Emlékek és források Debrecen, 1848/49 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közlelményei 26. (Debrecen, 2001)
Tóth Ágnes: A városok rendezésének kérdése az 1843/44. évi és 1847/48. évi országgyűléseken a levéltári források tükrében
9 1843/44. évi országgyűlést megelőzően már országszerte érezhető volt a készülődés. A fő reformpontokat legelőször Szatmár megye rendei állították össze 12 pontban és küldték meg a többi megyének is. Ennek egyik pontjaként szerepelt a nemesség megadóztatása is. Az 1715-ben bevezetett hadiadó alól a nemesség személyére és birtokára nézve is mentességet kapott, mivel önköltségén volt köteles a hazát védelmezni. Idővel azonban megnőtt a megyék költségvetése, s ezek fedezésére is adót kezdtek beszedni, amit a nemesek szintén nem tartoztak fizetni /háziadó/. Jogos követelésnek tűnt tehát, hogy a nemesség miután áldásait élvezi, legalább birtokainak arányában járuljon hozzá a kiadásokhoz is. A nemesség azonban az adózást „a szolgaság lealacsonyító attribútumának” tekintette. Széchenyi a pesti Lánchíd vámja által már sebet ejtett a nemesi nem fizetés privilégiumán. A köznemességnek az a része, aki jobbágytelken lakott, szintén nem idegenkedett a háziadó fizetésétől. A nemességnek a háziadóban való részvételét azonban 52 megye közül csak 19 adta követeinek utasításul. Az ipar és kereskedelem még mindig a Magyarország és Ausztria között létező vámvonal szorításában élt. Ez egyfelől védte a hazai ipart, másfelől azonban elzárta az európai piacoktól. Más kérdés, hogy a vámvonal megszüntetése előtt reformokra lett volna szükség a honi viszonyok tekintetében, mert a hazai termékek nem lettek volna versenyképesek az európai piacokon /az ősiség eltörlésére, nemesi adózás bevezetésére, céhek eltörlésére./ Erdély és Magyarország egyesülése sem volt egy egyszerű kérdés, mivel ez feltételezte azt, hogy Erdélyben is sor kerüljön hasonló reformok bevezetésére, az úrbéri javítások átvételére. Az erdélyi nemesek azonban hallani sem akartak reformokról. A városok rendezésének kérdését sem lehetett tovább elodázni. Metternich véleménye szerint”... amint a kormány oltalma alatt megerősödnek, ébred fel bennük a vágy, hogy felfelé emancipálják magukat, lefelé viszont az elnyomást gyakorolhassák; hogy állam akarnak lenni az államban.”10 Abban minden város egyetértett, hogy amennyiben ez az országgyűlés napirendre tűzi a városok rendezését, előtte feltétlenül dönteni kell a városok szavazatának kérdéséről, nehogy előálljon az a helyzet, hogy róluk döntenek, nélkülük. Több város állt azon az állásponton, hogy míg a városok belszerkezete a jelenlegi marad, a régi formában történik a követek választása és utasítása, addig nem várhatják helyzetük javulását az országgyűlésen. Ez az álláspontja többek között Debrecennek, Szabadkának, Székesfehérvárnak, Szatmárnémetinek, Késmárknak. Mások, pl. Sopron, Eperjes, Bártfa nem ismerik el, hogy az országgyűlési szavazat kérdése összefüggésben lenne a városok belszerkezetével. Úgy gondolják, hogy a városoknak törvény adta joga az egyenkénti országgyűlési szavazat. Hasonlóan vélekedik Besztercebánya is, aki aggasztónak találja, hogy Debrecen és Késmárk a többi város beleegyezése és tudta nélkül az uralkodóhoz folyamodtak, hogy az a városi követek szavazati jogát az országgyűlés első tárgyává tegye meg.11 Azt állítják, hogy ami törvényesen megilleti a városokat, arról nem kell dönteni. Nem egységesek a városok abban a kérdésben sem, hogy kik választhassák a követeket, és kik készíthessék azok utasítását. Teljesen liberális ebben a tekintetben Székesfehérvár, ahol statútumot alkotnak arról, hogy a követeket az 1843-as országgyűlésre már a polgárság egésze szabadon választhassa, s azok utasításukat is a polgárság egészétől nyerjék. Szabadka is követendőnek tekinti az előbbi példát. Debrecen, Lőcse nem tartja jó megoldásnak a statútumok útján történő szabályozást, mert ez ahány város annyiféle lehet. Szerintük egy, az országgyűlésen hozandó törvény által kell ezt a kérdést rendezni. Szélesebb tömegek bevonását a választásokba, legfeljebb csak közvetett módon tudják elképzelni, mondván „az értelmet a nyers erőnek alárendelni nem akarnák.” Nagybánya is egy szabad választás útjáni képviseleti rendszert képzel el, ahol azonban csak a polgárjogúak választhatnának A számos feliratot, melyeket a városok az uralkodóhoz intéztek nem lehetett válasz nélkül hagyni. A várt királyi rendelet, mely az országgyűlés határnapjának kihirdetése után érkezett meg, ideiglenesen a közvetett választást engedélyezte, megengedve a választóknak, hogy a maguk összeségéből fele annyi választót, mint amennyi a városi külsőtanács tagjainak a száma - választhatnak, kik aztán ezekkel együtt választják majd a követeket. Sőt a rendelet szerint a tanács az előzetes jelölés jogával sem élhetett. A kormány ezen felül a királyi előadásokba III. pontként felvette a szabad királyi városok törvényhozásbani részvételének ügyét. Debrecen városa az 1842. december 15-i gyűlésén választotta meg az országgyűlési követek utasítását kidolgozó bizottság tagjait. A bizottság elnöke szenátor Simonffy Dániel, a tagok pedig szenátor Nagy Sándor, Derecskey József, Bayler István, főjegyző Vámossy Károly, tisztiügyvéd Komlóssy László, népszószóló Vecsey József, esküdt Földi János, Vas Benjámin, Farkas Károly, Reidl József és Kovács Lajos. A kidolgozott követi utasítás12 főbb gondolatai a következők voltak:- Az országgyűlés törvényileg döntsön a városok berendezéséről. 10 Dr. Czizmadia Andor: A magyar városi jog. Kolozsvár, 1941. 135. "IV. A 1011/m 115. d 40/1843; IV. A 1011/r 13. cs 1842. december 19, 29; 1843. január 5, 11, 18,30; 1843. február 17, 20; március 11, 13; április 8, 12. 12 IV. A 1011/k 192. d 243/ 1843.
