„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

TAAR FERENC: Egy népművelő visszanéz — Gondolatok és emlékek a Hajdú-Bihar megyei iskolán kívüli népművelésről (1945—1956)

kesítő céljait, a szellemi honfoglalás nagy művének mozzanatait. És hogy érzékelhessék is legalább az akkori idők számukra ismeretlen bonyolult körülményeit, kusza frontvonalait, de legfőként a tét nagyságát, amelyért — mélyen és őszintén így éreztük! — semmiféle áldozat nem volt sokOlyan időszakaszról van szó, amelynek kiinduló pontja történelmünk sorsfordító eseménye: a felszabadulás, lezáró határa pedig az 1956-os ellenforradalmat követő újrakezdés időszaka, úgy is nevezhetném: a második fölszabadulásunk kibontakozása. Ami e két időhatár között népünk, országunk életében végbement, talán így összegezhető: a katonai fölszabadítással kapott és ezáltal a számunkra megnyílt történelmi lehetőség valóraváltásáért folyó — életre-halálra menő — harcok, küzdelmek, fölemelkedések és tragikus tévedések, bukdácsolások, de mindig megújulni, újra kezdeni tudások szakadatlan láncolata jellemezte ezt a korszakaszt. Ennek során fölszabadult népünk nemcsak formálta önmaga sorsát és történelmét, de föl is növekedett eközben új, hatalmas feladatai követelményeihez, s vitathatatlan eredmények sorával bizonyította életképességét, erejét. Folytatódott gazdasági, társadalmi, politikai, morális és szellemi téren egyaránt a felszabadulás folyamata, azaz: az élet megkereste és megtalálta, kiküzdötte és kivájta magának új medrét, amely elvezet az emberibb élet, az új társadalmi berendezkedés, a megvalósítható jövő nagy művéhez. Ennek a nagyon nehéz, összetett, harcokkal teli, súlyos hibázásokkal is terhes, vajúdó, forrongó, sajátos hazai lehetőségeit kereső folyamatnak kezdettől fogva a kommunista párt volt a meghatározó ereje, lendítője, legfőbb biztosítéka. * * * Amikor a szabadművelődés — népművelés történetének a kezdeti szakaszát szemügyre vesszük, nem feledkezhetünk meg arról, hogy itt csak a dokumentált, szervezetek és az állami szervek által megörökített, nyilvántartott, följegyzett kulturális tényekről beszélünk. (A nép ősidőktől létező, közösségi életmegnyilvánulását kifejező kulturális tevékenységének — pusztulást, vihart, háborút túlélő — folyamatának története külön téma.) Ilyen írott dokumentumok szép számmal maradtak reánk a második világháború előtti időkből is. Ezekre nem térünk ki most, mindössze annyi megjegyzés kívánkozik ide, hogy a korábbi művelődési, szervezeti keretek, közösségi formák és alkalmak egy részét elsöpörte az idők változása, más részük életerősnek bizonyult, átvészelte a háborús időket és új életre kelt, új tartalommal, esetleg új formák között. Gondolok például a nép által létrehozott üzemi és falusi olvasókörökre, a városi és falusi énekkarokra, dalárdákra, műkedvelő csoportokra, a munkásotthonok sokszínű belső, önművelő életére. A második világháború viharának elzúgását és a fölszabadulást követő kezdeti időkben még nem volt új államiságunk, nem voltak minisztériumok, állami hivatalok, nem volt közigazgatás, amikor már — falvainkban és városainkban — megindult lassanként a kulturális élet is, bizonyságul arra,