Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

II. A DEBRECENI ISTVÁN GŐZMALOM MŰKÖDÉSE 1848—1919 KÖZÖTT - 2. A talpraállás időszaka (1857—1863)

met, s többféle eszköz felhasználásával keresték a kivezető utat. A nehézségek ellenére megpróbáltak a raktározási gondon enyhíteni, mert még 1852-ben is kénytelenek a városi magtár egy részét bérbe venni. Ezért az állandó pénzzavar ellenére közel 28 ezer forintot fordítottak saját raktár építésére.

86 Megváltják, saját tulajdonba megvásárolják a malomtelep területét. Fejlesztik a gépparkot is.

87 Ez utóbbi területen különösen fontosnak tartjuk a folyamatos üzemelés biztosítékát jelentő második gőzgép beszerzését, valamint az „új találmányú árpavágó gép" megvásárlását, amit a helyi piacon közkedveltté vált árpakása előállítása érdekében szereztek be.

88 Végül utalnunk kell arra, hogy a malom egyre tekintélyesebb gabonavásárlásaival kibővítette az ilyen termékek helybeli értékesítésének lehetőségét. Ezzel kétségtelenül hozzájárult a mezőgazdaságon belüli strukturális átalakítás elindításához, a külterjes állattenyésztés helyett a szántóföldi művelés elterjedéséhez. Ugyanakkor melléktermékeivel — korpa, búzaalj, ocsú stb. — segítette az állattenyésztés intenzív formáinak alkalmazását.

89 2. A talpraállás időszaka (1857—1863) A malom működésének második szakaszát a visszaemlékezések az „újjászületés" korának vagy más esetben „fénykorának" mondják.

90 S valóban tiszteletre méltó az az erőfeszítés, amivel az üzem kikerül a hullámvölgyből. Csanak József és Váradi Szabó Lajos egyéni érdemein túlmenően azonban figyelembe kell vennünk a körülmények változását is. Egyik lényeges elemként — bár nem egyértelmű a hatása — meg kell említenünk az osztrák ipari tőke behatolásának bizonyos fokú, relatív gyengülését. Ez a behatolás az európai események hatására 1860—1866 között még tovább gyengült. Ez a tény kétségtelenül a magyar iparfejlődés sarkalatos kérdésében, nevezetesen a tőkeszegénység kérdésében még tovább rontotta a helyzetet, mert akadályozta a belső tőkeképződést is. Látnunk kell, hogy ebben az időben az osztrák tőke a politikai, katonai és gazdasági válság miatt nem tud rlgi aktivitásával tovább terjeszkedni, csupán eddigi pozíciói megerősítésére törekszik.

91 Az osztrák banktőke 1857 körüli szereplését inkább az jellemezte, hogy — mivel nem volt elegendő Magyarországra befektethető tőkéje — a hitelkeret szűkre szabásával nem adhatott lehetőséget a magyar ipari vállalatok fejlődéséhez. Más oldalról az 1860-ig érvényben levő „Regulativum", a kamatláb alacsonyra való megszabásával akadályozta az önálló magyar pénzintézetek létrejöttét.

92 Most ugyanezt a kérdést az István malom történetének tükrében vizsgálva megállapíthatjuk: a hitel kérdése életkérdéssé vált a malomban. Debrecenben 1855-ben az Osztrák Jegybank fiókot nyitott, de „.. .az osztrák bank debreceni fiókja is sok nehéz órát szerzett az igazgatóknak, midőn a nyújtandó hitelt szűk korlátok közé szorította."

93 Mivel idegen tőkéből, jelen esetben