Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f

tartására szükség van. 1833. március 13-án 8401. szám alatt kelt rendeletében nem adott engedélyt az állás fenntartására és a kifizetett 100 forint illetményt azzal az indokolással téríttette vissza, hogy azon napszámokra nézve csak a „felvigyázás kívántatik", és az, hogy „időről-időre íródjon be a taxások szolgálatya könyveikbe és ha pénzül váltódna meg a napszám, annak kivétele", erre pedig már van két városgazda.

234 A két városgazda tulajdonképpen 1828 óta van. Egyikük a külső város gazdái hivatala élén állt, amelynek szervezését a helytartótanács már 1828. november 4-én éppen azzal engedélyezte, hogy „a külsővárosi taxás telekeken lakók külön-külön 16 napszámok teljesítését" ellenőrizzék. Akkor a tanács szerint évi 14 592 napszámra volt joga igényt tartani és a napszámosokat „a munkahelyén meglátogatni" a városgazda kötelessége volt. A hivatalt átmenetileg működtették és a már idézett későbbi rendeletek is arra mutatnak, hogy a külső és a belváros gazdasági ügyeinek az intézése elvált ugyan egymástól, de nem függetlenített felelős foglalkozott a külsősori lakosok ügyeivel.

235 Az élet azonban megkövetelte, hogy a napszámok nyilvántartásával a tanács többször foglalkozzék, mert az új soriak a munkát általában még kényszerből sem teljesítették. 1835. július 13-án a választott hites közönség mindenképpen szükségesnek tartja „az új sori robotok manipulációja végett a városgazdáktól külön tisztviselőnek rendelését" 120 pengőforint fizetés mellett. De ebben a javaslatban már más megoldást látott indokoltnak oly módon, hogy „minden 50 taxás mellé 1 rendelődjön szabados név alatt, ki annál fogva ezen szolgalatja ideje alatt a robotolástól ment légyen".

236 Végeredményben tehát nem önálló városgazdát kívántak az ellenőrzések munkájával megbízni, hanem mint egy botosispánt ugyancsak egy polgárt vagy más városlakót, akinek fizetés helyett a közmunkaszolgálatot és egyebet elengedtek volna. Ez a megoldás később a városháza építése során is felmerült bizonyos módosítással. 1840. április 23-án a választott hites közönség azt indítványozta, hogy fizetett „taxás ispány vagy biztos" címen szervezzenek állást, aki a „14 480 évenkénti napi számokkal tartozó taxásoknak kirendeltetéseket, napi számjaikra megjelenések idejére s munkatételjekre való felügyelést folytonos figyelemmel kísérné", mert „az úrdolgára" (a robotra) a napszámosok nem jelennek meg, hanem magok helyett legföljebb gyermekeket küldenek.

237 A problémát valóban alkalmilag felvett munkafelügyelővel és csakis a munkálatok idejére oldották meg. A külső birtokok saját kezelésben álló területrészének gazdasági irányítását az ohati számtartó látta el, aki a szenátus alárendeltjeként a város ménesét is gondozta. Részére 1845. március 26-án adtak ki külön utasítást.

238 A gazdálkodás felügyeletét közvetlenül a mátai biztos gyakorolta. A városi adóigazgatás végrehajtó szolgálatát ugyancsak a szubalternus tisztviselők látták el. Lényegében Debrecenben háromféle adó volt ismeretes: a hadiadó, a háziadó és az ún. gabella, amely a helybeli szükségletek fedezetét szolgálta.

239 Tekintettel arra, hogy az állami pénzügyigazgatás szervei a hadiadó befizetését folytonosan sürgették, annak behajtásával a város a legtöbbet foglalkozott. A lakosság éppen ennek az adónemnek megtérítésétől vonakodott, mert a katonaügyet, a kincstár iránti tartozását nem érezte magáénak, minthogy az nem állt kapcsolatban a városfejlesztéssel. Az adófizetők tudatában