Szekeres Antal: Az Ideiglenes Nemzeti Kormány Debrecenben - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 14. (Debrecen, 1979)
II. A Tiszántúl félszobádítása, a debreceni páncélos csata
1944. október 23-án a „25. MNK/1944, sz. Szóbeli jegyzék"-nek nevezett előterjesztés 5 pontban és 17 pontos mellékletében rögzíti a tennivalókat, amelyekből többek között a következők derülnek ki: ,,... a küldöttség számára a fő, az elsőrendű cél továbbra sem az ország háborúból való gyors kivezetése.... hanem a Horthyra épülő jogfolytonossággal az egész rendszer - benne gazdasági és társadalmi pillérein túl a csendőrségre és rendőrségre alapozott államapparátus — átmentése volt Ez a magyarázata, hogy nincs kiemelten megjelölve a német megszállók elleni harc feladata ... Igen szembetűnő hiányossága a programtervezetnek, hogy semmiféle demokratikus célú feladatot nem tűzött ki..." (2) Ez és az ehhez hasonló elképzelések után a szovjet vezetés nem látott más lehetőséget Magyarország a fasiszta koalícióból történő kiugrásához, mint a katonai megoldást. Vagyis azt, hogy gyors katonai csapásokkal szétzúzni Magyarországon a németeket és Szálasi csapatait, és a felszabadított területen természetes politikai környezetben megalakítani az új kormányt. II. A TISZÁNTÚL FELSZABADÍTÁSA, A DEBRECENI PÁNCÉLOS CSATA Debrecen felszabadításának közvetlen katonai előtörténete 1944. október 6-án kezdődött, amikor a 2. Ukrán Front csapatai megindították általános támadásukat 800 km szélességben Észak-Erdély és a Tiszántúl felszabadításáért. A támadás első napján 100 km szélességben 40 km-es mélységben áttörték a 3. magyar hadsereg védelmi vonalát és több mint 100 lakott helységet felszabadítottak a Nagyszalonta Szeged arcvonalon. Majd a támadás iránya északra fordult és október 8-án Hajdúszoboszló—Nádudvar térségében elvágták a Debrecen—Szolnok főközlekedési utat, és a támadás fő iránya Debrecen—Nyíregyháza lett, azzal a céllal, hogy bekertísék a német-magyar főerők 250 000 emberét. A németek számára tehát Debrecen rendkívül fontos volt, ezért lemondtak a 3. magyar hadsereg támogatásáról, inkább elnézték a szovjet csapatok átkelését a Tiszán. Mindkét fél tehát erőit Debrecen—Nagyvárad körzetébe iráhyította. Az erőviszonyok a következők voltak. A német hadvezetés ereje: 300 harckocsi, 3500 löveg, 550 repülőgép és 400 000 katona. A szovjet hadsereg pedig a következő erőkkel rendelkezett: 10 328 löveg, 750 harckocsi, 1216 repülőgép és 800 000 katona. Az így kialakult hadihelyzet és erőviszonyok következtében alakult ki a Tiszántúl fő hadművelete a debreceni páncélos csata, amelyben több száz harckocsi vett részt. „Az október 17-ig tartó heves, elkeseredett összecsapás a manőverező hadviselés minden sajátosságát magán viselte. A harcmező falvai (Derecske, Püspökaldány) többször is gazdát cseréltek, ami szintén a csata hevességéről, elkeseredett, elszánt jellegéről tanúskodik." (3) A csata kimenetelének eredményeképpen szabadult fel Debrecen 1944. október 19-én. A tank- és lovashadosztályok a város északi kerületein tűntek fel először. A Nagyerdőn át a klinikák irányából tört utat magának az egység és délután Rákóczi nagy harangja tövében találkozik a Nagyállomás irányából