Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

RUSZOLY JÓZSEF: Hegyesi Márton és műve

E végzetes mulasztással járó késlekedésért Dus László 1906 karácsonyán, amikor ismét szóba került a hazahozatal ügye, a nagy hazafi kicsinyesen akadékoskodó, akkor már nem élő Ákos fiát okolta. „Bihar vármegyében — írta Beöthy Ödön c. cikkében (Nagyvárad, 1906. dec. 25.) — újból szóba jött Beöthy Ödön hamvainak hazaszállítása. Mit gátolja ebben a vármegyét? Egy ideig tűzszemü, sötét arcú Beöthy Ákos [1838-1904] volt ellene. De hát miért? Ez az extravagam természetű ember követelte, hogy őt mint Beöthy Ödön fiát, a nagy emlékek örökösét, tisztelje a vármegye. Hát itt történt 1868-ban [1869-ben], hogy Beöthy Ákos a bihari választókerületben képviselőjelöltnek lépett fel Gáspár András honvéd tábornok ellen, azonban elbukott. Ez azután annyira elkeserítette, hogy míg élt, mindig ellene volt annak, hogy apjának hamvai hazahozattasanak." Beöthy Ödön havainak hazahozatala Bihar vármegye törvényhatósági bizottsági közgyűlésének 1906. december 19-én kezdődött ülésszakán merült föl ismét. Az indítványt 79/1806. számú előterjesztésében a Biharvármegyei és Nagyváradi Régészeti és Történeti Egylet tette. A közgyűlés — hivatkozással 1868:292. sz. határozatára — kimondta: „nagy fiának, az idegen földben pihenő Beöthy Ödönnek hamvait hazaszállít[tafjja". Ahogyan azt szokták, az adatok beszerzésére, valamint a „véleményes jelentésre" küldöttséget neveztek ki, elnöke Miskolczy Ferenc alispán volt, tagjai pedig Bunyitay Vince, Hegyesi Márton, Keszthelyi Zoltán főjegyző és Wallner Ödön helyettes físzti főügyész lettek (1906:1288.). Hogy elkészült-e a „véleményes jelentés", nem tudni. A vármegye megmaradt iratai között nem található, s a későbbi jegyzőkönyvek sem tesznek róla említést. Alighanem elaludt megint, immár véglegesen a hazahozatal ügye. Aligha tévedek, ha elsősorban Hegyesi Mártonnak tulajdonítanom ismételt fölvetését. Ő meg 1907. március 14-én meghalt. „Véleményes jelentés" helyett a tavaszi évnegyedes közgyűlés éppen az ő érdemeit rögzítette jegyzőkönyvébe (1907:2.). Az sem bizonyos, hogy Beöthy Ödön sírja megvolt még 1906/7-ben. Hamburg városának Dammtor (Gátkapu) előtti, a városároktól északnyugatra elterülő, egyházanként elkülönült temetői a 18. század utolsó évtizedében keletkeztek. A katolikus templomhoz (Kleine Michaeliskirche, 1811, 1824) kapcsolódó temetörészt (Begrábnisplátze der Katholiken) 1815-ben nyitották meg. 1875-ben még temettek bele, noha már működött a jóval távolabi Ohlsdorfban az új és modern köztemető. A Dammtor melletti temetők közül a két lutheránust 1895. január l-jén, a katolikust és a reformátust pedig 1899. április l-jén zárták le. Az akkor 25 esztendőre terjedő „nyugalmi idő" (Ruhezeit) alatt a város temetődeputációja fokozatosan számolta föl a sírhelyeket. Föltehetően más temetők fölszámolási gyakorlatát követték itt is. A fölszedett testi és tárgyi maradványokat közösen elhamvasztották, s az így nyert hamvakat az ohlsdorfi központi temető 5. sz. kápolnája közelében kialakított rózsakertben hantolták el. Föltehetően máig ott nyugszanak Beöthy Ödön hamvai is. Hogy síremlékét, ha egyáltalán megmaradt, fölállították-e az új temető e célra kijelölt részén, csak a helyszíni kutatás deríthetné ki. Ami a 20. században már vasúti pályaudvarként jelzett Dammtort s a környező területeket illeti, az 1920-as évek térképei — Pharus-Plan Hamburg (1925), GriebensStadtpláne: Hamburg (1928) — még föltüntették a temetőket; az előbbi név szerint a