100 éves a Vöröskereszt - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 16. (Debrecen, 1981)

DOKUMENTUMOK: - 26. A Nemzeti Segély Hajdú vármegyei titkársága tájékoztatást ad a debreceni szervezet 1946. évi tevékenységéről Debrecen, 1947. március 31.

vármegye néhány helyéből már a január havi eredmény befizetéséről is érkezett hozzám jelentés. Kmf. Tisztelettel: Vadászi Sándor s. k. szociális felügyelő Tisztázat. — HBmL. XXI. 501 /b.—42/1947. sz. 26 Debrecen, 1947. március 31. A NEMZETI SEGÉLY HAJDÚ VÁRMEGYEI TITKÁRSÁGA TÁJÉKOZTATÁST AD A DEBRECENI SZERVEZET 1946. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Járási Főjegyző Úrnak, Debrecen Tisztelettel mellékeljük a Nemzeti Segély Debreceni Szervezetének 1946. évben végzett munkájáról szóló beszámolónkat. Kérjük, szíveskedjen elvégzett munkánkat áttanulmányozni, és együttműködésünket éppen ennek alapján még jobban biztosítani. Ugyanis a Nemzeti Segély a jövőben is a társadalom szolidaritására, együttműködésére számít. A szolidaritás és könyöradomány azonban nem egyenlő. A könyöradomány a reakció trükkje volt, mely egy-két jótékonysági cselekedettel igyekezett elterelni a figyelmet népellenes üzelmeiről. Magyarországon dolgoztattak 100 és 100 000 munkást, és felállítottak egynéhány ágyas kórházat. Céljuk a korgó gyomor lecsendesítése, a — tömegek türelembírása volt. A szolidaritás nem egyenlő a koldus fillérekkel. Szolidaritás volt a jugoszláv nép egyetemének együttműködése a partizánokkal, a franciák — ellenállási mozgalmukkal. A szolidaritás szociális vonalunk, a magyar társadalom demokratikus sorsközösség vállalását és segítő készségét jelenti, amely igyekszik a háború elesettjeinek szenvedésén enyhíteni. Tisztában vagyunk természetesen azzal, hogy a megoldás helyes módja az állami szociálpolitika volna. Ez azonban az államháztartás már amúgy is óriási megterhelése mellett lehetetlen. Ma a magyar állam maga is tengernyi bajjal küzd és jótékony szociálpolitika folytatásához nincs még ereje. Ma az államnak minden erejét arra kell fordítania, hogy termelést helyreállítsa és kifejlessze. Az állam minden ereje se sok ennek a feladatnak megvalósításához. Hatékony államszociálpolitikát abban a mértékben tudunk majd folytatni, ahogyan termelésünket helyreállítjuk, és kifejlesztjük, abban a mértékben, ahogyan termelésünk feleslegeket fog létrehozni s ezeket az állam szociálpolitika céljaira igénybeveheti. Tudatában vagyunk annak, hogy a társadalom még nem rendelkezik olyan felesleggel, amelyet tőle szociálpolitika céljaira intézményesen el lehetne vonni. De, ha akarja, le tud mondani, nem a feleslegről, de a nél-