Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Gáborjáni Szabó Botond: A tiszántúli református egyházi vezetés és a Debreceni Kollégium 1848/49-ben
fogalmazta meg a reformátusok kéréseit.42 Ezek kevés kivétellel meghallgatásra találtak a törvény szövegében, amely egyes anyagi természetű vagy bonyolultabb kérdések esetében későbbi részletes szabályozás ígéretét is tartalmazta. A kerület beadványát szinte előmunkálatként vették figyelembe, kimondva a „tökéletes egyenlőséget”, az egyházi és iskolai szükségletek állami fedezetét, a tábori lelkészi szolgálat megszervezését. A „kérelemlevél” és a törvényszöveg leglényegesebb különbsége a „bevett” felekezet fogalmának törvénybeni megőrzése volt, a törvényhozók tehát elvetették a parttalan szabadelvűséget. A katolikus államvallást elvben a „bevett” vallások együttes államvallása váltotta föl. A reformátusok természetesen nem nyilatkozhattak más egyházak nevében, így az unitáriusokkal foglalkozó első,' és a görög nem egyesültekkel foglalkozó utolsó három paragrafus tartalma nem szerepelt az egyházkerület kérvényében. A Kerületi Közgyűlés arról is gondoskodott, hogy Debrecen város követei az Országgyűlés mindkét házát bőségesen elláthassák a kinyomtatott 3000 példányból. A beadvány kísérő szövege számos korabeli forráshoz hasonlóan utalt a reformátusok „háromszázados szenvedéseire”.43 Néhány nappal később, március 26-án Péczely professzor szintén háromszázados bilincsekről szónokolt, de ez a látásmód később is gyakran felbukkant a sajtóban, sőt a Függetlenségi Nyilatkozat is ebből a fogalomhasználatból merítve szólott a „folytonos szenvedés három századáról”. A Tiszántúli Egyházkerület trónfosztást követő nyilatkozata a hitszegés és zsarnokság három századáról, egy református esperesekkel foglalkozó cikk szerzője a magyarságról mint „gyász emlékű három századok ... igavonó barmáról” írt.44 A politika formálói tehát minden bizonnyal építhettek az ágostai és helvét hitvallású evangélikusok dinasztiával kapcsolatos keserű tapasztalataira. Debrecenben 1848 márciusától az első harcba hívó kiáltványokig - a lelkesedés kifejezése mellett - minden ismert szónoklatnak a békesség megőrzése volt a központi gondolata. Ezek a beszédek természetesen beszámoltak arról is, hogy a magyar szabadság szelleme kiszabadult koporsójából „a zsarnokság nagy köve” alól,45 de kivétel nélkül túláradó hálával értékelik, hogy nálunk nem folyt vér „a szabadság küzdelmeiben”.46 A cívisvárosban egyébként sem mutatkoztak felforgató elemek, jóllehet a Tiszántúl több pontján, többek között Békésben is sor került rendzavarásra.47 Könyves Tóth Mihály nagytemplomi lelkész a kor prédikátorairól szólván úgy értékeli, hogy a kerület első embere szónokként is az első volt, és már a reformkorban, országgyűlési lelkészként mesterműveket alkotott.48 Szoboszlai Pap István szívre és észre, arisztokráciára és pórnépre egyidejűleg, ugyanazon beszédével tudott mélyen hatni. Elmondható ez a püspök 1848. március 26-i prédikációjáról is, melyből felszabadult öröm sugárzik.49 Világtörté- nelmileg is példátlannak nevezte a magyar nemesség önfeláldozását, a jó király gesztusát, aki végre „nem idegen népből való” férfiak kezébe adta az ország kormányát, akik révén nemzetünk „újjászületésének igéret-földje” előtt állhat. A püspök szerint a „jövendő Esdrásai” képtelenek lesznek majd kifejezni a szabadság ébresztette érzelmeket, azt a varázslatos állapotot, hogy a törvényhozás jóvoltából, az érdekek egységében le fognak dőlni a nemzetiségi, vallási, társadalmi és vagyoni válaszfalak. Őrsereg alapítására buzdította az „Anyaváros” népét, hogy a magyar nép nagy és legyőzhetetlen legyen, „ha szinte feltámadna is ellene a’ világ”. Könyves Tóth Mihály emlékiratában a püspök nevével fémjelzett „szentimentális racionalista” iskolához sorolta magát, így nem meglepő, hogy két ismert, 1848 tavaszán elmondott prédikációja Szoboszlai igehirdetéséhez hasonló szemléletű. A leginkább szembetűnő különbség a vizsgált két esetben a nép felvilágosítását célzó törekvés határozottabb, didaktikusabb szándéka. Igaz, a püspök elítélte a viszálykeltő „csendzavaró költeményeket” - feltehetőleg Petőfi radikális hangnemét - és írásaiban annak sincs nyoma, hogy Kossuth személyét olyan rajongással dicsőítette volna, mint lelkésztársai. De ekkoriban még Könyves Tóth Mihály is a békesség szellemében szónokolt, megnyilvánulásai igen óvatosak voltak: „ti a szabadságra hívattatok, de ne adjátok a szabadságot bűnre való alkalmatosságul”.50 „Mi történt? ’S mit kell tennünk?” című népszerű egyházi beszédében egyszerre lelkészként és „felvilágosí104____________________________________________________________________ 42 Forrásgyűjtemény 1. (A törvény szövege és a tízpontos kerületi követelés együttesen is közölve: a PEIL 1848. évi április 9-i számában.) 43 L. még: A Tiszántúli Ref. Egyházkerület felszólalása, a magyar protestáns egyház közjava érdekében. Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező, 1871. 66. 44 Forrásgyűjtemény 5., 41., 34. 45 Forrásgyűjtemény 3. 46 Forrásgyűjtemény 6. 47 Szekfü Gyula: Magyar történet. A tizenkilencedik és huszadik század. Hóman Bálint-Szekfü Gyula: Magyar történet. 7. k. Budapest, é. n., 228-229. 48 Könyves Tóth Mihály: i. m. 1996. 70-74. 49 Forrásgyűjtemény 6. 50 Forrásgyűjtemény 8.
