Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)

szerzett javaiból adott 233 forintot készpénzben, majd ténylegesen abból az összegből (?) ha pedig valamelyik fél ezt az elcsendesült pert megújítaná minden orvoslástól távol, az előbbi ügyben letett egész összeget keresse, perelje és perlekedni képes, nem különben. 287. oldal December 17. 1. Szappanos (Zappanos) István özvegyének fia, Balázs felperes egyik részről, valamint a szülőanya, ez az özvegyasszony alperes között a 12 teljes év szolgálatának bére ügyében, mely évenként 12 forintot tesz ki így határoztunk. Mivel az alperes asszony azt vallja, hogy fiának annyi éven át semmit sem adott az adósságból, innen számolva harmad napra teljesen elégítse meg az ő fiát, Balázst szolgálatának teljes összegével. Miután megfizette és a fiával szemben később bármi ügye lenne, törvény szerint keresse. Harmadjára, amikor eljött végre az alperes asszony fia 12 évi bére megfizetésének napja, az elsőbíró határozata mellett, a bíró úr szeme láttára a magával hozott összeget leteszi, erre a bíró úr a törvény erejénél fogva zár alá vétel címén lefoglalja, míg az említett fiúval az egész ügyet a jövőben teljesen (miként az első folyamodványban a prókátor által tiltakozott) a kívánt eredményig viszi. 2. Szűcs (Zucz) György úr, aki most elsőbíró, mint tisztségviselő egyik részről, valamint Bicó (Biczo) Máté alperes a Makai (Makaj) Pál esküdtbíróval és a város többi szolgáival szemben elkövetett fellépés és hatalmaskodás ügyében a bíró urak jelenlétében lefolyt tanácskozás által határozat született. Mindkét féllel közlik. 3. Az elsőbíró bizonyítsa azt, hogy az elmúlt napokban esküdtbír áj át, szolgáit Bicó (Biczo) Mátéhoz küldte, hogy az város rendtartása ellen disznait 12 órának előtte csínységgel eladta, azonban hogy elhajtsanak Bicó Máté minden házanépével, fiaival reájok támadott, nem engedte elhajtni, s még azt mondta, ezt bizony nem hajtjátok, nem akarom, hogy felprédáljátok mint a másét, sőt az esküdtbírónak ruháját is kiszakasztotta nyakából. 4. Bicó (Biczo) Máté ellenben maga miatt azokat bizonyítsa meg 288. oldal hogy ő az bíró uram esküdt bíróira, szolgáira nem támadott, hanem mivel nem tudta az város rendtartását, abban nem akarta elhagyni, hajtani, sőt szalagjával is kénála őket, tiltotta is magát mind bíró uramra, s mind törvényre, de Makai (Makai) Pál rútul szidalmazta s még azt mondta, de ha az ördögre tiltassz is elhajtom, még azon felül arcul is verte, hitét is semminek mondta, többet is ha mit mondott, az félét. Vizsgálatot (kér). 1. A Piac (Piacz) utcai Szabó (Zabo) Demeter felperes és Kubák (Kubák) Tamás között, akik ebben a kúriában laknak a perelt házacskák ügyében így határoztunk. A tanúk vallomásai alapján Szabó Demeter arról, hogy körülbelül 32 évvel ezelőtt mikor az a perelt ház teljesen és épen állt a néhai Kalmár (Kamar) Demeternek, azok nagyapjának végrendeleti rendelkezése szerint nem oszthatták el, hogy az ára megmaradjon, az idő előrehaladtával azonban az örökül hagyott házat a pereskedő utódok és örökösök miatt a tekintetes erdélyi (Transylvania) fejedelem, Bátori (Bathori) Zsigmond parancsára, a bíró urak két fő részre osztották. Eddig a neki

Next

/
Oldalképek
Tartalom