Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 11 Ez az oka annak, hogy az 1848/49-es adóiratok későbbi forrásokban vannak, s ezért a kutatás a Bach-korszakból származó iratokra is kiterjesztendő a korábbi helyzet felmérhetése érdekében. Az adószedő neve alatt fennmaradt bihari iratok főként az önkéntesek részé re kifizetett dijpótlékokról nyújtanak tájékoztatást. A dijpótlékok alapjának megállapításánál a korábbi "subsidium, a felajánlások, nemesi hozzájárulások Összege volt a kiindulópont. Az iratok leÍrása /Nagy Gyuláné/ IV^Bi102i_ADÓÖSSZEÍRÁSOK 2 köteg, 0,10 fm 1 Az önkéntesek dijpótlékául ... kivetett összegek táblás jegyzéke 1848 2 A megyei nemesség által ... fizettetni határozott százezer pengőforintoknak kivetési alapja 1849 BIHAR MEGYE TÖRVÉNYSZÉKE IRATAI /Komoróczy György/ 1848-1850; 1861-1869 A polgári reformmozgalom, majd forradalom nagy vívmánya volt annak az évtizedek óta folyó vitának eldöntése, hogy az önkormányzati igazgatás hivatalszervezete az igazságszolgáltatástól elválasztva külön igazgatási egységként fejtse ki tevékenységét. A feudális korban az önkormányzati hatalom elválaszthatatlanul fogta össze a jogalkotás, jogalkalmazás és a végrehajtószolgálat három ágazatát. Lényegében ugyanaz a megyei vagy szabad királyi városi közgyűlés alkotta meg azokat a jogszabályokat, amelyeket a vezető tisztségviselő: az alispán, a városokban pedig a főbiró hajtott végre és ugyanannak a magisztrátusnak a tagjai ültek a birói fórumokban, “mely a rendeleteket egyrészt kiadta, másrészt végrehajtotta. A polgári irányú fejlődés során korán észrevették a közigazgatás és a bírósági szervezet egybefonódásából eredő összeférhetetlenséget. Már a XVIII. századi felvilágosult abszolutizmus is törekedett arra, hogy alsóbb szinten is függetlenített birósági szervezetet alakítson ki. Kétségtelen, hogy az a törekvés az igazságszolgáltatás felső fokán, még a XV. századig visszanyúló hagyományokra építve, korán eredménnyel járt, középszinten azonban a vármegyei közgyűlés, de meg inkább a városi szenátus minden ügyet egyetlen kézben fogott egybe, mert a tisztségviselők egy része - váltakozóén - hol a közigazgatás mindennapi feladataival foglalkozott, hol a sedriának, a megyei törvényszéknek volt itélőbirája. Ezt a tarthatatlan helyzetet csak részben számolta fel a polgári jogalkotás 1848-ban, amikor a közigazgatást elválasztotta a törvénykezéstől.
