Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

IV. AZ ÜZEM MUNKÁSAINAK HELYZETE ÉS KÜZDELME - 2. A munkások szervezetei és megmozdulásai 1919-ig

A dolgozók elégedetlensége e szervezettel szemben abban is megnyilvánult az említett időben, hogy majdnem minden évben új és új elnököt választottak. Ezen túlmenően a tisztikar jelentős részét is lecserélték. Érdemes megfigyelni az előző évekhez viszonyított személyi változások 1906 utáni ugrásszerű növekedését: míg 1903-ban változás nincs, 1904—1906 között 3—3 tisztségbe, 1907-ben 7; 1908-ban 10; 1909-ben 12; míg 1910-ben 8 tisztségbe került más személy.

398 Feltehetően ugyanezt az álláspontot tükrözi a nagyarányú személycsere mellett az is, hogy 1907 és 1910 között nem a főgépész vagy a főmolnár — akik közelebb állnak a munkaadóhoz, s tulajdonképpen munkásarisztokratáknak tekinthetők — kerülnek az elnöki, alelnöki tisztségekbe, hanem ezekre a posztokra maguk közül választanak a munkások tisztségviselőket. Bozóky Mihály például 1909-ben elnök, 1910—11-ben körgazda, 1912-ben azonban már nem jut tisztséghez. Az 1908-as évre megválasztott 11 személyből tíznek a nevét megtaláljuk a szakegylet 29 alapítójának neve között.

399 Mindezeket sajátos tényként kell figyelembe vennünk, hiszen 1907 után általában bekövetkezett a munkásmozgalom apálya. Ez esetben azonban a szakegylet egész fennállta (1909-ig) alatt befolyásolni tudta az önképzőköri tisztségviselői választásokat. Az önképzőkörre gyakorolt nagyobb szocialista munkásbefolyás 1909 után azonban már lelanyhult, s ettől kezdve alig találunk változást a tisztségviselőknél. Később még 1915-ben tapasztalhatunk ugyan egy aránylag nagyszámú változást, de ennek okát valószínűleg nem az újabb forradalmi fellendülés bekövetkezésében kell látnunk. Ilyenről ekkor még sem debreceni, sem országos viszonylatban nem beszélhetünk. E változás oka inkább a malom termelésének nagyarányú visszaesése, a régi munkásgárda minimumra csökkentése és a kivezényelt katonák alkalmazása a malomban. Ezek együttesen maguk után vonták a szervezethez tartozók számának csökkenését, s vele a szervezet gyengülését is. A felmentés biztosítása, a frontszolgálat elkerülése, illetve az alkalmaztatás kérdése a dolgozókat jobban kiszolgáltatta a munkaadónak a háború első éveiben. A vállalat tulajdonosai ilyen körülmények között akaratukat egy ideig éppen munkásaik e kiszolgáltatottsága miatt inkább keresztülvihették, mint 1910 előtt, illetve 1917 után. Az 1915-ös választás alkalmával a vezetőségbe csak azok kerülhettek, akikkel szemben a tulajdonosoknak megvan a „kellő bizalma". Tehát az 1915-re történt nagy változás nem egy újabb forradalmasodás jele, hanem — ahogyan már említettük — inkább a munkáslétszám-változás eredménye. A munkásszervezet erejének meggyengítéséhez a háború alatt hozzájárult a kivezényelt katonák, illetve a felmentést kapott munkások viszonylag nagy száma is. Ezen állításunkat támasztja alá May Andor igazgató és Nagy Béla főhadnagy, a gyárba kivezényelt katonák parancsnoka 1918. október 19-én keltezett, a Munkaügyi Panaszbizottsághoz küldött felterjesztésében:

400 „Igazolom, hogy az István malom munkásai közül a malommunkások század kötelé-