Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A gazdászati igazgatás f

A királyi biztosok mindenkor ragaszkodtak a városi ügyész jelenlétéhez a közgyűléseken is. A magyar kamara 1832. május 23-án kelt 16 330. számú rendeletével a „rendtartási és gazdasági gyűléseken" való megjelenésüket is kötelezővé tette.

183 Az ügyész a fizetésen kívül készkiadásainak megtérítésére, birtokügyek intézésénél pedig külön tiszteletdíjra tarthatott igényt.

184 Ha az ügyészt városi tanácsnokká választották, összeférhetetlenség miatt le kellett mondania korábbi megbízatásáról. Különösen nem vállalhatott uradalmi felügyelőséget, mert valamely városi tanácsnok nem lehet „a várossal határos, vagy annak birtokaihoz jogot tartó földes uraságoknak szolgálattal lekötelezettje . . ."

m Ha mégis meg akart tartani valamely uradalmi jogtanácsosi állást, akkor arra a tanácstól külön engedélyt kellett kérnie.

186 A legalsóbb fokú bírósági fórumot a városkapitányi hivatal képviselte. Hatáskörébe megállapított súlyossági értékhatáron belül polgári és bűnfenyítő perek tartoztak; mint a közigazgatási rendészet feje önálló tárgyalási jegyzőkönyveket vezetett, nyilvántartotta a városon átutazó, valamint onnan kitiltott idegeneket; ellenőrizte a koldulást, az utcai fegyelmezetlenséget, a kisebb kihágásokat. Ilyen irányú munkájával a választott hites közönség sokszor elégedetlen volt, s többek között 1837. július 17-én állapították meg, hogy „kötelességét nem teljesíti". Ugyanezt a véleményüket más alkalommal is kimondták.

187 Különösen nagy súlyt helyeztek az utcai rend fenntartására és arra, hogy zajos mulatságok este 10 után ne legyenek, hogy a bormérő házak előtt a lámpákat kifüggesszék.

188 Közigazgatási feladatai mellett bírósági jogkört látott el a mezőrendőrség is, amely önálló hivatalként működött és vezetője tanácsnoki rangot ellátó személy volt.

189 Simonffy Ferenc mezei rendőrkapitány 1846. november 26-án javasolta a mezőcsőszök számának felemelését a rablások szaporodása miatt. Elsősorban Látótelek és Kösélyszeg környékére legalább 2, fegyverrel ellátott személy alkalmazását kéri.

190 Ez a szám később még szaporodott, annyira, hogy 1850-ben a pandúrok, csendbiztosok és csőszök száma a város határán 59 főre emelkedett.

191 A vásári rendészetet biztosította az 1836. évi 18. tc. által megszervezett vásári bíróság „a kereskedésnek az igazság gyors kiszolgáltatása által eszközlendő könnyebbítéséül".

192 Hatásköre volt a mértékellenőrzés, a helypénzszedés, a foglalók letéti kezelése, a szabályozott árak betartásának vizsgálata. A nagytanács 1837. július 17-én ellene is panaszt emelt, megállapítva, hogy „a városi piacot felügyelet nélkül hagyó vásárbírónak csak a jövedelmező passzusok kiadására vagyon gondja".

193 A gazdászati igazgatás A gazdasági ügyek intézése két síkon folyt; az elvi-eszmei irányelveket, az adózás mértékét, a szolgáltatás minőségét és jogcímét a szenátus állapította meg; elvi állásfoglalása előtt ugyan megkérdezte a választott hites közönség véleményét - mint láttuk: ritkán és nehézkesen -, de a végrehajtást már a szakigazgatási apparátussal intéztette el. A másik sík a gyakorlatban került előtérbe, amikor a gazdasági intézkedéseket a lakossággal meg kellett oldatni, az adót be kellett hajtani, a bevételeket el kellett számolni, a járulékokat magasabb fórumok részére ki kellett fizetni, a