„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

rendelkeznek, azonban azok nem hajlandók átadni a népkönyvtárnak a könyveiket, annak ellenére, hogy egy nagy aktívaértekezlet Pesten az Or­szágos SZÖVOSZ kiküldötte felajánlotta a népkönyvtáraink számára a kis­könyvtárait. De mégis komoly akadályokban ütközik ezeknek az egyesí­tése. Mindössze még Mezősason sikerült a DÉFOSZ könyvtárát összevonni. A további községekben folynak a megbeszélések ennek a tárgynak az ér­dekében. Igen sok könyvtár van még, amelyek nincsenek kiselejtezve és most kellett volna már ennek megtörténnie, azonban selejtező jegyzék nem áll rendelkezésre az egész járás területén, mert ami van, az nem jó, és aszerint nem lehet selejtezni, így most ez a selejtezés leállt. A könyvolvasó mozgalom érdekében minden lehetőséget megragadva, igyekszünk azt ki­szélesíteni. 3. SZFTE állása. Az az általános tapasztalatunk, hogy a járás területén most az a mozgalom, amely a pártkongresszus idején volt, egy kicsit le­lanyhult. Vagyis nincs akkora számú látogatottság a szabad föld téli esté­ken, mint a pártkongresszusra való felkészülés idején volt. Nem jönnek úgy a dolgozók, mint a téli idők folyamán. Azonban mégis minden községben megtartották még eddig ezeket az előadásokat. Ezidáig amióta a téli időkben beindult a SZFTE, azóta március 15-ig kb. 280 elő­adás volt megtartva. Ezen mintegy 24 000 résztvevő volt. Mindenütt a helyi előadókon keresztül biztosítottuk az előadások sike­rét, kivéve, amikor a központ által előírt időben a honvédség tartott elő­adásokat a községekben. Döntő hiba ezen a téren, hogy a jelentések nem jönnek be. Most már a szabad föld téli esték megszervezése igen nagy ne­hézségekbe kerül, mert a dolgozónk nagy része már kint dolgozik a földe­ken és így nem nagyon jönnek össze. Most már egy másik oktatási for­mához kell folyamodni, vagy ami ezidáig is folyt, a „tavaszi vasárnapok" címmel. Azonban bármilyen oktatás lesz beindítva, a nyár folyamán igyek­szünk azt tökéletesen megszervezni. 4. Kultúrotthon mozgalom: A kultúrmunkának még tökéletesebb mene­téhez szükséges az, hogy legyen rendszeres és megfelelő kultúrhelyiségünk, vagy kultúrotthonunk. Ezért a központunk állandó napirendi kérdésnek tekinti ezt a feladatot, igyekszik ezt minél hamarabb megoldani a járások területére is. így az ötéves terven belül már ebben az évben elő van irá­nyozva a járásunkban Komádiban és Nagykerekiben a kultúrotthon felál­lítása. Így Komádiban 44 000,— forintnyi összeg van beruházva az építke­zésekre. Míg a Nagykereki kultúrotthon pedig a Népművelési Minisztérium intézése alatt álL hogy a tanácsháza helyiségét megkapjuk a kultúrotthon céljára, a tanácsnak megfelelő épület biztosítása után. Azonban ez nemcsak a központ feladata, hogy kultúrotthont létesítünk, hanem ezt tudatosítottuk az egész járás községével, hogy ez minden egyes dolgozó feladata kell, hogy legyen, most meg is van az eredménye, mert Told és Mezőpeterd kevés állami segítség mellett, maga vállalta a kultúr­otthon felépítését. Mindezek a kultúrtermek, kultúrotthonok még inkább biztosítanák a kultúrcsoportjaink jó munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom