Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

I. FEJEZET. Település, városfejlesztés

A XIX. században, éppen a reformmozgalmak időpontjában, e folyamat eredményeként Debrecen több termelési zónára tagolódott. Megmaradt a város árkán belüli ún. belváros, amelyen túl a külsősornak (hóstát) nevezett külváros húzódott, azon túl helyezkedtek el a kertségek, az önálló munkástelepek. Ezeket vette körül a belső legelő, hozzávetőleg 5 km-es körzetben. Ezen kívül voltak az erdős puszták a kelet felé eső vidékeken, nyugat felé pedig a házutáni földek, amelyeket a külső legelő vett körül s azok között elsősorban a Hortobágy vidéke.

15 Ez volna tehát a XIX. századi Debrecen településszerkezetének sematikus, de jellemző képe. A város külső arculatának változásait kényszerűen befolyásolták a nagy tűzvészek, melyeknek pusztítása századokon át veszélyben tartotta Debrecent. A városvezetés által tett intézkedések sokszor eredménytelenek maradtak, mert kötelezően csak 1799-től kezdve rendelték el a téglaépítkezést, hozzátéve, hogy csakis azok számára, „akiknek tehetsége engedi".

16 A valóban annak nevezhető építési és városrendezési szabályrendelet csak az 1802. évi nagy tűzvész után készült, amely „a hódfarkú tetőcserép" használatát is előírta,

17 de ezt a rendelkezést sem tartották be. A régi épületeket nem alakították át, emiatt a város nem tudott hatásosan védekezni a tűzvészek ellen. A királyi biztoshoz 1804-ben felterjesztett tanácsi jelentés szerint az 1802-ben leégett lakóházak helyén 10 égetett téglából, 42 vályogból és 10 tapasztott karóból készült lakóház épült föl,

18 ami még korántsem mutat városszépítésre vagy biztonságra. Debrecen nagy kiterjedése az utcabontásoknál és a házhelyek kihasználásánál más építkezési módot alakított ki, mint a dunántúli vagy felvidéki városok. Utóbbiakban általánossá vált a függőleges építkezés, mert a városok falain belül levő telkek ára magas volt; a kicsiny, keskeny telkeken többnyire magas, emeletes ház épült. Viszont Debrecenben a város szélesre terpeszkedően alakult, nagy kertekkel, udvarokkal, s ez elvette urbánus jellegét. Még a belváros kiterjedésére is jellemző, hogy az 1840-es években utcák nélkül - a belső fekvőség területe 403,5 kh-ra rúgott s az utcák hozzászámításával ez a terület 600-650 kh-ra emelkedett.

19 Egy 1852-ben készült hivatalos számítás az alábbiakat tükrözte: a városi telkek területe 398 kh, a kerteké 1166 kh, a szántóföldé 42 616 kh, a kaszálóké 32 320 kh, a legelőké 41 480 kh, a réteké 9707,5 kh, az erdőségeké 21 000 kh; ugyanakkor hasznavehetetlen, szikes, vízállásos, mocsaras helynek minősített területként tartottak nyilván 21 020 kh-t. Ennek az összeírásnak adatai szerint a város kiterjedése 169 707,5 kh nagyságú volt.

20 Ez a szám kissé eltér a korábbi adatoktól, de értékelésénél figyelembe kell venni azt, hogy az 1852. évi jelentés már más helyrajzi viszonyokat tükröz, mint az 1840-es évek beszámolói. Mint már említettük, a város urbanizációját - az épületek és az utcák tekintetében - károsan befolyásolta a sok tűzvész és természeti csapás. A korábbi pusztítások felsorolásának mellőzésével e helyen csak azt említjük meg, hogy például 1829. március 23-án több házat tönkretevő szélvihar dühöngött Debrecenben; ugyancsak 1829. június 30.-július 1. között földrázkódás és földgázkitörés okozott nagy pánikot. A földrengés a Református Kollégiumot és a Piarista Rendházat is megrongálta; az 1830-as tavaszi árvíz elöntötte az egész várost és szinte járhatatlanná tette az utakat; 1834. október 15-én reggel „igen erős és mintegy 15 secundumig tartó földrengés" tett