Komoróczy György (szerk.): A helytörténetírás levéltári forrásai 2. 1848-1944 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 4. (Debrecen, 1972)
IV.B. fondcsoport. Megyei törvényhatóságok és törvényhatósági jogú városok iratai
- 161 -szellemében járhattak el. Az államigazgatás rendjének átszervezésével átalakultak az 1848. évi 23. t.c. alapján megválasztott önkormányzati szervek is, melyeknek működése az állami abszolutizmus érdekképviseletét szolgálta. Az 1849. július 6-án tartott utolsó - valójában annak nevezhető - képviselőtestületi közgyűlést ismét csak 1850 november 16-án hivta össze a cs. kir. biztos főispán, amikor a korábbi gyakorlattól eltérően a közgyűlés elnöki funkcióját is betöltötte. Ez a közgyűlés már az abszolutizmus államrendszerének elvei szerint ülésezett; a tagok nem az utcák rendjében megválasztott képviselőkből álltak, hanem a város élére kinevezett állami alkalmazottakként működő tisztviselőkből, és a városvezetés által a főispán jóváhagyásával meghivott személyekből tevődtek össze. Debrecen akkor közvetlenül Bihar megye főispánja alá tartozott. A közgyűlés hatásköre politikai kérdésekre nem terjedt ki; a városi gazdálkodás menetének számbavétele, a mezőgazdasági ingatlanok hasznosításának megtárgyalása és több kisebb jelentőségű kérdés tartozott hozzá. Az utolsó ülést 1853 december l~én tartotta, majd a továbbiakban átadta helyét Debrecen legmagasabb fokú testületi szervének, a községtanácsnak. A végrehajtó testület 1850-1853 között még a városi tanács maradt, de annak nem volt egyetlen külső választott tagja sem, hanem csakis a tisztségviselőkből állt. Ezek sorából kiesett a főbiró, miután az igazságszolgáltatás átszervezése már 1850-ben megtörtént. A tanácsülés elnöke a főispán által kinevezett polgármester volt, akit hozzávetőleg ettől az időtől kezdve neveztek "elnöknek", átmenetileg elhagyva a polgármester hivatalos megszólítást. Éppen azért, mert az önkormányzati jogkörök megszűntek, a városigazgatás mindennapi feladatainak intézése viszont sürgető volt, a tényleges hatalom a város lakossága fölött a képviselőtestület kezéből lassankint a tanács kebelében működő magisztrátus kezébe csúszott át. Emiatt az abszolutizmus idején a tanács elé került ügyek többrétűvé váltak. Többek között nagyobb jelentőséget nyert a várospolitikai kérdések megvitatásának kezdeményezése, a személyzeti ügyek intézése, az iparjogosítványok, házépítések, kereskedelmi szállítási engedélyek kiadása. A városnak kívülálló szervekkel való levelezése is tanácsi jogkörben történt. Ez a körülmény indokolja, hogy a tanácsi iratok hasznosítása a történelem minden ágazatában előtérbe kerülhet, mert annak munkájába, intézkedéseibe a főispánon kivül más nem szólhatott bele. Ugyancsak továbbélt az abszolutizmus kezdeti időszakában a városkapitányi hivatal, amely a letelepedési engedélyekkel, bevándorlásokkal, erkölcsrendészettel, kihágás! perekkel az utcai kormányzat vezetőinek választásával, gyógyszerszámlák felülvizsgálatával és hasonló ügyekkel foglalkozott. A városkapitányi hivatal ténylegesen az abszolutizmus idején kezdte az elsőfokú közigazgatási hatóság jogkörét betölteni. Szolgálati kérdésekben a polgármesternek, mint a városi tanács elnökének hatósága alá tartozott, de a jogszabályok szerint reá bizott ügyekben önállóan járt el. E jogkört később is megtartotta, majd egyre inkább a rendőrséget megillető feladatkört vette át és látta el egészen a rendőrség államosításáig. A tanács szerveként működött a városi polgármesteri hivatal keretén belül T
