Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - Közvilágítás, víz- és csatornaépítés

1824. június 18-án ismét felvetődött a kérdés, amikor arról hoztak határozatot, hogy „a városháza körül és a Német utcán végig készítendő canaiisoknak könnyebb és jobb móddal való készítésére" szükségessé vált „a Czegléd-utcából lefolyó víz elvezetése", hogy „a kitett helyekre öszve ne tóduljon"; emiatt a Nagy Híd alatti iszapot - még annak lebontása előtt - ki kell szedni.

15:5 Mindezekkel összefüggésben a korábban megbízott Kovács György és Szabó János június 25-én arról tettek jelentést a királyi bizottságnak, hogy „a Miklós-utcán elkészített föld alatt való csatornát vagy canalist lejjebb a Városháza és Piacz felé kelletvén hozni, hogy a Német-utcán felfelé jövő canalissal öszve érhessen és a Czegléd-utcáról esős időben megtorlódni szokott nagy vizek folyhassanak és a városháza fundamentumainak lerakásakor akadály ne légyen miatta".

15/1 Kétségtelen, hogy a várost körülvevő árok már korábban a vízelvezető csatorna szerepét töltötte be, majd a Miklós utca végénél elkészített lefolyóárokkal hozzájárult a vízömlésnek a Tócóba történő átvezetéséhez. Ez az árok- és csatornarendszer a nyugati városrészek víztelenítését segítette elő, ugyanakkor a déli részeken Boldogfalva és Tégláskert között a víz a Vésői laposon folydogálva torkollott a Lovász-zugi tónál levő Tócószakaszba. Innét nevezték el „Vésői ároknak".

155 A csatornaépítési munkálatok nagyon nehezen haladtak. 1824. november 5-én jelentette az ezzel megbízott bizottság, hogy az ősz folyamán a kiszállított téglákat vissza kellett hordani, mert „az esős idők nagyon megnedvesítvén a földet, a pádimentum és boltozat nélkül való canalis falait nagyon elgyengítvén, némely helyeken az oldalrakások helyekből megmozdultak". A téglákat a Német utcán helyezték biztonságba.

156 De megfelelő vállalkozó a csatornázásra nehezen kínálkozott, 1824. június 25-én a szenátus által meghirdetett pályázatra Litsmann József, Rachbauer Péter, Keller László és Povolny Ferenc nyújtották be javaslatukat, de végül is KÖhler György építőmester kapta meg a megbízatást; ő a csatornázást 2092 forint összegben vállalta el, de csak abban az esetben, ha a „fundamentumfalat" Povolny Ferenc építőmester elkészíti. Ez utóbbit Povolny vállalta, köbméterenkint 4 Ft 20 kr. díjazásért.

157 A továbbiak során a csatornázás menetét és bizonyos értelemben ütemét is maga a királyi biztos tartotta kézben. 1825. augusztus 5-én sürgette a május 18-án kiadott rendelkezése végrehajtását azzal, hogy a „morosus gazdákat citáltassák fiscalis uramhoz". Azt javasolta, hogy ahol „a természetes declivitas" megengedi, ott a csatornát nem kell az utcára vezetni, hanem „az udvarok hátuljára és onnan kertjeikbe". E munkák végrehajtása nem találkozott a háztulajdonosok tetszésével és emiatt kötelezettségeiknek sokszor hanyagul tettek eleget. Erre utal a királyi bizottság 1826. május 6-i megállapítása, amely szerint „egyesek a kihányt földet nagy rakásokban az utcákon szokták hagyni s ezáltal az olyan helyeken gödröket csinálnak". A hordalékot laposabb helyen, mintegy talaj szintezésül szolgáló földet kell elhelyezni.

158 Más esetben rossz csatornát készítettek.

159 Hasonlóan egészségtelen helyzet jellemezte a közterületek egy részét is. Zilahi Sámuel orvosdoktor 1826. július 20-án azt jelentette a tanácsnak, hogy „a Collegium secessusából kibocsátott tsunyaság régen betölt árkából az utcára kitsapván, az egész tájékot dögletes büdösséggel elborította" a Mester utcán. Eső idején „a kibocsátott trágyának nagy részét a víz a folyó part-