Dokumentumok a szövetkezeti mozgalom Hajdú-Bihar megyei történetéhez. - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 10. (Debrecen, 1977)

Dokumentumok - II. A termelőszövetkezeti mozgalom átszervezésének első szakasza Hajdú és Bihar, illetve Hajdú-Bihar megyében (1949—1956)

50 Balmazújváros, 1956, január 4. RÉSZLET A BALMAZÚJVÁROSI ÚJ ÉLET MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET TAGGYŰLÉSÉN FELVETT JEGYZŐKÖNYVÉBŐL Juhász Ferenc tsz-elnök ismertette az Űj Élet Mtsz helyzetét az alakulástól kezdve napjainkig. Mondotta, hogy az Űj Élet a megalakulástól kezdve egy helyben topog. Ez tulajdonítható a rossz vezetésnek, mert körülöttünk termelő­szövetkezetek jóval előbbre állnak, mint a mi termelőszövetkezetünk. Termelő­szövetkezetünk csak úgy fejlődhet, ha elsősorban az itt lakó egyéni dolgozók lépnek be. Nagyobb gondot kell fordítani a rendre, a tisztaságra. Visszaesett szövetke­zetünk jószágállomány tekintetében mindenben. Ez minden csak azért volt, mert olyan vezetők voltak, akik nem azon voltak, hogy a tsz-t gyarapítsák, hanem húzták a maguk hasznukat. 1 Tisztázat. — HBmL. XXIX. 624/a. 1. ftsz. 1 A tanyagyűlés ezután határozatot fogadott el a kárt tevő jószág gazdájának megbüntetésére: 51 Hajdúszoboszló, 1956. január 16. A HAJDÚSZOBOSZLÓI KOSSUTH MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZET PÁRTSZERVEZETÉNEK ÉS VEZETŐSÉGÉNEK MUNKATERVE A munkatervnél a vezetőség figyelembe vette a központi vezetőség 1955. már­ciusi, júniusi és novemberi határozatait, amelyek a mezőgazdaság szocialista átszervezésének egyetlen járható útját szabják meg. A központi vezetőség fent említett határozatai előtt a fejlesztést illetően egy helyben stagnált. Belépések alig voltak. A központi vezetőség határozata óta már javult a helyzet, mert tsz-ünkbe 1955. december 31-ig belépett 14 család 15 taggal. Hiányosság volt az, hogy a múlt évben a fejlesztést illetően a könnyebb meg­oldást kerestük, mert a belépett tagok egy hold földet sem hoztak be. Ennek megfelelően tsz-ünk párt- és tsz-vezetősége feladatul szabja meg, hogy az 1956. évben 28 családdal, 38 taggal és 159 kat. h. földdel növeljük termelő­szövetkezetünket . 1. Tsz-ünk pártszervezete és vezetősége tsz-fejlesztési munkatervünkben meg­szabott feladatokat a tsz-tagokból összeállított népnevelőkkel tudja megvaló­sítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom