Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1620-1622 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 40. (Debrecen, 2008)
Mivel minden gyanú rá száll, esküvéssel igazolja magát arra nézve, hogy az ő vetette tüztül az Kántor (Cantor) Mátyás asztaga meg nem égett. Mivel az esküt letette a szék színe előtt, felmentettük. 1. Tót (Tóth) István az egyik tanú Csergi (Czergj) Margittal szemben felmentése érdekében nem tudta esküvel igazolni magát, az említett Margit ezzel szemben az említett vétket tudta bizonyítani. 2. Bacsó (Batzio) János hasonlóképpen a legkevésbé sem tudta bizonyítani a Keresztes (Kereztes) András felesége által ellene felhozott rágalmat. A viszafizetés büntetését tehát saját maga ellen viselje, a törvény által így határoztatott. 3. Ifjabb Kovács (Kovacz) György Baranyai (Baraniaj) Istvánnal szemben felperesként fellépve másodjára nem jelenik meg. És harmadjára. Október 26. 4. Szappanos (Zappanos) Bátori (Bathori) István Garázda (garázda) Mihállyal szemben és a váradi (Varadiensis) Ormánközi (Ormankeözi) Mátyással szemben a keletkezett kár ügyében bizonyítsa azt, hogy mikor ő az ő marha jókat Lőcsén (Leöcze) felvette szekerére semmi szerencséit az Várad fel nem vállalta, hanem megmondotta, hogy ő egyedül vagyon, az út penig igen sáros, vizes kártul fel, de a felperesek felfogadták ő neki, hogy mellette lesznek mindenütt, de őtet elhagyták, és ott sem voltak, mikor az víz miatt az szekér eldűlt. 5. A váradiak (Waradienses) vele szemben ugyancsak bizonyítsák, hogy ő miatta lőtt az kár, mert nem azon úton ment, mint az előtte való több szekerek, sőt ugyan kiáltották is, hogy arra ne menjen, az hol eldűlt, ő penig azt sem fogadta. Vizsgálatot kérnek. Október 28. 6. Vasas (Vasas) Miklós felesége, Ilona asszony felperes másik részről Szabó (Zabo) András és János, a meghalt Szabó Demeter fiai, valamint az ő özvegy felesége alperesek között így határoztunk. Ha Vasas Miklósné felperes az ő mostohaanyjával, Szabó Demeternével és Szabó János és András atyjafiával osztozni akar, először intse meg az több jelen nem lévő atyafiakat is, ha vele együtt akarnak 345. oldal atyjoktul marad javoknak egyenlőképpen való megosztozásában, ha megintetvén azok nem akarják, ő annak utána szabadon keresheti az ő porcióját. Közben minden javai az atyjoknak zár alatt legyenek megszámláltatván, míg az több atyjafiak is jelen lesznek. 1. Dorottya, Zöld (Zeold) János felesége, mint a vér szerinti lánytestvéreinek, az árva Annának és Orsolyának természet szerinti gyámja, felperes egyik részről, valamint Ilona asszony, a néhai Csubró (Czubro) István özvegye, lányainak, Erzsébetnek és Katalinnak természet szerinti gyámja, alperes másik részről a néhai Csubró István ősi javainak új felosztása ügyében így határoztunk a vizsgálati levelek alapján. Mindkét fél behozott, elolvasott, átgondolt és megértett tanúvallomásaiból kiderült, hogy a