Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
108 A XVIII. század utolsó harmadában felgyorsult fejlődés két-három generáció alatt megváltoztatta a hazai értelmiség szerkezetét, és azon belül erőteljesen megnövelte a világi értelmiség arányát. Kialakultak a nyilvánosság új színterei,77 megerősödött a sajtó, és Magyarországon is megjelentek az olvasókörök, szalonok, kávéházak. II. József idején a mindössze húszezres magyarországi értelmiségből még legalább 18000 fő volt a különböző egyházak lelkésze, tanítója és tanára.78 Ezzel ellentétben 1840 után csupán a Magyar Királyság ügyvédeinek száma 4000 személyre volt tehető.79 A többé-kevésbé központosított szervezetben tevékenykedő egyháziak szerepe azonban a továbbiakban is meghatározó maradt. Válságos időkben a kormányzat sem nélkülözhette a számszerűleg is igen jelentős, és „tájékoztatási” szempontból pótolhatatlan infrastruktúrával rendelkező egyházak szerepvállalását. Az egyházi szervezetek súlyát növelte, hogy az értelmiség aránya még az 1857. évi népszámlálás adatai szerint sem érte el az össztársadalom 7 ezrelékét. A közülük legnépesebb pedagógusréteg több mint 95%-a egyházi iskolában működött, hivatali elöljárója a lelkész volt.80 A hivatásos véleményformálók túlnyomó többsége, a papok és a tanárok tehát egyházi szolgálatban állottak. Hatékonyságukat növelte az a tapasztalati tény, hogy a politikai propaganda ereje az esetek többségében csupán a már kialakult értékrend erősítésére vagy módosítására elégséges.81 A vélemények tartalmában, irányultságában tehát igen nehéz radikális változást elérni. A befolyásolás eredményességét még a média vezérelte társadalmakban is fokozhatja a környezetükben tekintélynek örvendő személyiségek közvetlen hatása. Mint a „Kossuth magyarok Mózessé” toposz mutatja, a református döntéshozók közösségeiket a Biblia jól ismert üzenetének aktualizálásával, nemzettudatba épült elemeinek felidézésével mozgósíthatták a leghatékonyabban. A Biblia lelki táplálékával élők tudatában a zsidó és magyar nép sorsának párhuzama, az egyiptomi fogságból hit által szabadult választott nép példája olyan középkori eredetű örökségünk, amely a reformáció hatására „irodalmi közhellyé kristályosodott”,82 függetlenségi harcaink ideológiai előkészítésében és támogatásában évszázadokon át propagandahordozóként játszott szerepet. A vallási hagyományok a jelek szerint rendkívül hatékonyan segíthették politikai szándékok akadálytalan érvényesítését. Valószínűsíthető tehát, hogy az összarányában hét ezrelék alatti értelmiségen belül - az alfabetizáció korabeli szintjén - a forradalom idején húszezres papság és a népes egyházi tanítói testület közvéleményformáló ereje vetekedett a sajtó lehetőségeivel. Az egyházkerület központja, mint a „szabadság őrvárosa” 1805-ben az ország lakosságának mintegy negyedrésze volt protestáns83 - mindössze 16% református -, de ez az arány a Tiszántúl egyes részein jóval magasabbra tehető. Jól szemlélteti a helyzetet az országos református tanácskozásokra delegált tiszántúli küldöttek száma, amely az 1848. szeptember 1-i értekezleten a népesség arányában 38 fő volt, pontosan annyi, mint a dunamelléki és a tiszáninneni küldöttek száma együttesen.84 A Tiszántúli Református Egyházkerület 1847-es statisztikai összesítése szerint az 547 anyaegyházban és 242 leányegyházban szolgálatot teljesítő lelkészek és tanítók száma 1550 volt.85 A különböző minisztériumoknak a tiszántúli püspök útján köröztetett felhívásait tehát közel nyolcszáz helység református szószékein hirdették ki. A tiszántúli református tanulók száma valamennyi iskolatípusban összesen 54661 fő volt.86 Szempontunkból különös jelentősége van a közel 50 000 lakosú Debrecennek, amely a kormány menekülése után minden tekintetben a főváros szerepére kényszerült, így politikai, katonai, hadfelszerelési és kulturális értelemben is az események középpontjába került.87 Igaz, az ország központjává fejlődő Pest a reformkorban már megelőzte, de a debreceni népesség száma még mintegy 20000 fővel haladta meg a sorban közvetlenül utána következő Szegedét, Szabadká77 Habermas, Jürgen: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása. Budapest, 1971.49-55. 78 Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 1983. 323. 79 Magyarország története. 1790-1848. Főszerk.: Mérei Gyula. Budapest, 1980. 591. 80 Magyarország története. 1848-1890. Főszerk.: Kovács Endre. Budapest, 1979. 1. k. 594. 81 Angelusz Róbert: Kommunikáló társadalom. Budapest, 1995. 102. 82 Győri János: Izrael történetének és a magyar nép történetének párhuzama a XVI-XVII. századi magyar prédikátori irodalomban. Confessio 1998/3.18. 83 Bucsay Mihály: i. m. 179. M Zoványi Jenő: A Tiszántúli Református Egyházkerület története. Debrecen, 1939. 111. 85 TtREL Egyházkerületi Jegyzőkönyv, 1847. évi 194. szám. 216. 86 Uo. 217. Ehhez járult "az iskoláztatható, de iskolát nélkülöző gyermekek őszvés száma” azaz 18391. 87 Debrecen története, i. m. 2. k. 48. __________________________________
