Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A közművelődés ügye a városi önkormányzatban
Míg az értelmiség legjobbjai, kezdve Vörösmarty Mihálytól és Garay Jánostól a legjobb művészek, tudósok, színészek százáig a reformmozgalom országos kiszélesedését támogatták, sürgették, 270 addig Debrecenben az ún. haladó értelmiség a polgári fejlődés támasza: a két kaszinó köré tömörült, de nem jutott tovább a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem új formáinak bevezetéséért való vitákon s társadalmi vonatkozásban a fennálló feudális rendszer meggyőződéses hívei maradtak. A liberális ellenzék reformtörekvéseit nem kapcsolták a város társadalmi szerkezetének megváltoztatására irányuló törekvésekhez. A gazdasági és társadalmi kérdések kettéválasztásának tipikus módját többek között Balásházi János példája mutatja, akinek több helyes irányú elképzelését megismerhettük, viszont ugyanakkor ő volt az is, aki távol állt a jogokat követelő új soriak szándékainak megértésétől. A városvezetést bíráló és a Társalkodó hasábjain megjelent cikkek elutasításában személy szerint is élen járt. 271 A polgárság nagyobb tömegei általában egyszerű, „vegetatív" életmódot folytattak, a könyvek és az új eszmék kevésbé érdekelték őket, s ha valaki az ő magatartásuk alapján kívánta megrajzolni Debrecen arculatát, valóban elmaradottnak kellett tekintenie a várost. Ezeket a tömegeket csupán a gazdálkodás mindennapi menete, a hagyományos termelési rendszer problémái foglalkoztatták, s távol álltak attól, hogy a kor nagy követeléseinek megértésére, sőt támogatására készüljenek. Becsületes helytállásuk a munkában kétségbevonhatatlan; ugyanakkor azonban természetesnek tartották azt, hogy a polgári fejlődés napirendre kerülésének idején ők még mindig a feudális robotrendszer adottságai szerint hasznosítsák a föld termelőerejét, vagy a régi céhkeretek fenntartásával biztosítsák az ipari termelés eredményességét. Helyesen értékelte ezt a magatartást az egykorú Pákh Albert, amikor megállapította: a városra nehezedő mozdulatlanság „csaknem annyit tesz másképen, mint keleties indolentia, melyet nem ártana kissé mozgékonyabb elevenséggel felváltani". Petőfi sem ítélt másként, amikor írta, hogy Debrecenben, „ha vesznek is könyvet, tán csak azért teszik, hogy bele szalonnát takarjanak". 272 Talán ezekben a reformkori évtizedekben vált el élesen a Kazinczy Ferenc által elítélt „debreceniséget" képviselő társadalmi réteg azoktól, akik előremutatóan igyekeztek kiépíteni a város fejlődésének jövőbeli útját és ha csak kevés sikerrel is, de hozzájárultak a polgári irányú termelési rend kialakításához. 273 Ez a körülmény határozottan kettészakította Debrecen arculatát, egyik oldalon a konzervatív patríciusokkal, a másikon a plebejus bázisra támaszkodó haladó erőkkel. Debrecen reformkori életének ezt a sajátosságát talán legjobban az a tény érzékelteti, hogy a református kollégiumban is élesen szembekerült egymással a két irányzat; egyetlen intézményen belül kristályosodott ki a pólus és az antipólus, a kiemelkedő tudósok világában, akik egymással ellentétes eszmei irányzatokat képviseltek. Talán a város konzervativizmusát jellemezhetjük azzal a példával is, hogy 1830-ban, a lengyel felkelés idején, amikor az ország legtöbb vármegyéje lengyelbarát feliratokkal fejezte ki együttérzését a szabadságharcos lengyel nép iránt, Debrecen egyetlen ilyet sem terjesztett a kormány elé, mert a király, illetve cár irányában abszolút lojalitását kívánta megőrizni. 27,4 • Kettősség tekintetében a szellemi életnek hivatalokon kívül élő képviselői többnyire nem egységes állásponton voltak. Az ún. szellemi elitnek