Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
106 Már néhány nappal a kormány Debrecenbe menekülése előtt Fésűs András lelkész szabadító iránti váradalmakról prédikált a Nagytemplomban: „Isten nem tűrheti azt, hogy az ő képét viselő ember illy szánandó elnyomatásban éljen mind örökké. S e gondolatok vágyat költöttek kebleikben egy szabadító iránt, ki az emberi elnyomott jogokat kifogja vívni.”58 A nagytemplomi lelkész korántsem véletlenül használja a szánandó jelzőt az iménti összefüggésben, ugyanis - mint látni fogjuk - ez a jelző szerepel Kálvin Institúciójának általa ismert eredeti latin szövegében.59 Kálvin Institúciója és a Második Helvét Hitvallás részletezi egyház és állam kapcsolatának alapkérdéseit.60 E két szövegrész is nyilvánvalóvá teszi, hogy a reformátorok szerint a polgári hatalom Istentől való, hivatása kétségbevonhatatlan. A nagy hatású XVI-XVII. századi protestáns teológusok a kormányforma tekintetében általában nem foglaltak állást, mert úgy vélték, a királyság ugyanúgy eltorzulhat, mint az oligarchia és a demokrácia, így az országiás sokfélesége az isteni gondviselés jóvoltának köszönhető. Kálvin műve értelmében a hatalom gyakorlói bizonyos értelemben Isten „helyettesei”, akik biztosítják a társadalom békességét, megvédik az alattvalók biztonságát, adóztatnak, bíráskodnak. Irántuk feltétlen engedelmességgel tartozunk, hiszen még a gonosz uralkodó is bűneink ostora. Ha Isten mégis megelégelné az elviselhetetlen zsarnokságot, nyilvánvaló szabadítót küld, vagy pedig egy testületnek (magisztrátusnak) teszi kötelességévé a nép sorsának enyhítését. Kálvin Institúciójának a jogos ellenállást indokló szavaival: „olykor az ő szolgái közül támaszt valakit ... és megbízza azzal, hogy ... szabadítsa meg az igazságtalanul elnyomott népet szánandó nyomorúságából... így szerzett szabadulást az Úr ... Izráel népének Mózes által.”61 A kortársak közül számosán - különösen katolikus részről, mintegy kollektív téveszme áldozataiként - a korábbi protestáns hátterű rendi-függetlenségi harcok folytatásának tekintették az eseményeket.62 A protestánsok közül néhányan szintén úgy vélekedtek, hogy „nincs az újabb (vallási) törvényekben semmi új adomány, semmi ígéret, melly már háromszáz évek előtt ne adatott, ne mondatott volna. Sok fejedelmek, sok országgyűlések éppen olyan tiszta szándékot bizonyítottak, mint a jelen törvényhozás, az 1606-iki idők, körülmények hasonlók voltak 1848-ikhoz.”63 Nem érdektelen, hogy annak idején a rendek azt a Bocskait deklarálták „magyarok Mózesének”, aki önmagáról vallotta, hogy minden igyekezete ellenére őt Isten „mint Mózest régen a pásztorságból, Dávidot a juhok aklából, a bujdosó számkivetett Jeftét kivette és a népnek fejedelmévé ... tette”.64 Kossuth a Tiszántúlra érkezve nagyhatású szónoklataiban többször hivatkozott Bocskaira, tehát az élő protestáns hagyománnyal mint politikai erőforrással számolt. így szól például 1849. január 6-i felhívása, melyet Szoboszlóból Debrecenbe érkezésekor tett közzé: „Láttam a vitéz hajdúkat ..., kik kiütötték Bocskay ősi zászlóját, kiknek a hazáért ontott vérökből a vallás és a political szabadság áldása terült a honra a vésznek napjaiban...” Sillye Gábor hajdúkerületi kormánybiztos - a Kollégium volt diákja - ugyanezen a napon kelt „Hazafiúi szózatának” azonos a vezérmotívuma: a vitéz hajdú ősök erdélyi fejedelmi zászlók alatt kivívták a vallási és politikai szabadságot.65 Ezek a felhívások a politikai mozgósítás szándékával íródtak, és református közegben hatásuk nem maradt el. Az ismert források szerint Debrecenben a gyakorlati teológia professzora, Révész Bálint említette először Kossuüi mózesi hivatását a Kollégium deáksága előtt tartott 1848. március 22-i beszédében, amelyben Metternichet „ama szörnyetegnek” nevezte: „te - Kossuth - kinek kezeibe tévé le Isten a’ mózesi csudatévő vesszőt nemzetünk vezérlésében”.66 De néhány nappal később, név említése nélkül 58 Forrásgyűjtemény 28. - Az 1848/49-es debreceni nyomtatványok jegyzékét 1. Benda-Irinyi: i. m. (A kötet évrendben tartalmazza a helyi nyomtatványokat, Fésűs András 1848. évi karácsonyi szolgálatát a 407. lapon találjuk 1849-re datálva.) 59 Institutio Christianae religionis Joanne Calvino auctore. Genevae, Apud Esaiam le Preux, 1612. 540. “Opressum iniustis modis populum e misera calamitate eximat...” 60 Kálvin: Tanítás a keresztyén vallásra. Budapest, 1991. 286-304., illetve Tőkés István: A Második Helvét Hitvallás magyarázata. Kommentár Buliinger Henrik művei alapján. Kolozsvár, 1968. 2. k. 215-226. 61 Kálvin: i. m. 301. 62 Gróf Andrássy György, aki 1849. január 8-án kelt emlékiratában protestáns indítékokkal magyarázza az eseményeket, a “lázadást a Bocskai, Thököly, Rákóczi féle forradalmak rontott és kicsinyített” másának mondja. L. Andics Erzsébet: A nagybirtokos arisztokrácia ellenforradalmi szerepe 1848—49-ben. Budapest, 1952. 2. k. 362. - Jellemző az is, hogy a PEIL éppen 1848. november 19-én látja időszerűnek a szécsényi országgyűlés vallási határozatainak közlését, és a debreceni Csáthy Könyvkiadó is ekkor jelenteti meg Rákóczi Manifesztumát, de ekkoriban költőink közül is többen dolgoztak föl kuruc témát. 63 “Nincs Európában olly álladalom, mellynek törvényhozása szebb, több, nagyobb szavakban mondotta, Ígérte volna a’ Protestáns Egyház szabadságát mint a’ magyar; bécsi, linzi ’s több paciftcatiók és ezeket békés úton megerősített fejedelmi eskük, és országos törvények; még sincs a’ protestantizmusnak sehol nyomorúbb állása mint Magyarhonban, melly létét, nemzetiségét, alkotmányát az ennyire üldözött protestantizmusnak ... köszönheti” - olvasható a főszövegben idézett írásban. Jakabfalvay András: Az egyházi és iskolai reformok iránt felhívott cultusministeri értekezlet tárgyában előleges szózat. PEIL, 1848. július 30. 989. 64 Benda Kálmán: Habsburg politika és rendi ellenállás a XVII. század elején. Történelmi Szemle, 1970. 424. 65 Hajdúszoboszló monográfiája. Hajdúszoboszló, 1975. 310. ^M^onásg^űjtemén^;__^________________^________
