Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
VI. fondcsoport. A közigazgatás területi szakszervei
- 344 -közvetlen kapcsolatban az erdészetekkel s ők voltak a törvényhatóságok szaktanácsadói is, A levéltárban megtalálható a Haj^dú megyei és a debreceni erdőfelügyelőség töredékes iratanyaga. Mindkettő jól értékesíthető a fentebb vázolt kutatási területek vizsgálatánál, de ezideig még egyikben sem volt helytörténeti kutatómunka, holott éppen az erdősítési, fásitási kísérletezések megismeréséhez nagyon hasznos adatok találhatók a nevük alatt kezelt forrásokban. Az erdőfelügyelőségek önkormányzatokon belül koncentrált szervek voltak. Ugyanakkor működtek az erdőhivatalok, amelyek szintén igazgatási szervezetekként éltek, de egy-egy szükebb területre terjedő illetékességgel. Megszervezett erdőhivatalról van tudomásunk Debrecen város területén, Balmazújvárosban, Gúton, Halápon, Hajdúböszörményben, Nagycserén. Mindezeknek tevékenysége köréből levéltári iratok is fennmaradtak, amelyek lényegében Hajdú megye északi és nyugati, valamint Debrecen kiterjedt erdőbirtokaira tartalmaznak adatokat. A kisújszállási erdőbirtokosságnak Tiszacsegén volt erdőterülete, és az 1925-1934. évi gazdasági üzemterve,ennek is fennmaradt. A debreceni erdőhivatal közvetlenül is gazdálkodó szervezet volt, hatósági jogkörén kivül, az erdei kihágások elbírálásán túl magával a termeléssel is foglalkozott. Illetékessége a Nagyerdő, Apafája erdőségeire terjedt ki. Az állattenyésztésnek szintén megvoltak a szakigazgatási felügyeleti szervezetei, amelyekről a már hivatkozott tanulmány beszámolt. A levéltárban az állattenyésztési kerületi felügyelőség iratanyagának egy része található meg. Maga a szerv a Budapesten központosított főfelügyelőségnek alárendelten több megyére kiterjedő kerületi illetékességgel működött. Ez a szerv irányította a tenyészállatok nemesítését, felvásárlását, kedvezményes eladását, a törzskönyvezést, közvetített a temnelők és a legeltetési társulatok között, sőt a legelőgazdálkodással összefüggő parcellázásokkal is foglalkozott. A db gmaradt iratok tanúsága szerint a felügyelőség ellenőrzési jogköre 1908 előtt kiterjedt Hajdú, Szabolcs, Szatmár, Heves megyék területére, de 1908 után csak Hajdú és Heves megyékre, valamint Debrecen városra korlátozódott. Az iratok főként a minőségi állattenyésztésre, a tenyésztés irányelveire és fajtaelegyedésre nyújtanak felvilágositást. A £ feladatkörét Debrecenben 1941-ben szabályozták. Nemcsak a városra kiterjedő tevékenységet folytatott; illetékessége kertészeti kérdésekben, a kertgazdálkodás állami és közületi hálózatának megszervezésében, irányításában és ellenőrzésében Hajdú és Bihar megyékre is kiterjedt. Szolgálati kötelmeit a 282405/1943. számú rendelet foglalta össze. Az iratok egészen minimális terjedelemben maradtak fenn. Részben a minőségi növénytermesztéssel, részben a tervszerű és tudatos növénynemesit éssei, de legfőképen a káros növénybaktériumok vizsgálatával foglalkozott a debreceni_növár^egészségügyi_körzet»amelynek 1944-es iratai közül szintén keveset sikerült megmenteni. A körzet hivatalát felügyeleti hatáskörrel az 1936, évi 17. t.c, alapján járásokra kiterjedő illetékességgel a 24.000/1936. P.M. számú rendelettel szervezték meg. Nagyobb városokban, mint Debrecenben, önálló körzetet alakítottak ki. Vezetőik általában