Komoróczy György: A reformkori Debrecen - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 6. (Debrecen, 1974)

II. FEJEZET. A társadalomi gazdálkodási rendje - Az ipari termelés

megkárosításuk" miatt felségfolyamodványt nyújtottak be. A helytartótanács a város álláspontját fogadta el a feljelentés tárgyában, majd egy évvel később a peranyagot megküldötte Debrecenhez.

359 Az 1842. évi úrbéri szerződést követően Debrecen telkeinek benépesülése fokozódott. Az 1845. november 10-én végrehajtott úrbéri összeírás szerint a jobbágyok száma 192 családból, a házzal bíró zselléreké 289 családból állt.

360 De a város nem bízott a helyi lakosokban, amit az is tanúsít, hogy „a szováti majorsági földeknek körülárkolását ölenkint 5 kr.-val" hajdúböszörményieknek adta ki. Ezzel kapcsolatban 1845. december 10-én a városi tanács utasította a Szováton élő szabadosát, Somogyi Mihályt, hogy a napszámbéreket fizesse ki „oly móddal, hogy a meglévő munkáért járó summát soha egészen ki ne űzesse, hanem egy részét fizetetlen hagyja, hogy annál fogva azon munkások mindenkor függőben legyenek". (Kiemelés tőlem, K. Gy.) Ugyanakkor kimondotta, hogy „a kifizetett összegek a hátralévő árendába a nemes város részéről be fognak számíttatni". A pénzt a községi bíró adja ki.

361 A város 637 h nagyságú földdel rendelkezett, amelyeket kisebb részekként adott bérbe, 1847-ben például összesen 230 családnak.

362 A szováti földön tehát már a feudalizmus korában megindultak azok a küzdelmek, amelyek a Bach-korszakban még erőteljesebben folytatódva végül is csaknem minden vonatkozásban Debrecen javára dőltek el.

363 Az ipari termelés Az ipari termelés a reformkori Debrecenben több alapból indult el. Voltak városi köztulajdonban álló ipari üzemek, megmaradtak, sőt tovább fejlődtek a céhek, de már kezdtek kibontakozni a céhen kívüli mesterségek, mint a kapitalista jellegű termelési formák. A bomló feudalizmus idején az ipar fejlesztése elsősorban a termelőeszközök magántulajdonával rendelkező személyek részéről indult ki, míg a város közösségi kezelésében tartott kevés üzem megmaradt a korábbi állapotban. Valójában a bérleti gazdálkodás általánossá válása óta Debrecen önkezelésű ipari üzemeinek a száma nagymértékben csökkent. Egy 1848. július 24-én kelt jelentés szerint, amely a korábbi állapotokra utal, két „fedélcserépgyár és téglavető" volt a városé, amelynek termelési eredménye évenként 815 000 darab fedélcserép, 6600 darab gerincfedélcserép, 2 520 000 darab közönséges, 2500 darab négyszögletű tégla. Van egy sörháza évi 1200 hordó sörtermeléssel, együtt 216 000 itcével. Ezeken kívül négy ecetgyára, de ezeket magánbérlők kezelik: a Rickl-féle évi 36 500 itcével, a Nagy József-féle 36 000 itcével, a Schöberl József-féle 28 000 itcével, a Fischer József-féle 18 000 itcével.

364 Ezeken kívül kevés volt a város önkezelésű ipartelepe, sőt - nézetünk szerint - ezek is elsősorban magánipari bérlet alatt álló kisüzemeknek tekinthetők azzal a különbséggel, hogy termelésüket a város hatósága befolyásolta, az árut nagyrészt a polgárság használta föl és bizonyos meghatározott mennyiségű termelési értéket a város megkövetelt. A téglagyártás fokozása összefüggésben állt a városrendezéssel. Simonffy Dániel tanácsnok 1829. szeptember 23-án beszámolt arról, hogy 1811 után határozták el, hogy „a sokféle, de füstbement próbatételek után leghatalmasabb eszköznek találtatott a veszedelem megakadályozására a házak