Gazdag István: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 21. (Debrecen, 1985)

Bihar vármegye Levéltára

lakást kapott. (90) Sajnos iratpusztításokról is~számot kell adnunk. A Rákóczi-szabadságharc teljes korszakának iratanyagát megsemmisítették. Feltétlen szólnunk kell a „nemzeti önérzet" nevében elkövetett iratpusztításról. „Pécsy Imre (alispán) II. József halála után a vármegye közgyűlésén azt az indítványt terjesztette elő, hogy a II. József császár korabeli összes iratokat semmisítsék meg, mert azok állandóan a nemzeti érzület arculcsapását hirdetnék. Az indítványt a közgyűlés gr. Teleki Sámuel adminisztrátor heves ellenzése dacára viharos éljenzés mellett elfogadta s az iratokat Nagyváradon, a református templom előtt, a Körös partján megégették". (91) Nagyobbmérvű selejtezés történt az 1819. június 21-én hozott közgyűlési határozat alapján, amely az 1770 után keletkezett adókivetési (adórovási), valamint az 1804., 1811. évi népszámlálási iratok teljes megsemmisítését eredményezte. A közgyűlés 1824-ben újabb „régi, szükségtelen iratokra" terjesztette ki a megsemmisítés engedélyezését, ezt az iratpusztító munkát Budaházy Antal levéltáros hajtotta végre, aki 1828ban tiszti főügyész lett a vármegyében. Utóda, az egyébként képzett szakember; Jakab Mihály 1835-ben a bűnfenyítő iratokat selejtezte ki, holott később minden intézkedése az iratvédelem jelentőségének felismeréséről tanúskodik. 1849-ben az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökének rendeletére az összes régebbi bűnfenyítő iratok 1820-ig kiadattak a nagyváradi lőszergyárnak „álladalmi töltet" (illetve a töltények számára szükséges papirostok) készítésére. (92) Az iratok kezelésére, rendezésére vonatkozóan sem áll rendelkezésünkre elegendő forrás. 1693. július 18-án arról ír a váradi püspök az alispánnak, hogy nincs ,, . . . ki prothocollomra s közönséges szolgálatra vigyázna . . .". (93) Bihar vármegyében a levéltár rendezésére tett első lépésként tarthatjuk számon az 1725-ben megkezdett vármegyei jegyzőkönyvek mutatóval való kiegészítését. (94) Mária Terézia uralkodása alatt több rendelet, utasítás látott napvilágot a vármegyei iratok számbavétele és rendezése céljából. Az 1752. április 28-i rendelet kötelességévé tette a főispánoknak, hogy gondjuk legyen a levéltári anyag rendezésére, az iratok mielőbbi lajstromozására, a bekötött és mutatókkal ellátott jegyzőkönyvek őriztetésére. Bihar vármegye a mutatózás tekintetében úttörőnek tekinthető. 1768. november 21-én született királyi rendelet már jelentést is követelt a főispánoktól (melyik évből származik a levéltár legrégebbi irata, meddig haladt időrendben a rendezés és a lajstromozás). A lajstromozást a jegyző feladatává tették, segítőként engedélyezték egy felesketett segédtisztviselő bevonását is a munkába. A levéltárosi teendők elvégzésére a Helytartó Tanács 1773. március 18-i rendeletében engedélyt adott másodjegyző választására. II. József uralkodása idején ebből az állásból alakult ki az ún. lajstromozó tisztség, majd a XVIII. század utolsó évtizedeiben a levéltárnoki állás. Megyénkben az első országos rendezés keretében 1773-ban Thurzó János jegyző megkezdte az iratok rendezését. Mivel nem volt szakképzett, az iratokat — még ha ismerte is tartalmukat — formai hovatartozás alapján tagolta. Igyekezett szem előtt tartani a közgyűlési iratoknak és jegyzőkönyveknek az egységét. Ebből következett, hogy a lajstromozás során olyan nyilvántartási rendszert alakított ki, amely a jegyzőkönyvbe foglalt napirendi pontok megkülönböztető jelzetrendszerét az egyedi ügyiratokra is alkalmazta. Az iratokat meghatározott mennyiség szerint csoportosította („nyaláb", „fasciculus"), tekintet nélkül az évhatárokra. Az egyes nyalábokon belüli iratokat sorszámmal látta el. A kialakított egységeket egy-