Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)
III. FEJEZET. A politikai és igazgatási szervezet - Általános várospolitikai kérdések
de az uralkodó politikai szemlélet ezt is meggátolta, mert égyés csoportokat eleve kizárt az érvényesülésből. A vezető családok együttműködéséből, rokoni összefonódásából alakult rétegek Debrecenben már a XVI. században kézben tartották a hatalmat, de a tisztviselők állásban maradását akkor még az évenkénti tisztújítás korlátozta. Igaz, hogy a vezető tisztségekben ugyanazon családok tagjai váltották egymást, elvben mégis választhatók, s így következő alkalommal kihagyhatok voltak. A XVIII. századtól kezdve azonban a vezető tisztségek lassanként örökletessé lettek és a korábbi gyakorlattal szemben polgári dinasztiák kerültek a város élére; az állami vezetéshez hasonlóan Debrecenben is diktatórikus módszerekkel kezdtek kormányozni, egyre inkább jogszabályokkal védelmezték a hatalom hatáskörét, biztosítva sérthetetlenségüket. 3 ' 1 Ez vezetett arra, hogy „az arisztokratikussá vált városszerkezet s mind jobban kialakuló hivatásos hivatalnokrendjével a XIX. század közepére a város szélesebb, de még mindig csekélyszámú vagyonos rétegét képező választott hites közönséget is teljesen háttérbe szorította". 34 A reformkorban már úgy tűnt, hogy a vezető tisztségviselő állások évtizedekig egyetlen kézben maradtak; legföljebb arról lehetett szó, hogy a szenátori karon belül a különböző elnevezésű vezető állásokat ugyanazok a személyek felváltva töltötték be. A nevek elemzése föltétlenül igazolja ugyancsak Balogh István következtetését, hogy „a XIX. század közepén legtisztább formában áll előttünk a városi patríciusok uralma az utolsó évszázad társadalmi fejlődésének eredményeként". 35 Valóban igaz, hogy „a városi tanács is a helyi cívis-oligarchia hatalmi s öröklődő szerve volt". Ugyanez érvényesült az egyházkormányzatban is. 30 A polgárok, sőt még a nem polgár jogú családok között is, mint a Svetits, a Radl (Raidl, Rádl, Rédl), a Farkas, a Medgyaszai (Megyasszai) stb. voltak a szenátoroknál gazdagabb - elsősorban - kereskedőfamíliák, ezek a hatalom tényleges birtoklásában mégsem vettek részt, legföljebb a nagytanács tagjaiként jutottak szóhoz. Ennek oka pedig az volt, hogy a városi hatalom szinte ugyanazon - természetesen a gazdag -, már meggyökeresedett családok kezében összpontosult. Talán erre a tényre vezethető vissza a városi vezetés konzervatív állásfoglalása mind a politikai reformizmus területén, mind pedig a gazdasági kérdések megítélésében, a céhek védelmében, a szabad kereskedők érvényesülésének korlátozásában. 37 A társadalom szabadabb, valóban a város minden irányú érdekét szolgáló kibontakozásának éppen az volt az egyik legnagyobb fékje, hogy a hatalom bázisa szűk körre terjedt; ezért kerültek ki a várospolitika köréből az új soriak, a céhen kívüliek, ezért maradt el kizárólag pénzügyi okok miatt a nagyobb vonalú városrendezés; az oligarchikus vezetés - bármennyire is egyetértett Debrecen fejlesztésének szándékával - nem támaszkodott sem a tömegek igényére, sem a távolabbi célokra tekintő egyének elgondolásaira. A reformkori Debrecennek voltak kiemelkedő politikusai - mint Poroszlay Fridrich, Rakowszky Dániel, Nagy Sándor, Simonífy Sámuel stb. -, de a testületi vezetés egészében véve szemben állt az új törekvésekkel. A hatalom birtoklásának, az irányító testületekben való részvételnek alapja a polgárjog volt. Ennek eltérő megítélése országosan és helyileg egyaránt a legnagyobb vitát váltotta ki. 1843. augusztus 31-én Debrecen pótutasítást küldött követeinek, amelyben az országgyűlési választmány jelentésével kapcsolatban leszögezte, hogy
