes emlékiratok szerint a radikálisok szervezkedésével párosulva - olyan tömegeket mozgatott meg, hogy a Nagytemplom és a Kollégium közötti tér már a reggeli órákban nehezen volt megközelíthető. Amikor az Országgyűlés a Kollégium Oratóriumából áthelyezte ülésének helyszínét a zsúfolásig megtelt Nagytemplomba, kendőket és kalapokat lengető, harsányan éljenző tömeg fogadta a képviselőket. Az órák óta felajzottan várakozó „iszonyú” sokaságot a cívisek által „bálványozásig” tisztelt Kossuth csak betegségére hivatkozva és pályafutásának egyik legnagyobb szónoki teljesítményét nyújtva tudta lecsön- desíteni. A detronizáciős javaslat egyes pontjait a képviselők a tömeg meg-megújuló, zajos éljenzésétől kísérve fogadták el. Amint a hitelesített jegyzőkönyv megörökíti, az Oratóriumban elhangzó egyetlen közbeszólást a Nagytemplomban fokozatosan váltotta föl „tetszés”, „helyeslés”; majd „úgy van”, „igaz” jellegű közbekiáltások következtek; végül a „leírhatatlan lelkesedés”, „tapsolás”, „általános tetszés”, „roppant hatás”,,közhelyeslés”, „lelkes éljenzés” sorozatos feljegyzése olvasható.103 A sorsdöntő ponton a közönség ámen! kiáltása zendült. Bár a békepártiak váltig dicsérték a nehezen hevülő debreceniek józanságát, ezen a napon nem merték meggyőződésüket hangoztatni, mert személyükben és becsületükben érezték magukat fenyegetve. A külső körülményekkel, és a lakosság hangulatának változásával összhangban alakult az egyházi vezetők magatartása. Szoboszlai Pap István debreceni szuperintendens egyéniségéből eredendően a lojalitás, békítés, a mérsékletre intés szándéka fakadt. Reformkori prédikációiban nem szűnt meg hangoztatni, hogy az uralkodó tisztelete vallási kötelesség, és minden nyilvános alkalmat megragadott a dinasztia tagjai iránti hódolatának kifejtésére.104 Megnyilvánulásai jelzik, hogy a Szabadságharc idején őt is magával sodorta az általános lelkesedés, majd az udvar kétszínűsége fölötti felháborodás, így nézetei fokozatosan és szervesen alakultak a drámai fejlemények hatására. Jellasics támadásáig a társadalom nagy többségével együtt hangoztatta az uralkodó és a nádor iránti bizalmát. A későbbiekben hazafias fellángolásának jelei és az elvárt buzgalmat meghaladó intézkedései, kötetünkben is szereplő önkéntesen fogalmazott felhívásai őszinte szándékra utalnak. Bár egyes történészek fondorlatos köpönyegforgatónak 97 Az ausztriai sajtóban, illetve országgyűlési röpiratként 1790 táján olyan álhitek is megjelentek, hogy a debreceni főbíró egy intésére tízezrek állnának fegyverbe. Gróf Sauer Kajetán röpiratának igen sok reális eleme volt: "A környék vallási és politikai tekintetben Debrecenre figyel, úgy vélik, a kálvini hit és a haza szabadságát együtt kell megvédeniük... A katolikust a némettel, a németet a katolikussal veszik egy kalap alá.” Debrecen története, i. m. 192—194. Generációkon át tápláltak hasonló véleményt a város szerepéről. 98 Szabó István: A debreceni nép fölkelése a szabadságharcban. DKK, 1928. 91. 99 Forrásgyűjtemény 11. és PEIL, 1848. május 14. 611-612. 100 Forrásgyűjtemény 2. 101 Alföldi Hírlap, 1849. január 10. 3. 102 Kónya József: Kossuth és Debrecen. In: A szabadságharc fővárosa Debrecen. Szerk.: Szabó István. Debrecen, 1948.479. 103 Képviselő Ház ülése, April 4-én (Sic!) Debreczenben a ref. nagy templomban Almásy Pál elnöklete alatt. A magyar függetlenség első napja emlékéül. Jegyzőkönyv hitelesítése után, három ezer példányban díjmentesen kiosztani rendelte Debreczen város közgyűlése. TtREN Szabadságharci Gyűjtemény. ^^argaZoltän^zobosdaiiPajtJstvanäeteiesjnmikak>Debrecen^l934^25L^^^^^^_^^_^__i^^^_^^^__i^^_^^^__
