„...Munkát, szellemet, észt...” - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 17. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK

Debrecen, 1948 DEBRECENI SZABADMÜ VELÖDÉS A szabadművelődés debreceni feladata Van Debrecenben művelődési intézmény bőven. Itt a húszesztendős Ady Társaság, amely a Horthy-korszakban úgyszólván egyedül vette fel a küzdelmet, hogy legalább az ifjúság értelmesebb töredékét fölkészítse a ma feladataira. Itt a tisztesmúltú Népszerű Főiskola, itt a Nyári Egyetem, melyről épp az idén világlott ki, hogy töretlenül áthozta jóhírét Bulgáriától Angliáig a demokratikus Európába. Mindezekhez társulnak az új alakulatok, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság, melynek máris másfélezer tagja van, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, hasonlóan népes taglétszámmal, a Magyar—Jugoszláv Társaság és még jó néhány megújhodott egyesület azok közül, amelyek két nép nevét viselik címükben. A régi vallásos szervezetekhez járulnak a pártok új lendületű kultúrcsoportjai, az iskolák, a népi kollégiumok. Egyre több reménységgel vehető figyelembe a színház, a mozi és a sajtó is. Debrecennek igénye van saját folyóiratra, egy nem is lesz elég, hogy teret adjon mind a művészi, mind a tudományos törekvéseknek. De ha csak azt vesszük is számításba, ami már rendelkezésre áll: olyan bősége a művelődési alkalmaknak, a korszerű tájékozódás lehetőségeinek, hogy egy nem is egészen másfélszázezernyi lakosú városra számítva ennyi mindent: inkább túlburjánzásnak lehetne minősíteni, mint szegénységnek. Ha itt a szabadművelődés támaszkodni akar valamire, polipsokaságú csápokra van szüksége, hogy mindent megragadjon s egyszerre birtokában tarthasson. S mintha ez az erőfeszítés nem is volna eredménytelen. A választások után számtalan szívből szakadt föl olyan óhaj, hogy bár ott tartana már a magyar városok zöme, ahova Debrecen eljutott. Kétségtelenül megindult nálunk egy erőteljes átradikálizálódási folyamat. Mégis elég beülni akármilyen jótársasági teára, elég néhány kilométert némán keresztülutazni akármelyik vonat harmadik osztályán, hogy kétségbeessék a legreménykedőbb optimista is. Ijesztő a tájékozatlanság a szalonokban és a külvárosokban egyaránt, még ijesztőbb szanaszéjjel a határban, a tanyákon. Tegnapi aggyal ítélik meg a világhelyzetet, a hazai feladatokat: tegnapelőtti ízléssel az irodalmat, és a művészeteket. Mit tudnak a magyar tíz- és százezrek a valódi magyar kultúráról? A régi rendszer semmibe nem vette a néphagyományt, többnyire üldözte a paraszt-zenét: csak sterilizáltan engedte hatni a népköltést, nagy íróinkat, kutatóinkat. A múlthoz képest a felszabadulás még alig hozott számbavehető javulást. Debrecen egész művelődési élete — gyér kivétellel — odaszorul a belvárosba. Hiába ismételjük, hogy ki kell már innen szabadítani,