Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A tudomány és művészet
ján is megállapítható, hogy az akkor virágzó tudományágazatokban Debrecen képviselői mindenütt élvonalban voltak. 286 Az 1791-1849. évek közötti időszakot már korábban „dicsőséges félszázadnak" nevezték és joggal, bár éppen a kollégium politikai szemléletének síkján nagyfokú maradiság mutatkozik. 287 A kollégium tudományos vizsgálódási köre a filozófiát állította előtérbe; a német egyetemek révén itt is a hegeli bölcselet alapelvei váltak ismertté. Mellette Kant kriticizmusa, a logika határainak kiterjesztése, a tiszta ész dialektikája szintén nagy hatást váltott ki. 288 Ebből az ellentmondásból (politikai konzervativizmus, tudományos haladás) adódott a kollégium professzori karának egymástól eltérő állásfoglalása. A tanári kar egy részének és magának a kollégiumi vezetésnek magatartását 1835-ben ifj. Péczely nevezte „vaskalaposnak" és joggal, miután „a főiskola fejlődésében a szervezési kérdések mellett a tartalom egyre jobban elsikkadt", mint ahogyan Lengyel Intpe jellemezte. 289 De voltak előrenéző tudósai, akik az új követelményeket felismerték és akár a pedagógiában, mint Kerekes Ferenc, Zákány József, akár a természettudományok területén, mint Csécsi Nagy Imre, Révész Bálint számtalan írásukban kifejezésre juttatták haladó gondolkodásukat. Vagy Budai Ézsaiás, akit „a magyar kálvinista egyház egyik fénylő csillagának" neveztek; 1841-ben bekövetkezett haláláig 28 munkája jelent meg. Tudományos érdemei akkor sem kicsinylendők le, ha nyilvánvalóan aulikus szemléletű volt, ami szembeállította mind a köztársasági gondolattal, mind a társadalmi rendszer megváltoztatására irányuló törekvésekkel. 290 Mellette is kiemelkedő jelentőségűnek kell tekintenünk Szűcs Istvánt, akinek történettudományi munkássága, Debrecen történetéről írt, még ma is áttekinthető, gazdag forrásokra támaszkodó könyve rendkívüli érték számunkra is annak ellenére, hogy forradalomellenes szemlélete miatt a parasztfelkeléseket éppen úgy nem értette meg, mint a Rákóczi-féle szabadságharcot. Az élet kiszámíthatatlan ellentmondásossága viszont éppen abban nyilvánult meg, hogy 1848-ban szívvel-lélekkel kiállt a magyar szabadságharc mellett, börtönt szenvedett, mert Kossuth lelkes híve lett. Életútja cáfolta meg saját maga aulikus szemléletének érvényét. Fiatal jogtudományi professzorként 1839-től kezdve vezetője volt a diákok önképző társaságának, olvasóegyletének egészen ezek működésének betiltásáig. 291 A kollégiumi tudósgárda körében az új irányzatot azonban a fentemlítettek haladó vonásait is meghaladóan mások képviselték. Kölcsey maga írta, hogy „Debrecenben csak öt vagy hat szeretetreméltó liberális tudós sem lakik". Mégis voltak ilyenek, akik tovább ápolták vagy kibontakozni segítették a kollégium liberális szárnyát. 292 Kocsi Horváth Sámuel, Veszprém vm. egyik követe, 1835. március 30-án az országgyűlésen hangoztatta, hogy Debrecen, Szeged, Buda városában „csakugyan roppant haladását tapasztaljuk a nemzetiségnek". 293 Ebben valóban igaza van, ha egyes személyek kiállását vizsgálja. Ebben a harcban élen járt Kalós Mózes, a magyar irodalmi tanszék első tanára, aki 1834-ben támogatta az „Olvasó Társaság" megalakulását, de a kollégiumi egyházkormányzat annak működését nem engedélyezte s ezért 1834-ben „Felsőbb Tanulók Olvasó Egylete" néven szerveződött újjá. Mellette Péczely József, Lugossy József igyekeztek szétrombolni a vaskalaposságot és a várost kiemelni a szellemi elszigeteltség köréből. Szűcs István is elismerte, hogy Péczely „eddig nem észlelt mozgást idézett elő nem-