Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 59 -joggyakorlat az okmányok hitelesítését, bizonyságlevelek kiállítását, birtokbaiktatást, határjárást, területfelmérést, tanúvallatási jegyzőkönyvek felvételét - más fórumokon kivül - speciálisan egy olyan szervre bizta, amelynek átütő tekintélyét a XIII. századtól fogva közjogi vonatkozásban is elismerték: a káptalanokra és a konventekre, mint hiteles-helyekre. Ebből következően a káptalanok és a konventek nem egyházi szervezetként, vagy testületként töltötték be ezt a közjogi funkciót, hanem a kialakult gyakorlat alapján az állam ilyen feladatkörrel felruházott végrehajtóvá vált; közvetlenül a királyi udvarnak, vagy a nádornak, a legfőbb bíróságnak megkeresései, vagy utasításai alapján jártak el ás nevükben is magukban hordozták funkciójukat: "hiteleshelyek" /loca credibllia/. A hiteleshely formailag tehát az egyházhoz tartozó szervezetként működött, valójában azonban állami feladatkört ellátó intézményként élt. A hiteleshelyek jelentősége minden okmány megőrzésénél, vagy arról másolat kiadásánál, birtokbaiktatásnál, tulajdonosváltozásnál nagy volt; fontosságát legjobban a szervezetükben kifejlődött levéltárak gazdag iratanyaga mutatja, de többek között az is elárulja, hogy pl. a XVI. század közepe óta kifejezetten reformátusnak tekintett Debrecen város maga is a katolikus nagyváradi káptalanhoz és más káptalanokhoz fordult, ha valamely kiváltságlevelét a' hiteleshelyeken kívánta lemásolás céljából bemutatni, esetleg a városra vonatkozó iratokról másolatot kért. De az őt ért sérelmek alkalmával szintén a hiteleshelyet Aáptalant/ kérte fel a tanúvallatás megejtésére, és annak jegyzőkönyve alapul szolgált a további törvényes intézkedésekhez. A hiteleshelyek nagy jelentősége miatt nem fejlődött ki Magyarországon a közjegyzői intézmény, a "nótárius publicus" funkciója bár a XVI. század óta szórványosan ilyennel Magyarország területén is találkozhattunk, csakhogy az itteni közjegyző hatásköre szűk volt, kisebb jogügyletek szerződéseire,hitelesítésére terjedt ki. A polgári forradalom után megváltozott államigazgatási rendszer az abszolutizmus időszakában az egyházak hiteleshelyi funkcióit vissza akarta szorítani és ez a .célja átmenetileg valóban sikerre vezetett. Az Ausztriában 1855-ben szabályozott közjegyzői intézmény jogrendjét 1858 február 7-én módosított formában a császári pátens Magyarországra is kiterjesztette és attól az időtől, de valójában 1859-től fogva, nálunk is egyre inkább megnőtt a császári királyi közjegyzők szerepe. Az egyes császári törvényszékek területére kinevezett közjegyzők a megyei önkormányzati igazságszolgáltatás szervezetének visszaállításáig működtek, és véglegesen az önkormányzat keretében ismét megszervezett megyei törvényszék újjáalakulása után szomolták fel a közjegyzői intézményt. Az 1861-ben kiadott ideiglenes törvénykezési szabályok ugyanis visszaállították a hiteleshelyeket és a közjegyzői feladatok ellátása újból azok hatáskörébe került. Az iratok azonban nem kerültek a hiteleshelyekhez, hanem megmaradtak a megyei törvényszék kezelésében. A későbbi polgári fejlődés során kialakuló polgári közigazgatás, az állavJ bírósági szervezet megszilárdulása a hiteleshelyek további - feudális je~ jü intézményként való — fenntartását nem engedhette meg; ez indokolta,
