Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Közvilágítás, víz- és csatornaépítés

jára kihányta" és azt csak egy újabb esc mosta íe. E jelentés hatására augusztus 3-án felmerült az a terv, hogy a Hatvan utcán fedett csatornát kell ásni, oda kell bevezetni a Pap taván át a Mester utca szennyvizét.

160 Végre 1826. szeptember 18-án a tanács megtárgyalhatta a helytartótanács által jóváhagyott terveket „a városon belül béboltozott és a városon kívül lévő fedetlen canalisokról", de a közmunkák komolyabb megindítása mégis később következett be.

161 Hol a felhasznált eszközök bizonyultak hiányosoknak, hol munkaerőt és szakmunkást nem találtak. 1826. október 12-én például a királyi bizottság elé terjesztett jelentés azt állapította meg, hogy „a canalisok lyukain lévő vas rostélyok és lyukak szerfelett nagyok", ezért „a lyukakra megkívántató kövek a kiadott mérték szerint rövidebbek legyenek, a rostélyok pedig az addig készült rostélyoknál sűrűbbek".

162 A következő években a sürgetések egyre erőteljesebben ismétlődtek: 1828. július 10-én Semsey Jób királyi biztos ismét a szintezésről kívánt intézkedést; 1828. szeptember 19-én a Mester és Hatvan utcák csatornázásának új terve merült föl, amelyet Komlóssy Dániel szenátor készített, nyilvánvalóan szakmai hozzáértés nélkül; voltak ugyan már „téglából készített bolthajtásos vízi csatornák az eső- és hó vízből meggyűlt víznek a városból leendő kitakarodására", mint augusztus 21-én a szenátus megállapította, de ezeknek száma és méretei kevésnek bizonyultak, vagy rossz minőségben készültek.

163 A csatornák rossz állapotát maga a szenátus is elismerte, többek között 1829. április 1-én, mert azok betömődését tapasztalta; az utak szintezése is hiányzott, ezért „az utcákon széjjel, különösen pedig a kistemplomtól fogva a nagytemplomig lenyúló piac térségén a fennakadt víz ... az utcákat sáros időkben csaknem járhatatlanokká" tette. A helyreállítást a tanács elrendelte: e célból a városgazdák „megkívántató napszámosokat és talyigás béreseket annak idejébe rendeljék ki", tehát lényegében a külsősori lakosok közmunkájával akarták a feladatot megoldani, holott robotkényszerrel nem lehetett építeni csatornát. Május 1-én ismét megállapították, hogy „az épített vízcsatornák sok helyeken be szakadoztak"; különösen a Várad, Miklós, Német, Hatvan, Péterfia utcákon „olyan mély kotványok vannak, hogy az ott való járás sok alkalmatlansággal van egybekötve s igen veszedelmes". De ezekkel a munkákkal kapcsolatban Szabó János erdőmester már július 23-án felhívta a figyelmet, hogy a taxások (új soriak) alkalmazása nem lenne célszerű, „hacsak mindig mellettek nem leszek".

164 Lassan haladtak a különböző csatornázási munkálatok. 1830. november 8-án Miklóssy Ferenc tanácsnok jelentette, hogy „a kőcsatorna építésében foglalatoskodó kőművesek panaszképpen jelentették, hogy az építésben naponkint nagy hátramaradást szenvednek amiatt, hogy a napszámra kirendelt újsoriak reggel harangozáskor fölöstökömölni hazaszaladgálnak és sok idő múlva szállingóznak alá". A tanács elrendelte, hogy a kiküldött szenátor, vagyis Miklósy, „rendeltessen a kőművesek mellett dolgozó napi számosokhoz egy korbácsos hajdút, ki őket, ha máskép nem lehet, veréssel is munkára szorítsa és időközben a munkáról eltávozni ne engedje, a nr*jyobb vétkeseket pedig külső városgazda úrnak jelentse".

165 A csatornázásokat a Kamara is sürgette; a munkák menetéről és az elkészült csatornák rajzairól folyamatosan jelentést kért, de a tervek és a rajzok kivitelezése késlekedett, mert kevés volt a városi mérnök. A főbíró 1832. március 14-én is arról tett jelentést, hogy „a városban épített föld alatt lévő