Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - A Választott Hites Közönség

Ennek a kiéleződött politikai harcnak az volt a káros következménye, hogy több ügy elintézetlen maradt, hogy a választott hites közönség egyszerűen tartózkodott a véleménynyilvánítástól, állásfoglalását, újbóli felkérések ellenére, csak hónapok múlva jelentette be. Az országos főhatóságok viszont az 1840-es években a nagyobb jelentőségű gazdasági ügyekben a választott hites közönséghez intézték rendeleteiket, mindenképpen sürgető volt tehát a közgyűlések gyakoribb megtartása és ezzel párhuzamosan a nagytanács magános üléseinek hatásköri tisztázása. Ennek káros hatása különösen akkor mutatkozott meg, amikor a haladás erői az országgyűléseken már kezdtek szóhoz jutni és az összvárosi lakosság számára jogokat követeltek. Ebben a hangulatban a nagytanács már semmiképpen sem kívánt egyszerű bólogató szerepet betölteni.

130 Ezt juttatja kifejezésre a könyvnyomda ügyében felmerült vita 1846. március 20-án, amikor kinyilvánította, hogy „a választott hites közönség nem akarja azt, hogy tanácskozásainak eredménye csak igénytelen, de semmi bizonyos teljesedésre nem számítható vélemények légyen és oly tárgyak fölött is, melyek iránt rendelkezés a tekintetes nemes tanácsot kizárólagosan éppen nem, hanem a választott hites közönséggel egyetemesen és csak egyenlő joggal érinti, a választott hites közönség befolyása és beleegyezése nélkül a tekintetes nemes tanács magánosan határozzon és rendelkezzék .. .", emiatt közgyűlés összehívását javasolja.

131 Ezt a felfogást már korábban, március 16-án is kifejezésre juttatta és határozatát a tanács elé terjesztette, amelyet az csak július 6-án tűzött napirendre. A nagytanács akkor megírta, „minthogy a tekintetes tanács a választott hites közönség magánvéleményét tanácsi határozat ellenében semmit érőnek nyilvánította", mindaddig, míg magánvéleménye kellő hatása felől „a választott hites közönség biztosítva nincs, oly tárgyakban, melyek felsőbb jóváhagyás alá nem terjesztetnek, kellő befolyását a tekintetes tanács ellenkező határozata általi megsemmisítésnek ki nem teheti".

132 A tarthatatlan helyzetben a szenátus a helytartótanács állásfoglalását kérte, amikor 1846. augusztus 19-én előterjesztést tett annak tisztázására, hogy a néptribun számára korábban kiadott utasítások érvényesnek tekintendők-e vagy hatályukat vesztették. Felterjesztésében jelentette, hogy „jelenleg a gyűlésekre nézve azon rend tartatik meg, miszerint minden olyas tárgyak, melyek a felsőbb szabályokhoz képest a választott hites közönség befolyását kívánják, mindenkor annak magángyűlésébe vétetnek fel tárgyaltatás alá", nézeteltérés esetén pedig „vegyes gyűlések tartatnak".

133 A tanács maga is elismeri, hogy a korábbi rendeletek csak a népszónok hatáskörét körvonalazták, de nem a választott hites közönségét. A kérdés nem nyert végleges megoldást, majd 1848-ban döntötték el a képviselő-testület helyzetét a városi önkormányzatról alkotott polgári törvények. A választott hites közönség magatartásának öntudatosodását az a körülmény is elősegíthette, hogy a reformkorban egyre több jómódú polgár került a tagok sorába. Többek között 1828-ban 5 ügyvéd, 3 birtokos gazda, 5 kereskedő, 5 céhes iparos, 1 sőregyűjtő és 2 hivatalnok került új tagként a nagytanácsba. Az 1833-as választás alkalmával ismét 5 ügyvéd, 13 kereskedő, 1 orvos, 1 tanár, 1 földbirtokos, 1 patikus, 5 táblabíró és 2 szántóvető jutott be, minek következtében a nagy tanácsi tagok képzettsége szinte azonossá vált a szenátus tagjainak színvonalával. 1833-ban már az is meg-