Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
107 Könyves Tóth Mihály prédikációja is párhuzamot von a bibliai és jelenkori szabadítok, Mózes és Kossuth között. Egyiküket a fáraó palotájából, másikat a tömlőéből szólította elő a gondviselés, „hogy vonják számadásra és ítéljék el az önkény’ erőszakoskodó zsarnokait”.67 A párhuzam igen elterjedt alkalmazását mutatja a Szatmári Egyházmegye trónfosztás utáni nyilatkozata is: „akik kivívták a polgári (szabadságot) nem ölhetik meg annak alapját, a lelki szabadságot ... mint ilyenek tekintünk hála és reménytelve országunk kormányzójára Kossuth Lajos úrra, mint népünk Mózesére ki a Magyart a ... háborúk véres tengerin ... a népszabadság biztos partjára kivezette”.68 1849 májusában Baló Benjámin református lelkész aradi prédikációjában a kétfejű sas gonosz körmei közül szabadult magyarság nevében szintén így hálálkodott: „a mi magyar Mózesünk, Kossuth Lajos, kinek vezérletével a nemzetgyűlés megírta a világ legszebb oklevelét: a győzedelmes magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát”.69 Szoboszlai Pap István tiszántúli püspök azonban nyilvánvaló tudatossággal, mindig többes számban, „Mózesekről” beszélt.70 Az Egyházkerület „hódolat nyilatkozatában” fontosnak látta tisztázni - vélhetőleg éppen az iménti véleményekre tekintettel -, hogy ezúttal nem egyéni szabadító jelentkezett, hanem az Institúcióban szereplő másik legitim megoldás érvényesült. Azaz „a fejedelmi önkény ellensúlyozására a népből alakított felsőbbség”, a magisztrátus lépett föl a sanyargató királlyal szemben: „a nemzetgyűlés által szóla az Úr ítélőleg”.71 Az iménti példák bőségesen igazolják, hogy a .magyarok Mózessé” bejegyzés nem a kapuőr leleménye volt. Lelkészek és professzorok hirdették először az üzenetet, melynek lényege a több évszázados magyar református világnézeti hagyományra és annak teológiai alapelveire épül. A Református Egyház mint közvéleményformáló A hatalom birtokosai mindig, minden korszakban tudatában voltak az egyházak legitimáló erejének. így volt ez száz évvel a tárgyalt események előtt is, amikor Mária Terézia gyermekeinek születésekor „buzgóságos könyörgésre” szólító helytartótanácsi utasítás érkezett a református lelkészekhez.72 A feloszlatott Helytartótanács utolsó rendeletét, amely az uralkodó születésnapjának megünneplésére kötelezte a reformátusokat, 1848 májusában ismertették az Egyházkerületi Közgyűlésen.73 Magától értetődő, hogy a szabadságharc államhatalma is sokoldalúan támaszkodott az egyházak közreműködésére, remélte, igényelte, sőt megkövetelte azt. Az állam és az egyház szoros összefonódása természetessé tette az együttműködést. Amint egyházi részről megfogalmazták: ,,A’ vallás az erkölcsiségnek utolsó és legerősebb támasza, tehát a’ polgári államnak is legbiztosabb alapja. A lelkész ... közvetve az állam szolgája is. Egész élete a közjó szolgálatában telik el, ő közhivatalnok,”74 Ugyanebben a szellemben fogantak a kormányrendeletek. A hadügyminiszter például felszólította a hatóságokat, hogy a megyei hivatalnokokat, uradalmi, posta- és sótiszteket, lelkészeket, orvosokat ne késztessék nemzetőrként hadba vonulni, „hisz az ily nyilvános tisztviselőkre a’ hatóságokban, a kormányzás rende, egészségi szempontból, lelkészeti sat. tekintetből nagy szükség van”.75 (Kiemelés tőlem!) Kossuth egyik kései levelében szintén az egyházak nagy belpolitikai jelentőségéről szólt. Visszatekintve úgy értékelte, hogy az eldöntetlen kényes kérdések feszegetése nem látszott időszerűnek. A katolikus egyház vagyoni helyzetének gyengítésével, a főpapok és egyes szerzetesrendek támogatásának megszüntetésével „oly kérlelhetetlen harczot idéztünk volna föl, oly hatalmas segéderőt kergettünk volna hazánk bécsi ellenségeinek karjai közé, hogy az egész átalakulási nagy munka veszélyeztetve lett volna”.76 67 Forrásgyűjtemény 8. 68 Gacsályi Gábor: Egyháza szabadságharcban. Theológiai Szemle, 1973. 81. 69 Nagy Tibor: Magyar protestáns igehirdetés az 1848-49-es szabadságharcban. Theológiai Szemle, 1972. 171. 70 Például Forrásgyűjtemény 35. 71 Forrásgyűjtemény 41. 72 A felségsértés miatt később bebörtönzött Polgári Mihály 1747-ben így fejezte be “Péter Leopoldus” születésekor elmondott prédikációját: "Én azért a' midőn az el múlt héten vettem a’ parancsolatot, kötelességem Istenemhez és Királyomhoz tartozván tenni, engedelmeskedtem.” 73 Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára (továbbiakban: TtREL) I.l.a. Egyházkerületi Jegyzőkönyv, 1848. május 8. - Létezett hasonló elvárás száz évvel a forradalom után is. A Református Egyház és az állam között 1948-ban kötött egyezmény 6. paragrafusa előírja az állami vezetőkért való könyörgést és az állami ünnepek megtartását. (L. Az Út. 1948. október. I. évfolyam 14. szám.) 74 Sztehlo Kornél: Tegyen-e a’ pap fegyverszolgálatot? PEIL, 1848. szeptember 17. 1220. 75 Hajdú-Bihar megyei Levéltár (továbbiakban HBML) IV.B.1109.a.l. Közgyűlési Jegyzőkönyv, 1848. július 31. 342. szám. 210.
