Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1610, 1618-1619 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 38. (Debrecen, 2007)
oltalomlevelét a szenátusban előadta, a kérelmező részére a levél párja kiadandó és ki lehet adni. Minthogy a törvény által kijelölt elkövetkezendő törvénynapon a végrendeleti végrehajtók egynémely hiábavaló kifogásával álltak elő és a nagyapja javait kiadni egyáltalán nem igyekezett. Valóban midőn a levelet elolvasták, abban semmilyen záradékot nem lehetett feltalálni, végül is a fejedelem törvényes parancsa érvényben maradt. A végrendeletben feljegyzett javakat három nap időtartamra minden további haladék nélkül a végrendelet végrehajtók a nagyapa nevezett örökösének, Istvánnak előhozzák, és ki kell adniuk. Ezt határoztuk. A harmadik napon a kiadás megtörtént. 4. Nagy (Nagij) Boldizsár a Pétefia utcában (in piatea Peterfia) a tolvajláson kapott Török (Torok) Pál nevü bizonyos ifjú tolvaj elleni ügyét bizonyitsa. Hogy ez az Török Pál ő nála szállást tartván meglopta kegyelmét, egy kékes keszkenőjét, egy fejszét, egy zablát, egy bélelt süveget és egy ónpoharat. Miután előhozta tanúit, három nap eltelte után legyen közöttük ítélet. Nagy Boldizsár semmit nem tudott bizonyítani keresetében Török Pál ellen. A vádlott tehát esküvéssel megtisztította magát. A felperes, mivel megcselekedte, a méltatlan vádért és időtöltésért 20 forint váltságdíjat köteles és tartozik fizetni a bevádoltnak, amelyet majd ténylegesen előhozott. Az eskü letétele után elbocsáttatott. 14. oldal Január 11. 1. A böszörményi (de Bezermeny) Fejér (Feier) Menyhért és Balog (Balog) János között határoztak. Fejér Menyhért bizonyítja, hogy Balog János az ő házában kedve ellen lakott, annyira elpusztította, hogy annakelőtte száz forinton kértek, most 20 forintot sem érne meg. 2. Balog (Balog) János ellenben bizonyítson, hogy ő miatta nem pusztult, hanem az kik ennek előtte benne laktak azok pusztították. Január 16-án közöttük ítéltek. Az előhozott tanúvallomásokból világosan kitűnik, amikor és ameddig az alperes Balog János Fejér Menyhért hajlékában ott lakott, akkor több kár és pusztulás volt az épület és a ház többi felszerelése körül. Tehát bármilyen eskü ellenére egyedül kell vállalnia, a kár okozása miatt az alperes köteles fizetni. Január 16. 3. A sarkadi (Sarkadiensis) Mészáros (Mészáros) György Fekete (Fekete) János házát az utcában egy teljes évig és három napig tiltja 29 forint adóssága miatt törvényesen becsültetve. És mivel már a megváltás időpontján követeli, hogy a kezéhez engedjék és tulajdonába adják, neki át is engedtessék. Azonban Szamosközi (Zamoskeözy) Jánosné asszony, az említett Fekete János anyósa közbeavatkozott leányának közbenjárására megindulva 29 forintot Mészáros Györgynek készpénzben letéve megfizetett, ezzel a házra 35 forintot fizetve örökre magához sajátjává tette. Ez a léha Fekete János példátlan csaló, a haszontalanságot az anyósa magára vállalta. 4. A piacfelügyelők, mint felperesek és Olasz (Olaz) János, mint alperes között bizonyos gabona hiánya miatt ezt határozták. A tanúvallomásokból kitűnik, a meghalt asszony pénzecskéjét, amelyről haldokolva végrendelkezett, csalárdul koldulással kereste és hagyta hátra. Tehát az ő erőtlen szavaiból bármit értettek a felügyelők, a szegények ispotályára fordítsák