Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)
II. A DEBRECENI ISTVÁN GŐZMALOM MŰKÖDÉSE 1848—1919 KÖZÖTT - 3. A süllyedés és felemelkedés időszaka (1863—1886)
Az időszak nagy eseményei, a felújítások, a korszerűbb gépek beállítása, a vasúti szállítás megteremtése, a jobb üzemvezetés meghozták gyümölcsüket. Az 1876-os évi egy métermázsára vonatkoztatott önköltséget sikerült felére szorítani, s ezzel a technikai felújítás másik fő célját is végrehajtották. így az István malom újra versenyképes partnerként jelentkezhetett a lisztforgalomban, beleértve a kivitelt is. Szállítások folytak Bajorország, Baden, Poroszország, Württemberg, Anglia, Franciaország, Svájc, sőt Brazília piacaira. Az értékesítési tevékenység vizsgálatához több tényező egybevetésére van szükség. A malom technikai felújításának, kapacitásnövelésének kérdésével jórészt már az előzőekben foglalkoztunk. Sőt néhány olyan faktorra is rámutattunk — pl. helyiérdekű vasút —, ami helyileg emelte a rentabilitást. Az üzemen vagy városon belüli tényezőkön túl azonban sokkal szélesebb körültekintésre van szükség a probléma megvilágításához. A magyar gőzmalmok száma 1863-tól 1884-ig 127-ről 910-re emelkedett. Ez a 4,2-szeres növekedés azonban a gyors fejlődést nem tükrözi kellőképpen, hiszen a kapacitás növekedése ennek többszöröse volt. Pl. a pesti malmoknál 1864—1879-ig majd tízszeres lett az őrlőképesség, holott számuk eközben 9-ről csak 14-re nőtt. A másfélszeres üzemszám tízszeres kapacitással párosul a felújítások, bővítések következtében. Meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogyan történhetett meg ez a hatalmas fejlődés az iparág területén, az osztrák burzsoázia és a magyar nagybirtok érdekazonosságának légkörében! Megítélésünk szerint éppen ezek a körülmények adtak kedvező lehetőséget a magyar malomiparnak. Az osztrák burzsoáziának érdeke volt, hogy az ipari termelés önköltségeit leszorítsa pl. az olcsóbb kenyér- és lisztárakkal. Mivel pedig saját tartományának malomipara nem rendelkezett elegendő nyersanyagbázissal, önös érdekből inkább szabad utat nyitott a magyar lisztexportnak, amely Magyarországon belül beszerezhette gabonaszükségletét. Ez utóbbi közelről érintette a magyar nagybirtokosokat, akik ilyen formában értékesíteni tudták jelentős gabonatermésüket. Másrészt a terménykereskedelemben felhalmozódott magyar tőke pontosan ezen az úton találja meg maga számára a legkedvezőbb lehetőséget ipari tőkévé válásához. Ezt a folyamatot segítette elő a malmok 1866—1869 közötti igen nyereséges működése is, ami nagy vonzást gyakorolt a befektetésre váró tőkére. Ha e három társadalmi csoport közös érdekeinek találkozásáról beszélhetünk is a malomipar területén — ami az iparág gyors fejlődésének ügyét előrevitte — említést kell tennünk ugyanezen a területen az érdekek későbbi összeütközéséről is, ami pedig gátló erőként hatott. 149 Legjellemzőbbként a nagybirtokosok és malomtulajdonosok ellentétét emelnénk ki, mint egyik sajátos megnyilatkozási formáját a magyar társadalomban és gazdasági életben jelentkező agrárius—merkantil ellentétnek.
