Szűcs Ernő: A debreceni István gőzmalom története - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 12. (Debrecen, 1978)

III. A MALOM MŰKÖDÉSE 1920—1944 KÖZÖTT - 3. Az István malom történetének utolsó évtizede (1934—1944)

lenére megállapítható, hogy a malmok a második világháború során nem szenvedtek nyerstermény hiányban. Voltak olyan időszakok is, amikor a malom olyan nagy terménykészlettel rendelkezett, hogy annak raktározására kevésnek bizonyult az összes ilyen célú helyiség, s több száz mázsa terményt az udvaron, zsákokban, csak ponyvával letakarva kellett tárolnia. Ha búzahiány nem is következett be, gondot okozott a jutazsákhiány. E hiányt papírzsákkal igyekeztek pótolni. Ebből azonban nemcsak a szállításoknál, hanem az elszámolásnál és számlázásoknál is nehézségek adódtak. A fennálló rendelkezések szerint a honvédségi alakulatok a lisztet a malomtól vagy saját, vagy a malom zsákjában vették át. Ez utóbbi esetben a zsákokat használat után visszaszolgáltatták. így tehát mindenképpen zsákérték nélkül volt megállapítva az általuk maximálisan fizethető lisztár. Kiszolgálásuk azonban rendszerint papírzsákban történt, s egyes alakulatok nem voltak hajlandók a papírzsákok ellenértékét a malomnak megtéríteni.

351 A kormányintézkedések hosszú sorával foglalkoztunk, amelyeknek közös vonása volt, hogy a hadikonjunktúra ellenére gátjaivá váltak az iparág hagyományos forrásából keletkező jövedelmezőségnek. Ez kényszerítette a malmokat, hogy a konjunktúrát más oldalról, a rendeletek által nem érintett oldaláról használják ki. Ezért tértek át a „melléküzemágak"-ra. 1941-től a debreceni malom mint melléküzemággal a burizs és burizson kívül rizshántol ássál is foglalkozott. Az üzem kapacitását ekkor emelik a kiegészítő ágakkal együtt napi 24 vagonra. A fentiekben elmondottakat igazolja, hogy 1942-ben lecsökken a búza-, rozs- és tengeri őrlés, ugyanakkor megnöveli termelését a hántoló- és a puffasztóüzem. Az 1942-es év már „teljes egészében a gazdasági megkötöttség jegyében bonyolódott le, aminek következtében" a jövedelmezőség nem a lisztügyletből, hanem a melléküzletágakból eredt.

352 A közben Budapestre helyezett Szász József után Szilágyi Mihály vette át az üzem vezetését. Szilágyi 1911-től mint tisztviselő dolgozott az István malomban, s ő volt a malom utolsó vezetője. Ha végigtekintünk az utolsó évtized mérlegein, a rendelkezésünkre álló hét év adataiból megállapíthatjuk, hogy az üzem 1934-ben és 1937-ben veszteséggel zárta üzletmenetét, 5 évben pedig 44 211—174 562 P között mozgó nyeresége volt. Osztalékfizetés csak 1938-tól történt. E célra fordították a mindenkori nyereségnek átlag 70%-át. Az osztalékösszeg 0,6—1,5 P részvényarányban volt, ugyanakkor a nyereség 8—10%-át igazgatói díjazás és jutalék címén osztották ki.

353 Ami pedig az 1938 utáni, tehát a háborús körülményeket illeti: megfigyelhető — ha a két világháború alatti viszonyokat összehasonlítjuk —, hogy: míg az első világháború alatt az üzem részvény- és egyéb alaptőkéje többszörösére emelkedett, addig a második világháború során a konszern részvénytőkéje, vele együtt az István malomé változatlan marad, az értékcsökkenési tartaléktőkéje pedig csak alig figyelembe vehető emelkedésen megy keresztül. Ezzel egyidejűleg rendkívül nagy ingadozás tapasztalható a malom nyers-