Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f

„az utcabeli biztosok választásából kirekesztettek", miután a városkapitány irányítása alá kerültek. A tanács azonban az új rendszerhez ragaszkodott s ennek alapján 1833. július 18-án oly értelmű határozatot hozott, hogy „mivel a mostani utcabiztosok a kapitányi hivatal szolgalatjára vágynak rendelve", nem vehetik ki részüket „a polgárok által teljesített tartozások" elszámolásából.

199 Viszont a választások rendje továbbra is fennmaradt és „az utcakapitányok, utcatizedesek és tízházgazdák a polgárság által elválasztatván", a tanács előtt letették az esküt, mint 1833. október 31-én is, tekintettel arra, hogy a gazdasági év akkor zárult.

200 Az új sori lakótelepek kifejlődésével a tízházgazdák munkaköre szélesebbé vált, mert nekik kellett az utcához tartozó új telepekkel is foglalkozniuk. 1835. július 13-án állapította meg a választott hites közönség, hogy „az eddigi tízházgazdák által tett hirdetések, fel járások, napszámosok kikészítése" megmaradt, sőt „erősebben lekötelezett hűséget és pontosságot kíván".

201 Az utcaszervezet személyzeti állományát a tanács nyilvántartotta.

202 A szolgálat elmulasztása esetén az utcák személyzetét a tanács vád alá helyezte. 1842. február 26-án azért dorgálták meg őket, mert éjjel nem voltak hajlandók a katonai járőrrel együtt tizedeiket végigvizsgálni. Az ítélet során figyelmeztetést kaptak „mind a katonai őrség vezetésével járó, mind más kötelességeiket híven és pontosan teljesítsék", betegség esetén a helyettesítésükről való gondoskodás miatt tegyenek jelentést a városkapitányi hivatalnak.

203 1844 körül az utcai alkalmazottak a városi tanácstól fizetést kaptak, de az összeg nyilvánvalóan korántsem állt munkájukkal arányban.

20

'

1 A gazdálkodás szervezetének a fent vázolt utcai hálózattal való összefüggése mindenesetre megkönnyítette mind az adószedés, mind pedig a városrendészet ilyen természetű feladatainak ellátását. Valójában ezen és az őket közvetlenül irányító hálózaton dőlt el milyen fokban érvényesülhet a közösségi érdekeket szolgáló jövedelmek behajtása és az állami adótartozások teljesítése.' Városi viszonylatban a gazdálkodás szervezeti összefogása a tanács által kiadott elvek alapján a gazdasági bizottság kötelezettségeinek körébe tartozott, amelynek elnöke 1776 óta a polgármester volt, a tagok között pedig a számvevő, a különféle gazdálkodási alkalmazottak találhatók, míg maga a nagytanács általában 4 tagot küldött a gyűlésbe. A gyűléseket rendszeresen tartották minden szombaton. Megfigyelőként a tanács 2 szenátort delegált, akiknek azonban itt szavazati joguk nem volt.

20j A gazdasági gyűlés az 1840-es évektől egyre inkább formálissá kezdett válni: házipénztári jelentéseket fogadott el, tudomásul vette az árak alakulását, kisebb városi tatarozásokat javasolt vagy ellenőrzött. Gazdaságpolitikai ügyekről egyetlen tárgyaláson sem volt szó a 80 év folyamán s az elhangzott javaslatok is jelentéktelen kérdésekre vonatkoztak, bizonyítva, hogy a tanács mennyire háttérbe szorította a választott hites közönség kezében tartott hivatalokat. 1845. június 2-án Dettrich királyi biztos érdeklődött a gazdasági bizottmány munkája iránt,

206 amire a tanács azt a választ adta, hogy az utóbbi időben már csak havonként tartanak üléseket. Nem vallotta be, mennyire leszűkült a bizottmány hatásköre, inkább arról adott tájékoztatást, hogy a bizottság „gondoskodik a városi gazdálkodás előmozdításáról, a jövedel-