Helytörténetírás levéltári forrásai III. 1944-1971 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 9. (Debrecen, 1976)

XXI. fondcsoport. MEGYEI TORVÉNYHATÓSÁGOK ÉS THJ VÁROSOK - Bihar megye önkormányzati szervei

Az egészségügy első alapvető törvénye az 1876. évi 14. t.c. volt. Az 1936. évi 9. t.c. a hatósági orvosokat állami szolgálatba vette és kinevezésü­ket a belügyminiszter jogkörébe utalta. Viszont fenntartotta azt a kötelezett­ségüket, hogy közegészségügyi kérdésekben a törvényhatóság első tisztviselőjé­nek az utasitásai szerint járjanak el, tehát szakreferensifeladataikat az önkor mányzati hálózaton belül az alispán által meghatározott elvek szerint kellett ellátniok. Ezen a felszabadulás utáni évek jogszabályai sem változtattak, viszont az országos felügyeletet kivonták a belügyminiszter hatósága alól és a népjóléti minisztérium elá helyezték. Ugyanakkor kerületi illetékességgel a 40.200/1945, sz. rendelettel megszervezték a "Közegészségügyi felügyelői kerület"-ót, amely 1945. március 20-án kezdte meg működését /Bvm alisp. 944-1945.sz. ügyirat/ Debrecen székhellyel, két vármegyére terjedő illetékességgel. A fondban az iratok 1945-1949. évekből tartalmaznak adatokat. Tárgyuk sze­rint a gyermekmenhelyek számbavételére, óvónők re,szülésznői engedélyekre, kör­orvosok elhelyezésére, orvosok ellen felmerült panaszokra, járványok elleni védekezésre, áthelyezésekre, védőnők által benyújtott jelentésekre, szülőottho­nok felállítására, egészségházak szervezésére, fogápolási statisztikákra, hadi­gondozottak ellátására, húsvizsgálati kimutatásokra, gyógyászati leltárakra, ol tásokra, kórházi állások betöltésére, egészségőri állások szervezésére vonatkoz nak. Külön figyelmet kell fordítani a közegészségügyi jelentésekre, amelyek 1946-1949. évekből, bár hiányosan, de gazdag tartalommal, megvannak. A tiszti főorvos iratait 1952-ben selejtezték; ez a munka eléggé gondatlan volt s emiatt az iratok hozzávetőleg 80 %-a elpusztult. A fent felsorolt tár­gyakra vonatkozó anyag azonban megmaradt. Az irattári rendszer azonos az alis­páni iratok kezelésével, évenkint újrakezdődő növekvő iktatószámos, az összetar tozó tárgykörök összekapcsolásával. A közegészségügyi jelentések havonkénti rendben tárják fel mind az egészségpolitikai intézkedéseket, mind a járványügyi helyzetet. Iratok 1945-1949 7 doboz Iktatókönyvek 1945-1949 3 kötet Névmutatók 1945-1947 1 kötet Közegészségügyi jelentések 1946-1947, 1949 2 doboz BIHAR VÁRMEGYE SZÁMVEVŐSÉGÉNEK IRATAI 1945-1950 XXI.7. 0,80 fm A vármegyei számvevőség szolgálati rendjét, eltérőleg a városi számvevőség tői, a 76.000/1929. B.M.sz. rendelet állapitotta meg. Ezzel a közigazgatáshoz tartozó és a vármegyei önkormányzatokat ellátó számvevőség az önkormányzatok felügyeletét ellátó Belügyminisztérium irányítása alá került. Ezt a rendele­tet az 1938. évi 2.t.c, megerősítette, A számvevőségnek különböző osztályai voltak: általános, háztartási, gyám­pénztéri, könyvelési és revizori, amelyekhez nagyobb vármegyékben a főnöki osz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom