Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A városmag (belváros)

rással nyövik és használják", ezért használatukat meg kellene tiltani 42 De az ilyen természetű tilalom már eleve sem járhatott eredménnyel, mert jobb közlekedési lehetőség nem kínálkozott. 1844-ben Radl József, a város egyik leggazdagabb kereskedője, a ref. kistemplom körüli rendezés nehézségeiről számolt be, mint ezzel a munkával megbízott esküdt. Véleménye szerint a Német utca előterében álló környék rendezéséhez előzetesen több körülményre kellene tekintettel lenni. Többek között javasolta, hogy a kút körüli földet „le kell simítani", mert sok a hepe-hupa, járhatatlan útrész; az Aranybika előtt a talyigások szoktak gyülekezni s ezzel feltörik a földet; állandó rakodóhelyet kellene biztosítani a „pircsi zöldségesek" számára, mert jelenleg összevissza foglalnak árushelyet maguknak; meg kell szüntetni a dohány- és dinnyeárusítást a tanácsháza előtti piacon, mert gátolja a szabályos tér kialakítását. Végül szükségesnek tartotta, hogy állandó őrt állítsanak a templom elé, aki felügyeljen a területhasználatra és a jogtalan árulerakatot meggátolja/'

3 Hasonló elvek alapján kívánták átrendezni a Kisúj utcát (ma: Simonffy), mert annak bejárati részét több telek zárja el.

44 Sok nehézséget okozott az utcák elnevezésében mutatkozó többszörös változás, a házszámozások helytelen rendszere. Utóbbi kedvezőtlenül befolyásolta az adóztatást, a népösszeírást is. Erre a tényre utalt a városi főjegyző 1845. október 9-i jelentése a tanácshoz, amikor megállapította, hogy az 1840. évi 21. tc.-kel elrendelt „földkönyv vagyis telekkönyv sem czélszerűleg elrendezve nintsen, sem szigorral nem vitettetik". Mindez a városrendezésre és a nyilvántartásra kedvezőtlenül hat. Emiatt kéri más módszer kidolgozását, mert mindaddig csak „a házbirtoknak és azoknak vagyonai lévén bejegyezve, így a lakók birtokában lévő kerti szőllők és libaföldek abból egészen kimaradtak".

45 A korábbi házhelyrajznak alakulása még a reformkor végén is éreztette kedvezőtlen hatását! A debreceni utcák szervezeti és földrajzi-elhelyezési körülményeivel már több tanulmány foglalkozott, de a kérdések összefüggései ennek ellenére sem tisztázódtak. Zoltai Lajos évtizedekkel korábban megállapította, hogy „legalább a főbb utcákon lévő telkek múltjának földerítése ... a város egyetemes történetének is több, eddig homályos vagy nem ösmert részletét világosítja meg, kiváltképpen család-, művelődés- és gazdaságtörténeti szempontból".

46 Az utcanevek egy része már a XVI. század vége óta ismeretes, pl. az 1599. évi dézsmajegyzék alapján. Akkor a két városi kerületben - a későbbi hat utcaszervezetben - együtt 21 utca került nyilvántartásba.

47 Üjsori utcatelepek annak idején még nem voltak, mert az akkor megállapított 1200 családnyi lakosság a hozzátartozókkal együtt a városmagon belül elhelyezkedhetett. Az új sori utcák inkább a XVIII. század második felétől kezdtek kialakulni. De magának a belvárosnak utcanevei és maguk az utcák is a megtévesztésig félrevezetők voltak. Többek között 1841-ben, Nagy Sándor január 21-i jelentése szerint, a Csapó utca „elrendezésekor több probléma merült fel". A Nagy Csapó utcához tartozott ugyanis - teljesen áttekinthetetlen telekszervezettel, házhely-összefonódással - a Répaszer, a Nyomtató köz, a Régi lóvásár, a Morgó zug, a Péntek zug, a Kisárokalja, a Hóhér zug, a Régi leányiskola zug, a Szegények malma zug, a Nagyárokalja stb.

48 s ezek mindegyikében olyan kanyarok, amelyek már egy másik zugba torkolltak, vagy azt szabálytalanul keresztezték. Az ugyanakkor felmért Varga utcához tartozóként