Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Általános várospolitikai kérdések

ügyvédek, akik azonban a városon belül egyidejűleg vagyonnal, házzal, földdel rendelkeztek. A debreceni patriciátus másik jellemvonása a nemességgel való kapcsolat volt. Tagadhatatlan, hogy a városok vezető személyiségei az egész országban szemléletükben a nemességgel azonosultak/'

3 Az erre való törekvés Debrecen történetét is végigkísérte, mégis, amikor a város anyagi helyzetének, tekintélyének megítéléséről volt szó, harcoltak a nemesek közösségi teherviseléséért. E kérdést majd a nemesség helyzetének ismertetése kapcsán részletesen taglaljuk. A debreceni patriciátus tagjai rendszerint rokoni kapcsolatban álltak egymással. Sokszor úgy tűnik, hogy városi „klikkek" alakultak ki, erőteljessé váltak a nepotizmus kötelékei, és ezek a csoportok mindazokkal szemben álltak, akik más családok közül a hatalom bástyái mögé kívántak húzódni. Erre 1843-ban a Pesti Hírlap is felfigyelt, arról írva, hogy Debrecenben öt testvér és két osztályos birtokossági rokon egyidejűleg a vezetők körébe tartozott.

44 Többek között a Kis Orbán család, az egyik leggazdagabb cívisfamília, rokonságban élt a Komáromy, a Némethi, a Simonffy, a Vecsey családokkal; a Nánássy és Mihályfalvy, a Kenessey, a Csapó, a Poroszlay, a Komlóssy családok mind atyafiságos kapcsolatban voltak egymással, sőt a környező hajdúvárosok és a Bihar yármegyei nemesség földbirtokosaival is.

45 Mindezek a fent említett családok Debrecennek évtizedeken át vezető tisztségviselői között találhatók meg. De a városvezetést nemcsak a rokoni kapcsolatok hálózata jellemezte, hanem az is, hogy a vezetők körében nagyfokú volt az elöregedés, az aggkorú személyek irányító szerepe. A hivatalnoki réteg állandósulásának ez természetes velejárójaként fogható fel, mert ha valakit szinte haláláig különböző tisztségekre választották, magától értetődő, hogy állásáról legföljebb kényszerítő egészségügyi okokból mond le. Ez a körülmény magát a vezetést még akkor is konzervatív-arisztokratikussá tette volna, ha az érdekelt személy fiatalabb korában fogékony lett volna az új várospolitikai eszmék befogadására. Talán ennek volt a következménye, hogy a kollégiumtól kezdve az egész város irányításában a maradiság szelleme érvényesült, amire már Révész Imre is rávilágított, megállapítva, hogy „a református klerikalizmus legkirívóbb fészke egy időre éppen Debrecen és a Tiszántúl lett".

46 Ez a szellem a XVIII. század vége óta uralkodott a városban és jellemezte társadalmi légkörét. Az elöregedés tipikus példái mutatkoznak meg egy-egy személy sorsában. Simonffy Sámuel (1754-1821) már 1777-ben a Kalmár Társaság tagja, aki kiterjedt textil-, majd fűszerkereskedést folytatott, 1806-ban egyházmegyei főkurátor, majd ugyanabban az évben városi szenátor, 1811-ben pedig Debrecen főbírája lett; apja nem volt gazdag ember, de fiának karrierje a kereskedés révén egyre feljebb tört, míg elérte a legnagyobb városi hatalmat: a főbíróságot, amely önmagában véve is nagy jövedelmet biztosított.

47 Hasonlóan gyorsan emelkedett és szilárdult meg a Rakovszky család társadalmi helyzete. Dániel 1787-ben a debreceni királyi biztos „második actuariusa" volt, 1828-ban pedig Debrecen főbírája lett, miközben alügyészi, főügyészi, szenátori és más tisztségeket töltött be. Családja nemességet élvezett. Az 1830-as tavaszi árvízkor hősiességével emelkedett ki, amiért I. Ferenc királytól 1830. október 18-án „az aranyláncról függő nagy arany érdempénz" kitüntetést kapta; 1843. március 17-én aktív főbíróként halt meg 83