Debrecen város magisztrátusának jegyzőkönyvei 1606-1607 - Hajdú-Bihar Megyei Levéltár forráskiadványai 35. (Debrecen, 2002)
Szűcs (Zeots) Miklós szülőanyja velünk szemben személyesen megjelenve minden fia, leánya, testvére, rokona és mindenki más - akire ez az ügy tartozna - terhét, neheztelését magára vállalja, s mindenki helyett eféle bevallást tett önként, ily módon . Miként az ő saját egykori háza, mely a Varga (Vargha) utcán található, a néhai Takács (Takats) Mihály özvegye házainak szomszédságában , attól nyugatra, keletre pedig Dancs (Dants) Mihály házától, egyszersmind az összes tartozékával, az előrelátó Füzesgyarmati (Fwzesgjarmathi), más néven Csizmadia (Tzizmagja) Máténak 17 forintért örökös birtoklásra adta, és eladta. Kéri a leveleket. Augusztus 17. 187. oldal 1. Úgy határoztunk, hogy Nagy (Nagj) Boldizsár fizesse meg harmad napra Pintes (Pinthes) Gergelynek az megtalált ökör árát, Nagy Boldizsár keresse azon, akitől ü vette volt. 2. Körösi (Keoreossi) Gáspár tokaji (Thokaj) hajdú, úgy mint felperes, és az Gál (Gal) dékán fia, Gál István alperes között valami ló felől ez törvény lött. Hogy noha az törvény hogy nem őmiatta, hanem a hitványság miatt holt meg az ló. Mindazáltal, mivel Körösi Gáspár azt mondja, hogy ü megbizonyítja, hogy maga nyelvével vallotta Gál István, hogy ü mia is holt meg az ló, Körösi Gáspár idegen jámbor személyekkel bizonyítsa meg, hogy Gál István maga nyelvével vallotta, hogy ü miatta holt meg az ló, Körösi Gáspár nincsen , az ítéletet elfogadta, amely felől tiltakozik Gál István. Augusztus 19. 3. Horvát (Horwatt) Mihály hajdú a nemes Kevi (Kewj) Miklós kapitány alatt, mint felperes és Magi (Maghj) János és Balog (Balogh) Mátyás, mint alperesek között 22 forint ügyében határozat született. Hogy Horvát Mihály esküdjék meg azon, hogy a 22 forintot végzésből és alkuvásból engedte volt el az alperesnek, de az alkuvást Balog Mátyás és Magi János bontották fel, mert 70 forintban volt az végzés, hogy perpatvar nélkül adja meg, de 9 forintját meg nem adta, per nélkül azon adós az 22 forinttal. 4. Ugyancsak Horvát (Horwatt) Mihály rögtön a törvényszék színe előtt megesküdött, így harmad napra az alperesek eleget tenni, és a 22 forintot letenni tartoznak. 188. oldal 1. Mike (Mike) Pál alperes és Szűcs (Zeots) László felperes között így határoztunk. Hogy Mike Pál esküdjék meg, hogy nem az ü akaratjából rakták az ü asztagát az Szűcs László földjére, az fűidet sem kaszálták és barommal sem etettek füvet az ü akaratjából. A kender dolgából viszont Szűcs László esküdjék meg, hogy ő neki a földből kenderét elnyelték, ha megesküszik, keresse az kire gyanakodik, harmad napra. Augusztus 22. 2. Egységes szavazattal a szenátus így határozott. Hogy az Várad alá gyalog fizetésök ilyen rendtartása legyen most. Hogy mivel főre néz ez szolgálat, az mely ember vagy zsellér, vagy mi huszonöt pénznek alatta vagyon az utcaszerben, az ne az utca szerint, hanem minden 25 pénzt adjon egy utzaszerére, ha penigh felel valamelynek utcaszeri 25 pénzzel, utcaszeri szerint fizessen. 3. Ugyancsak az mészárosok dolgából úgy határoztunk. Hogy mivel az céhlevelek azt tartja, hogy ha az két céhmester, az szappanos és mészáros céhmesterek az faggyúnak marhái árárul meg nem állhatnak, tehát az főbíró intézi, és az szerént 189. oldal vegyék el azért mostan az tanács azt végezte, hogy 13 forinton vegyék el az mészárosoktól az szappanosok az faggyúnak marháját, ha az idő megharagítja, vagy rendeljék időben nyilván.