Hegyesi Márton: Bihar vármegye 1848-49-ben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 24. (Debrecen, 2000)

XII. A Függetlenségi nyilatkozat, s annak hatása Bihar vármegyében

lehet remélni, de abban bízik, hogy az sokáig nem maradhat a külügyministeri széken. Az új külügyminiszterről: a "Democratia Americában" című mü híres szerzőjéről, Tocquilleről [Tocqueville] is azt kénytelen írni augusztus 16-án azonban, hogy bírja annak szimpátiáit, de mégsem meri ígérni, hogy az sokat lesz képes mellettünk tenni, mert a francia politika mostan akörül forog: megkapja-e az elnök a würtembergi hercegnőnek, Miklós cár húgának kezét vagy sem? — így járt Teleki a pártokkal is. Maga írja június 26-i levelében, hogy Manguin interpellációjának sorsa az egyszerű napirend lön.

775 Manguin aziránt interpellálta június 25-én a törvényhozó gyűlésben Tocquille, hogy tegyen óvást a magyarországi orosz intervenció ellen, a gyűlés ezen interpellációt nagy hidegséggel fogadta. Tocqiuille válaszra sem méltatta azt, s a ház többsége egyszerűen mellőzte. Ugyanez lön sorsa már előbb, május 22-én az alkotmányozó gyűlésben Joly képviselő azon indítványának, mely a kormánynak az orosz intervenció ellenében a legerélyesebb eszközökhöz való nyúlását tárgyazta, s mely a magyar nemzetnek tettleges gyámolítását is involválta [magától érthetővé tette]. Leszavaztatott ez is, s 436 szavazattal 184 ellenében a jeles szabadsághősnek, Cavaignacnak egy se hús, se halféle közvetítő indítványa fogadtatott el.

776 Franciaország tehát szépen sorsunkra hagyott. Angolország sem járt el máskép[p] irányunkban. Tartatott ugyan az angol fővárosban, a London-Tavernben egy magyar meeting [gyűlés], de annak jellemzésére, bárha abban résztvettek Osborn, Taylor és Dudley-Stuart is, elég legyen csupán annyit fölhozni, hogy az elnökségre nagy nehezen Salamons Aldermant szerezték meg, mert parlamenti notabilitás [jeles személyiség] nem akarta magát nyiltan a magyar üggyel azonosítani.

777 Ottani ágensünket, Pulszky Ferencet el sem fogadta [nem is fogadta] Palmerston lord, az angol külügyminiszter, hanem annak még az 1848. évi december 12-én, Kossuth szerint 13-án, alállamtitkára, Eddisbury által tudtára adatta, hogy a brit kormánynak Magyarországról csakis mint az Osztrák Császárság egyik alkatrészéről van tudomása, ennélfogva Magyarországra vonatkozó közléseket csupán az osztrák császárnak az angol udvarnál levő diplomáciai képviselője, Koller báró utján fogadhat el.

778 Mint magánszemélyt fogadta ugyan Pulszkyt, de ekkor is azt tudatta vele, hogy Ausztria oly hatalom, melyet fel kellene találni, ha nem léteznék már, mint európai szükségességet s Angolországnak természetes szövetségesét a Keleten; tanácsolta tehát, hogy egyezkedjünk ki, mert az európai politika keretébe nem illenek be kis államok azon helyen, melyet Ausztria foglal el, s kijelenté, hogy Angolországból a rokonszenvnél ne várjunk semmi egyebet, legfölebb közbenjárását Ausztria politikájának mérséklésére.

779 Palmerstonnak elve volt az európai állampolitikában elfogadott azon tétel, hogy az ausztriai monarchiának létezése s nagyhatalmi állása az európai súlyegyen [egyensúly] fenntartására szükséges, éppen ezért, midőn már az orosz intervenció ténnyé vált is, ide vonatkozólag csupán annyit írt a szentpétervári angol követnek: "ő brit felsége kormánya nem tekinti az alkalmat olyannak, amely Nagy-Brittánia részéről valamely formális véleménnyilvánitást tenne szükségessé az ügy felett".

780 Pulszky Ferenc (1884)1:473., 476., 490., és 481. Horváth Mihály (1871-1872) 3:47-54. (1872) Pulszky Ferenc (1884)1:456. Kossuth Lajos (1881) 2:220.; Áldor Imre (1878)1:24-25. Pulszky Ferenc (1884) 1: 446. Kossuth Lajos (1881) 2:226. — Áldor Imre (1878)1:26. Az utóbbi Palmerstonnak érintett sürgönyét azon idkől