Gazdag István: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 21. (Debrecen, 1985)

Bihar vármegye Levéltára

oltás, marhavész iratai; XXV. Átutazó katonaság átmeneti beszállásolása, katonai kihágások ügyei; XXVI. Katonai toborzás, felfogadás, nyugállományú katonai személyek iratai. Az ügycsoportok sokasága és feltehetően a gyakorlatban jelentkező bonyolultsága 1845-ben radikális változáshoz vezetett: mindenféle tárgyi csoportosítást megszüntettek, az iratokat évenként újrakezdődő számokkal látták el, a fasciculusoknak már nem volt semmiféle tartalmi jelentősége. (100) A fentiekből kiderül, hogy a levéltárosok a restanciák és a levéltárra zúduló nagy tömegű munkák végzését a szorgalom mellett az iratkezelés, a nyilvántartás javításával, változtatásával kívánták elérni. Persze az is előfordult, hogy protekciós tisztviselő került felvételre: Detrich András 1825-ben jött Detrich Miklós főjegyző mellé, 1828-ban a tisztújítás alkalmával ,, . . . a levéltárnoki segédnek vagyis allevéltárnoknak kineveztetett. Munkálkodási köréhez tartozott volna a „Rabokat itélő Törvény Székek Jegyzőkönyveit magyarul, a Polgári Pereket vizsgálóékat pedig diákul lajstromozza, de mint két nyelvben idegen és járatlan lévén, rendeltetésének teljességgel meg nem felelhetett. . .". (101) A levéltárat, amely szerves része volt a megyei közigazgatási apparátusnak, közvetlen a közgyűlés, az alispán felügyelte, irányította. Ugyanakkor a Helytartótanács is figyelemmel kísérte a levéltár ügyeinek alakulását. „A Helytartótanács, miután a közgyűlési jegyzőkönyvből constatálja, hogy a levéltár rendezése körül zavarok vannak s e célból egy napi zsoldos (kiemelés az eredetiben G. I.) Írnokot fogadtak fel, megállapítja, hogy felsőbb engedelem nélkül napi zsoldosokat fogadni nem lehet és az egész ügyről jelentést kér". A hiányosságokért a levéltárnok elmarasztalását is kérték. (102) A megj^e a rendezési munkában való lemaradást az előző évek következményének tekintette és a levéltárost, akinek munkájával igen elégedett volt, nem marasztalta el. Nem fogadták el a Helytartótanács elmarasztalását a díjnok felfogadása ügyében sem, mivel ezt a jogot nem kívánták feladni. Mind ebből az derül ki, hogy a levéltár tényleges irányítója a Helytartótanács esetenkénti jelenléte ellenére a vármegye volt. A levéltári anyag számbavétele során 1829-ben a kiküldött bizottság hiányokat fedezett fel. Budaházy Antal — volt levéltáros — főügyész véleménye szerint ezeknek egy részét Viser Lipót magával vitte a káptalani levéltárba. Komoly gondot jelentett az is, hogy a levéltártól a Jegyzői Hivatal, de magánszemélyek által ,, . . . különféle perek . . . kivetődtek és ez ideig vissza nem adódtak". (103) A rend, az áttekinthetőség, a pontosabb nyilvántartás megkövetelte az öröklött restancia és a levéltárba folyamatosan beadott anyag rendezését. (104) Bihar megyei sajátosságként tarthatjuk számon, hogy az alispán szervezésében a megye birtokosai pénzt ajánlottak fei a sorozatlan irományok külön munkaerővel való rendezésére. (105) A reformkor a levéltárak meglehetősen szűk világában is változást eredményezett. Jakab Mihály levéltárnok arról számolt be a közgyűlésnek 1826-ban, hogy „ . . . a Deák nyelv a Levéltárból is ki fog szorulni végképpen . . .", mivel a sorozatokat egymás után magyar nyelven vezeti. A közgyűlés végzésében a következőket olvashatjuk: „Kedvesen vették a Megye Rendéi Levéltárnok Ur által a Nemzeti Nyelvnek a megyei levéltár lajstromozására való alkalmaztatásáról s a közvélekedés teljesülésének megelőzésével kimutatott szorgalmatoskodását; s a Levéltár munkálkodásának magyar nyelven leendő folytatását ezennel el is határozzák". A közgyűlés megállapította, hogy „ . . . Levéltárnok Ur tizenegy esztendők leforgása alatt dicséretes munkálkodással teljesített szolgalatjával szerzett