Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés - A városmag (belváros)

tönkre több házat; az 1844. október 15-én tapasztalt „földindulás" súlyos kárt okozott, hatására több ház összeomlott.

21 . A települést a XIX. század első negyedéig az jellemezte, hogy az építkezések keleti irányban alig haladták túl a korábban megásott városárkokat. A párhuzamos utcák az észak-déli. főtengelyre merőlegesen alakultak ki, de jezek sem terjedtek túl az akkori Cegléd utca határvonalán. Az 1709-ben megkezdett ún. Dobozy temetőnél szinte megállt a város és az időközben nyitott utcák a telkek osztódása révén az árkon belül keletkeztek. Az árkon kívüli új településekkel együtt járó utcanyitások csak az 1810-es években megindult városfejlesztéssel függtek össze, ezek viszont a belső településrendet egészükben megváltoztatták, mert új városnegyed kifejlődéséhez vezettek. Ezek a változások hatással voltak Debrecen lakosságának minden rétegére, magára a városképre. Tanulmányunk a fokozatosan kibontakozó települési egységek történeti fejlődését kívánja bemutatni. A városmag (belváros) Már az előbbiek során megállapítottuk, hogy Debrecen első települési magja a Csapó-Hatvan-Cegléd utca térségében feküdt. Az itt települt „Debrezun"-tól északi és déli irányban alakultak ki azok a falvak, amelyek hozzávetőleg 1361-ben már egységessé váltak. A városmag utcarendszere a falvak települési hagyományaira utal, a kisebb összekötő utcák és „közök" a falvakat elválasztó területek szolgalmi jogából fejlődhettek ki. A várossá válás folyamata hosszabb időt kívánt. Amikor Debrecen elnyerte a szabad bíróválasztás jogát (1361), fejlődése meggyorsult, mert polgárainak kereskedelme, ipari tevékenysége könnyebben bontakozhatott ki. De a korábbi falvak egykori önkormányzati jogkörének maradványai még századokon át éltek.

22 A falvak összeolvadása a városkép alapját önmagában meghatározta. Miután egységes települési koncepció érvényesülését eleve nem tette lehetővé, emiatt szinte spontán fejlődés vonult végig a város történelmén s legfeljebb a XIX. sz. első negyede óta törekedtek a szépészeti, urbanisztikai érdekeket is figyelembe venni és az új települési engedélyek kiadása által a városképet szabályosabbá kialakítani. A városi településen belül kialakultak a közigazgatási kerületek, a korábbi utcaszervezetek alapján; az utcaszervezetek viszont a korábbi faluközösségekből fejlődtek ki. A XIX. században a belvároshoz az alábbi kerületek tartoztak: Felső járás az északi részen: a Csapó, Mester, Péterfia, Hatvan utcákkal; Alsójárás a déli városban: a Piac, Cegléd, Szent Anna - később Varga - utcákkal. Mindegyik utca Önálló egységet alkotott a hozzátartozó mellékutcákkal. Az 1694-ben átalakított városi szervezet óta a közigazgatási kerületek szóhasználata fokozatosan eltűnt, és helyét az „utca" fogalma váltotta fel. Ettől az időtől az utca nemcsak településföldrajzi fogalmat jelentett, hanem a közigazgatás szervezeti egységét is. A szóhasználatban bekövetkezett változás kifejezésre juttatta a közigazgatási szervezet egészében végbement változást is, mert ettől kezdve az utca a legkisebb önkormányzati egységgé vál-