Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)

VI. fondcsoport. A közigazgatás területi szakszervei

- 359 -első Ízben a tanügyigazgatás egységes felügyeleti rendszerének kiépítése. Az elgondolás 1777-ben az első ú.n. Ratio Educationis-ban valósult meg, amely az ország területét kilenc tankerületre osztotta. Mindegyiknek élén az uralkodó által kinevezett tankerületi főigazgató állt, akinek a hatásköre a kerületen belül az iskolaügy általános felügyeletére, tanulmányi rendjének ellenőrzésére, korlátozott mértékben az igazgatók személyi ügyeinek felülvizsgálatára terjedt ki. A XVIII. században az iskolák legnagyobb része az egyházak kezelésében állt, s azok az állami irányítást legföljebb csak általánosságokban fogadták el, főként azért, mert az iskolák és tanintézetek dologi kiadásait ők fedezték, U- gyanez volt a helyzet a városok által fenntartott iskolákban is, amelyeknek vezetőit maguk a városi tanácsok alkalmazták. A tankerületi főigazgatók hatósági jogköre tehát lényegében csak a tanulmányi munka elvi irányításéra korlátozódott. Rendelkezésükre nem is állt megfelelő számú személyzet a tanulmányi munka operativ összefogására, vagy ellenőrzésére.

Az állami felügyelet 1850-1860 között az abszolutizmus korában kiterjedtebbé vált a középfokú és alsófokú iskolák fölött.

Az 1868. évi népoktatási törvény megindította a tanfelügyelőségek szervezésének folyamatát, azoknak a hatósága alá rendelve az alsófokú iskolatípusokat. A tanfelügyelőségeket a kerületeken belül a megyékre kiterjedő illetékességgel szervezték meg.

A tankerületekről alkotott 1883. évi 30. te. az addigi tapasztalatok felhasználásával végleges formába öntötte a középfokú oktatás felügyeleti rendjét. Az országban 12 tankerület felállítását rendelte, mindegyik élén egy-egy főigazgatóval, akit az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztése alapján az államfő nevezett ki. A főigazgató állami tisztviselőként látta el feladatait, nem függött a törvényhatósági bizottságoktól. Munkakörét a kerületéhez tartozó középiskolákat illetően a részére kiadott állami rendelkezések alapján látta el, ugyanakkor a tanfelügyelőségek az irányítása alatt harmadfokú szervenként működtek. A főigazgató munkájáról közvetlenül a miniszternek számolt be. Kötelességei közé tartozott többek közt a középiskoláknak évenként legalább egyszeri meglátogatása, az érettségi vizsgálatok ellenőrzése, amelyeken személyesen, vagy küldöttje útján részt vett. Az egyházi középiskolák fölött gyakorolta az állami felügyeleti jogát, de erre a feladatra egy-egy évre szóló külön miniszteri megbízást kellett kapnia.

Az állami iskolák szaporodásával az ellenőrzés körének kiterjedésével szükségessé vált a tankerületek számának szaporítása. Ennek az igénynek tett eleget a 92.079/1918. VKM. számú rendelet, amely az ország területén 13 tankerületet állított fel. E rendelkezés azonban nem sokáig maradt érvényben, mert a trianoni béke után indokolttá lett a tankerületek számának csökkentése. Emiatt 1920-ban az ország középfokú tanintézeteit öt tankerületbe osztották be.

De ez a helyzet nem sokáig maradt fenn, mert az 1935. évi 6. t.c. nyolc tankerületet állitott fel: Budapest székhellyel kettőt, Székesfehérvár, Szombathely, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc városokban egyet-egyet.

Ez a törvény a középiskolákon kívül a népiskolákat is közvetlenül a tankerületi főigazgató hatósága alá helyezte, de népoktatási kerületek címen