„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)
DOKUMENTUMOK
jöttek létre. Nem volt egyetlen rendszeresen szereplő kultúrcsoportunk sem a járásban, így a mostani alakulásukon keresztül láthatjuk, hogy a dolgozóink kultúrigénye igen megnőtt és ugyanakkor ezeknek a csoportoknak az összetételéből és játékából láthatjuk, hogy felszínre jöttek a dolgozóink rejtett tartalékai a kultúrmunkánk vonalán is. Megértették dolgozóink a nálunk most folyó kultúrforradalom jelentőségét és így kezdenek abba mennél aktívabban résztvenni. Ez a vesenymozgalom, vagyis versenyszellem még folyik továbbra is a csoportjainknál a teljesítmény verseny keretén belül, amely az egyes csoportoknak elősegíti úgy a politikai, mint a szakmai tudását egyaránt. Most a falusi versenyek lezajlása után megindul az üzemi csoportjaink versenye, vagyis a körzeti, járási, majd megyei bemutató szereplésük is. A járásunkban ezidáig benevezett az üzemi kultúrversenyben négy csoport, melynek körzeti döntője húsvét szombatján és vasárnapján lesz megtartva Komádiban, itt az üzemeink így a Dobai-Kendergyár, a komádikendergyár, a magyarhomorogi ÁMG és a kornádi malom csoportjai mennek a bemutatóra. Itt is ennél a versenynél megmutatják az üzemi dolgozóink, hogy a munkaverseny lendülete mellett foglalkoznak és igen szép eredményekkel a kultúrmunkával is, amely mind műveltebbé és fejlettebbé teszi a mi dolgozóinkat. 2. Könyvtármozgalom: Azon keresztül, hogy a dolgozóink kulturális igénye megnőtt, ugyanúgy megnőtt a kereslet a könyvtáraink felé is. Mind több és több dolgozó olvassa az irodalmat, úgy klasszikus, mint szépirodalmi, mint szakmai könyveket egyaránt. A Népművelési Minisztérium a Párt határozata után fokozatosan gondoskodik arról, hogy a falusi dolgozóinknak is legyen megfelelő számú könyve, melyet a vidékre kihelyezett népkönyvtárakon keesztül biztosítják. így Biharkeresztes, Kornádi, Magyarhomorog, Körösszegapáti, Mezősas, Bedő, Dobai-puszta vannak elhelyezve ezek a könyvtárak. A lehetőség szerint a községi tanácsok megoldották, hogy helyet biztosítottak a népkönyvtárnak a számára, úgy, hogy önállóan tudnak dolgozni a népkönyvtárosok. A népkönyvtár könyveit mintegy 630 dolgozó olvassa. Igyekszünk az olvasómozgalmat a legszélesebb mértékben terjeszteni. Ezt elsősorban a tömegszervezeteken keresztül és itt döntően a MNDSZ kapcsolódik bele ebbe a munkába, igyekszünk mindinkább tudatosítani. Kisgyűléseken, asszonykörökön és röpgyűléseken. Az a tapasztalatunk, hogy a dolgozó parasztságunk között leginkább olvasás . .. elterjedt könyv, ami mostan nekünk igen időszerű, hogy foglalkozzunk vele, a tszcs-mozgalom kiszélesítésénél. Ez a könyv az „Új barázdát szánt az eke". Itt megvolt a politikai jelentősége, még a gyakorlatban is. Így Dobai-pusztán jelentősen elősegítette egy újabb termelőszövetkezeti csoport megalakulását. Azonban a könyvtárainknál még vannak nehézségeink, így elsősorban a könyvterjesztés igen szétfolyó, ennek az oka az, hogy több helyen vannak kisebb könyvtárak, melyeknek bele kellene, hogy olvadjon a népkönyvtárba. Azonban ez igen nehezen megy a községeinkben. Elsősorban nagyobb könyvtárakkal a földművesszövetkezetek