Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f

városi közgyűlés a kapitány szék megszervezése után 1836-ban ténylegesen megszüntette, amivel lassan-lassan az utcai gazdaságok is elsorvadtak. Az utcai önkormányzat a kapitalizmus korában legföljebb a hűbéri társadalomból visszamaradt neveket, tisztségeket ismerte, de már minden tartalom nélkül.

194 Az utcai önkormányzat fokozatos elhalása tehát szoros összefüggésben állt a központi városi hatalom erősödésével: minél inkább kibontakoztak a szenátus kezében egyesített és általa különböző módon irányított hatósági szervek, annál kisebb jelentőségűvé lett az utcai önkormányzat. Amikor pedig az utcai szenátorok ellenőrző szerepe az utcák szervezete fölött teljesen kiépült, akkor a tanács akaratát már ők képviselték, az utca minden lakosa engedelmességgel tartozott nekik. 1828. július 25-én hozta a tanács azt a határozatot, amely helyesnek tartotta, hogy az utcai szenátorok lehetőség szerint magában az utcában éljenek, ha „az illető szenátor uraknak kölcsönös akaratjok van reá". Az utcai szenátort a főbíró nevezte ki „a magisztrátus helybenhagyásával".

195 Az önkormányzat által választott utcai alkalmazottak általában lakóhely szerint haladó sorrendben, de föltétlenül megbízhatóságuk alapján kerültek tisztségükbe. Tar Ferencet 1825/1826. évre tízházgazdának választották meg, de a munkát saját gazdálkodása és kereskedése miatt inkább mással végeztette évi 40 forint díjazásért, az adószedő esküdt, Radl József tudtával. A megbízott Tóth István viszont az év végén 61 forint összeggel nem tudott elszámolni. A kárt Tar Ferencnek kellett megfizetnie, annál is inkább, mert megbízatása idején a katonatartás és egyéb utcai szolgálat alól fel volt mentve. Tóth Istvántól peres úton visszakapta az elveszett pénzt, akit emellett egyheti börtönbüntetéssel is sújtottak.

190 Az utcai önkormányzat alkalmazottai, választott alsóbb fokú tisztségviselői tehát a gazdasági ügyigazgatás aktív részesei voltak; a tízházgazdák fölött az ugyancsak önkormányzati utcakapitány állt s mindegyik az utcaszenátoroknak tartozott engedelmességgel. Ilyen módon a szenátus különböző áttételek révén valójában az önkormányzati igazgatást is kézben tartotta. Az utcakapitány választását maga a tanács rendelte el, többek között 1830. október 30-án utasította az utcai szenátorokat, hogy „kapitány tételre ... a kívánt választásokat az nap tétessék meg és a de. 10 órakor tartandó gyűlésbe jelenjenek meg az újonnan választottakkal".

197 1833. május 31-én a szenátus és a nagytanács együttes közgyűlésén átszervezték az utcakapitányságok beosztását. Minden utca két-két utcakapitányt választott, akik közül 6 személy közvetlenül a városkapitány alárendeltje lett. Az utcakapitányok alatt szolgált 12 utcatizedes a tisztaság felügyeletének, a forspont előállításának, a hirdetések közlésének kötelezettségével. Közvetlenül az utcatizedesek irányították a tízházgazdákat, akiknek a teljes létszáma ebben az időben 40 fő volt; ezek foglalkoztak közvetlenül az adószedéssel, valamint a külön kiadott városkapitányi 'és városgazdái rendelkezések végrehajtásával.

198 A kialakított szervezési rendszer ismeretében joggal állapította meg 1833. július 12-én Szőllősi János esküdt - a Bach-korszakban polgármester -, hogy „ezen város polgárai elláthatatlan időktől fogva mindenkor gyakorlásban voltak azon jognak, hogy a közterheket kirendelő utcabeli hivatalokra ők maguk választottak maguk közül a tek. nemes tanácsnak és a nemes választott hites közönségnek vezérlése és megerősítése mellett hivatalt viselőket", a jövőben viszont