Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Általános várospolitikai kérdések

á polgárjog kiterjesztése a lakosság nagyobb részére a város javainak érdemtelen élvezetéhez vezetne; kifejtette, hogy a jog szélesedésével „igen sok proletariátusok fognak helyet találni, jelesül Debrecenben sok szegény mesteremberek, kik napszámjokkal keresik élelmöket". Komlóssy László szerint „erkölcsi kellék nélkül 6000 polgár jogú személv lenne a városban, tehát olyan, akinek vagyona legföljebb egy-egy háztulajdon és az utána járó földterület".

38 A kérdés 1844. június 3-án újból felmerült, amikor a nemesség részéről kévéseitek a polgár jogú személyeknek az összlakossághoz viszonyított arányát. Debrecen követe állította, hogy a városban hozzávetőleg 50 000 lakosra 5525 polgár jogú személy esik, tehát a lakosság hozzávetőleg 11 százaléka. Szerinte csak ezek részére szabad biztosítani a választójogot. Szemere Bertalan, mint ahogyan Komlóssy június 10-én jelentette, élesen kikelt ez ellen a megkülönböztetés ellen azzal, hogy „minden városi lakosok polgára, választópolgárok név alatt címeztessenek". Az alsóház ezt a javaslatot fogadta el.

39 Debrecennek fent jellemzett szemlélete némileg módosult, amikor 1847ben a polgárjog elnyerését csakis háztulajdonosnak kívánta engedélyezni. Ha a háztulajdont az országgyűlés nem követelné meg, a debreceni szenátus legalább a vagyoni cenzushoz ragaszkodna. Szerinte „polgárok lehetnének mindazok, kik a város területében legalább egy évig állandóan laknak s a városok osztályzatához képest 200-400 ezüst forintnyi tiszta és bizonyos évi jövedelmet kimutatni képesek".

40 Mindezek a körülmények világosan feltárják, hogy a szenátus nem értett egyet azzal a haladó állásfoglalással, amely szerint a polgárjog az egész városi lakosságra kiterjesztendő. Ezzel a konzervatív álláspontjával a lakosok mintegy 70 százalékát kizárta a teljes jogúak közül és azok között nyilvánvalóan a vagyonnal nem rendelkező személyeket, Az 1848. február 19-í tárgyaláskor ugyancsak szembekerültek Debrecen követeivel a kerületi ülés más követei, amikor ismét a „polgár" fogalmának meghatározásáról volt szó. Debrecen a választói jogot „a polgárjogú" személyekre kívánta korlátozni és amellett kardoskodott, hogy „a polgár fogalommal csakis egy meghatározott jogállású réteget lehet illetni". A város álláspontját a kerületi ülésen azzal utasították vissza, hogy „a polgár nevet, melyhez az ország minden lakosának joga van, csak maguk lakosai egy osztályának számára kívánnák eltulajdonítani", ami természetesen helytelen; a törvény szövegezésébe a „polgár" szó helyett a „választó" kifejezés került.

41 A városvezetés polgárjogi szemléletét az 1830-as években a királyi biztosok és maguk az állami főkormányszékek igyekeztek figyelmen kívül hagyni. Az 1840-es években a királyi biztosok többször olyan személyeket javasoltak vezető tisztségekre, akik korántsem voltak Debrecen polgárainak mondhatók. A vezető funkcionáriusok megválasztásának másik feltétele volt az, hogy a vezető testület tagjai valamilyen szervezethez tartozzanak. Az önálló kereskedőket vagy a céhen kívüli iparosokat, még ha nem is tekintették őket kontároknak, a tisztségekből igyekeztek kizárni, jelölésükkel sem találkozunk. Általában állást foglaltak a mobiltőke embereivel szemben, mert ragaszkodtak a ház- és földtulajdonhoz. A polgári tekintély alapjaként mindenkor a vagyon állt előtérben, míg a mozgótőke másodrendűnek minősült, mert elveszhetett, ingadozásnak volt kitéve.

42 Azt viszont nem gátolhatták meg, hogy a szabad foglalkozású értelmiség előtérbe kerüljön s főként az